Natália
-3 °C
7 °C

Berlini kényszerházasság

2005.10.11. 10:55
A kancellárságot ugyan elbukta Gerhard Schröder, de véráldozatával végül sikerült egy szociáldemokrata jellegű kormányt összeállítania. A választásokon vesztes SPD megszerezte a kulcstárcákat, kérdés, hogy mi lesz a piacgazdasági reformokkal.

Már a választások estéjén nyilvánvaló volt, hogy a patthelyzetet eredményező szavazás után nincs más lehetőség működőképes kormány létrehozására, mint a kereszténydemokraták vezette nagykoalíció. Az, hogy a huzavona több mint három hétig tartott, csak és kizárólag Gerhard Schröder játékos természetének köszönhető, aki általános megrökönyödésre két órával a választófülkék bezárása után győztesnek kiáltotta ki magát, mondván, hogy az SPD nem várt jó eredménye egyértelműen az ő személyes győzelmét jelenti Angela Merkel felett.

Schröder utolsó játszmája

Feltételezhető, hogy az első órákban, az általános eufória közepette Schröder még valóban komolyan gondolta, hogy kancellár maradhat, de alig néhány nap múlva már világossá vált, hogy például a liberálisok nem szállnának be harmadiknak a szocdemek és a Zöldek mellé. Mivel eleve fel sem merült a lehetősége annak, hogy a szocdemek tárgyalásokat kezdeményezzenek a Baloldali Párttal, Schröder egyetlen reménye az maradt, hogy a kereszténydemokraták elfogadják őt kormányfőnek a nagykoalícióban.

Egy idő után a szociáldemokraták már az úgynevezett "izraeli megoldással" is megelégedtek volna (két év Schröder, aztán váltás), a póker legvégén viszont már csak arról volt szó, hogy Schröder miképpen adhatja át a stafétabotot anélkül, hogy távozása túl kínosra sikerülne.

Érdekes módon Angela Merkel kancellári ambícióit éppen Schröder elefánthoz illő viselkedése mentette meg. Schröder durva, személyeskedő támadásaira a CDU szokatlan összezártsággal és fegyelmezettséggel reagált, noha a párt egyes vezetőinek minden oka meglett volna arra, hogy nehezteljenek Merkelre a biztosnak hitt, kényelmes konzervatív-liberális többség elúszása miatt. A választásokon elért eredmény valóban kiábrándító volt, és más körülmények között nem lett volna meglepő, ha nyílt lázadás tör ki az amúgy sem forrón szeretett Merkel ellen.

Szűk mozgástér

Angela Merkel tehát ezúttal megúszta a bukást és kancellár lesz, noha arról minden bizonnyal le kell mondania, hogy akár a felét is megvalósítsa a kampányban ígért átfogó reformprojektjének. Ellenkezőleg, jelenleg inkább úgy tűnik, hogy Merkel alapjában véve egy szociáldemokrata kormány kancellárja lesz.

A CDU vezetői közül Merkelt sokan hibáztatják most azért, hogy túlságosan neoliberális pozíciókkal állt a választók elé, elfeledkezve a kereszténydemokraták szociális érzékenységéről. Tény, hogy például Edmund Stoiber CSU-ja az utóbbi években néha balról előzte Schröder kormányát.

Ugyan a hivatalos koalíciós tárgyalások csak a jövő héten kezdődnek majd, a leendő kormánypártok vezetői már megállapodtak a minisztériumok elosztásáról. Itt mutatkozik meg a legerősebben, hogy Schröder erélyes fellépése végül is kifizetődött a párt számára, az SPD-t ugyanis ugyanannyian fogják a kabinetben képviselni, mint a CDU-t. Mivel a kereszténydemokraták jelölik a kancellárt, és vele együtt értelemszerűen a kancellári hivatal vezetőjét is, ez azt jelenti, hogy a szocdemek két tárcával többet kapnak, mint a konzervatívok.

Angela Merkel, Gerhard Schröder

Ráadásul az SDP igen fontos minisztériumokat mondhat majd magáénak, beleértve szinte a teljes szociális szférát: övék az egészségügy, a munkaügyi minisztérium, az igazságügy, a környezetvédelem, de a külügy is - ami egyébként hagyományosan a kisebbik koalíciós partneré. A szociáldemokratáké még a pénzügyminisztérium is, bár komolyan felvetődik a kérdés, hogy nem szerettek volna-e inkább megszabadulni ettől a tárcától, hisz tekintve, hogy Németország elképesztő adóssághalmazzal és költségvetési hiánnyal küszködik, bizony nincs ebben a posztban semmi köszönet.

Eddig Merkelen kívül csak egyetlen további kormánytag neve teljesen biztos. Edmund Stoiber, aki 2002-ben bajor létére hajszál híján kancellár lett, most Berlinbe költözik, hogy átvegye a gazdasági minisztériumot. Ez a húzás számára nem veszélytelen: noha nyílt titok, hogy önmagát sokkal jobb kormányfőnek tartaná, mint Angela Merkelt, most alighanem alá kell rendelnie magát a tényleges erőviszonyoknak. Mindazonáltal szerencséje is van, mert korábbi feltételezések ellenére nem kell átvennie a pénzügyminisztériumnak nevezett húsdarálót.

A gazdaságon kívül a konzervatívok megkapták még a belügyet, a hadügyet és a mezőgazdaságot is, de különösen nagy az öröm amiatt, hogy megkaparintották az oktatást és a családügyi minisztériumot, azt a két tárcát tehát, ami a jövővel foglalkozik. Ezeken a területeken nemcsak aránylag könnyű eredményeket felmutatni, később a kereszténydemokrata arculat markánsabb megjelenítéséhez is jól jöhetnek.

Hogyan tovább?

Berlinre hétfőn a megkönnyebbülés volt a legjellemzőbb. Úgy tűnik, hogy hamarosan lesz egy kormány, amelyben az érdekszférák felosztása egyik félnek sem megalázó, és végre megkezdődhet a közös munka. Az azonban csak a koalíciós tárgyalások során fog kiderülni, hogy ez a kényszerházasságon alapuló kormány képes lesz-e majd igazi reformokra, vagy valódi bátorság híján csak toldozzák-foldozzák-e majd az egyre gyengébben működő szociális elosztórendszereket.

A koalíciós tárgyalásokon még részt fog venni Gerhard Schröder is, noha miniszterként már nem fog rendelkezésre állni. Sokkal inkább egy bizarr taktikai megfontolás áll e döntés hátterében: amennyiben a koalíciós megoldások valami oknál fogva nem vezetnének eredményre és új választásokra kerülne sor, Schröder még egyszer indulhatna kancellárjelöltként. Amúgy aktív politikusi pályafutása minden valószínűség szerint véget ért.

Míg Schröder lassan elgondolkodhat azon, hogy hol töltse a szabadságát, utódja végre ünnepelhetne. De nem, Angela Merkel fellépése a hétfői sajtótájékoztatón rendkívül józan volt. Németország első női kancellárján nyoma sem volt győzelmi mámornak, hanem a tőle megszokott enyhén unalmas, tárgyi részletekbe merülő stílusában válaszolgatott az újságírók kérdéseire. Külföldi riporterek firtatására, hogy vajon mit érez most, hogy feljutott a csúcsra, csak egy halvány mosoly jelent meg az arcán: "Jól vagyok. De még nagyon sok munka áll előttünk."