Jusztina
11 °C
22 °C

A klímaválság súlyosabb, mint a pénzügyi

2008.10.29. 13:37
Erik Solheim norvég környezetvédelmi-, és fejlesztési miniszter szerint a pénzügyi válságot arra kell felhasználni, hogy zöldüljön a világgazdaság. Az USA új elnökétől határozott lépéseket vár az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének terén, és nem számít háborúra Oroszországgal az arktiszi olajlelőhelyekért. Solheim szerint a válság bebizonyította, hogy a szabad piac képtelen az önszabályozásra, és hogy az USA egyedül tehetetlen a globális problémák megoldása terén.

Környezetvédelmi miniszterként mi a legfontosabb feladata?

Számunkra a klímaváltozás elleni küzdelem az első számú prioritás. Álláspontunk szerint ez nem a gyermekeink vagy az unokáink ügye. Persze az övék is, de már most is itt van, és most kell kezelnünk, mert mélyebb, nagyobb, hosszabb távon ható és bonyolultabb probléma, mint a pénzügyi válság. Tudományosan bizonyított tény hogy nem fog magától megoldódni, a világ vezetőinek közösen kell cselekedniük hogy elkerüljük a következményeket.

A klímaváltozás hatásai Norvégiában, különösen az arktiszi régióban, de az egész világon öngerjesztőek. Olvad a sarki jég, a karibi régióban gyakoribbá váltak a hurrikánok, a Himalája térségében megváltozott az árvizek gyakorisága - nem tíz vagy húsz év múlva, hanem már ma elszenvedjük a következményeket.

A szuperminiszter

Az 1955-ös születésű szocialista politikus, Erik Solheim a vörös-zöld norvég kormány "szuperminisztere": egy személyben irányítja a környezetvédelmi és a nemzetközi fejlesztési minisztériumot. A történész és politológus végzettségű politikus korábban a Szocialista Baloldal párt elnökeként és parlamenti képviselőként dolgozott, illetve békeközvetítőként szerepelt a Srí Lanka-i polgárháborúban.

Mit tesz Norvégia a klímaváltozás ellen?

Norvégia 30 százalékos kibocsátás-csökkentést vállalt 2010-re az 1990-es szinthez képest. Ez húsz százalékos tényleges kibocsátás-csökkentést jelent, további tíz százalékot pedig az emissziótőzsdén vásárolunk meg. Ezután pedig a világ vezetőinek Koppenhágában olyan döntést kell hozniuk a probléma megoldására, amely megfelel az egész emberiség elvárásainak. Még szigorúbb célokat kell kitűznünk a kibocsátás-csökkentés terén.

Koppenhágában 2009. decemberében rendezik a következő nagy nemzetközi klímakonferenciát, amelyen a kiotóit felváltó új klímaegyezményt szeretnének elfogadtatni a világgal a szervezők. Lát esélyt a sikerre?

A koppenhágai tárgyalások sikerének két feltétele van. Az egyik, hogy az USA is felvállalja az ügyet: olyan amerikai elnök nélkül, aki nem áll az élére a folyamatnak, nem lehetünk sikeresek. A klímaproblémát az USA-EU-Kína háromszögben kell megoldani, de biztos vagyok abban, hogy ha az USA elköteleződik, Kínával sem lesz probléma. Azt gondolom, hogy Obama alkalmas erre a feladatra, de szenátorként már McCain is megígérte, hogy lépni fog a klímaváltozás megfékezéséért.

A USA nélkül nem tudunk előrelépni: egy ország sem fog jelentős vállalásokat tenni, amíg az USA meg nem teszi. Ehhez a leendő Obama vagy McCain elnök személyes elköteleződésére van szükség. Mindketten megígérték, hogy az európaihoz hasonló emissziótőzsdét vezetnek be az Egyesült Államokban is.

Koppenhágában fontos téma lesz a finanszírozás kérdése is. Sok pénzre van szükség, ennek a piacról kell jönnie. Mi azt javasoljuk hogy a globális emissziós piac két százalékát fordítsuk a fejlődő világ klíma-adaptációs és egyéb környezetvédelmi céljaira. Ez kis számnak hangzik, de az emissziós piac két százaléka nagyjából 20 milliárd amerikai dollárt jelent majd évente.

Sok tudós még ma is azt állítja, hogy a klímaváltozás nem az ember által előidézett, hanem természetes folyamat. Nem tart attól, hogy az USA ezt a kifogást arra használja majd, hogy ne költsön pénzt ilyesmire?

Mindenütt vannak ostoba politikusok, még Norvégiában is. De ha tovább halogatjuk a megoldást, a klímaprobléma kezelhetetlenebbé és jóval költségesebbé válik, és ezt ma már a világ minden jelentős vezetője tényként kezeli. Ha Obamát megválasztják, a világhelyzet egy nanomásodperc alatt megváltozik, de már George W. Bush is arra használta a második ciklusát, hogy kijavítsa az első négy évben elkövetett hibáit.

A pénzügyi válság bebizonyította, hogy a világ vezetői képesek az összehangolt cselekvésre: az USA, Kína és az EU pénzügyminiszterei egyszerre léptek a pénzügyi rendszer totális összeomlásának elkerülése érdekében, és a dolog működött. Ez volt az első alkalom az emberiség történetében, hogy három kontinensnek egyszerre kellett cselekednie, és ez a klímaváltozás esetében is reményt keltő fejlemény.

A kvótákon felül létezik külön széndioxid-adó Norvégiában?

Az olaj-, és gáziparban igen. 1990-ben vezettük be, akkor az egész szektor hangosan tiltakozott, hogy tönkretesszük őket és kiszorulnak a piacról emiatt. Ma már mindenki azzal büszkélkedik, hogy ő találta ki a szisztémát. Népszerűvé vált, mert hosszú távon segített megőrizni az iparág versenyképességét, mert idejében alkalmazkodtunk a megváltozott viszonyokhoz.

Azt hiszem, hogy ez fontos tanulság a pénzügyi válság szempontjából is: most is rengetegen azt mondják, hogy nem ez a megfelelő alkalom az ipar átalakítására. A mi álláspontunk szerint viszont pontosan ez a megfelelő pillanat. El kéne gondolkodnunk azon, miért sokkal versenyképesebb a Toyota a General Motorsnál? Mert a Toyota a kilencvenes években elkötelezte magát a változások melett, míg a GM inkább lobbistákat küldött Washingtonba. Ha egy iparág ellenáll a változásoknak, hosszú távon rajtaveszt.

Norvégia nem tagja az EU-nak, mégis aláveti magát az EU-szabályozásnak az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének területén?

Felelős országként az a célunk, hogy az EU-val összhangban cselekedjünk, nincs külön út például a légiközlekedésből származó kibocsátás csökkentésére. Négy területen ugyanakkor önállóan is hozzá tudunk tenni a kibocsátás-csökkentési célok megvalósításához.

Az első a hajózás, Norvégia a világ ötödik legnagyobb hajós nemzete, amit ebben a szektorban teszünk, abból világszabvány lehet.

A második az Arktisz és az Antarktisz kérdése, itt élenjáró kutatásokat folytatunk. A világ számos környezetvédelmi miniszterét meghívtam februárra az Antarktiszra, hogy saját szemükkel győződjenek meg a klímaváltozás következményeiről. Az Arktiszra is folyamatosan hívunk politikusokat: Hillary Clinton és John McCain is járt már a Spitzbergákon.

A harmadik terület a szén-dioxid megkötése és földbe temetése (carbon capture and storage, CCS). Tegnap jártak a Mongstad-i olajfinomítóban, amely sajnos a világ legfejlettebb ilyen projektjét futtatja. Azért sajnos, mert legalább még 10-20 hasonlóra volna szükség világszerte. A CCS-ről sokat beszélnek az EU-ban, az USA-ban és Ausztráliában is, de nem tesznek eleget. Szükségünk van erre a technológiára, rövid távon támogatni kell, hosszú távon azonban piaci alapon is hozzáférhetővé kell válnia.

A negyedik terület az esőerdők védelme és megőrzése. Ezen a területen természetesen nincsenek különösebb tapasztalataink, de jelentős összegeket áldozunk erre a célra. Brazíliával kétoldalú megállapodást kötöttünk, hatszáz millió dollárt kapnak tőlünk évente egy öt éves perióduson keresztül. Ezen felül az ENSZ esőerdő-megőrzési kísérleti projektjét is finanszírozzuk.

A pénzügyi válság által előidézett recesszió és pénzhiány nem hátráltathatja ezeket a nemzetközi környezetvédelmi nagyprojekteket?

A pénzügyi válság nem elfogadható kifogás a klímaváltozás megfékezése érdekében szükséges lépések halogatására. A pénzügyi válságot arra kell felhasználnunk, hogy átalakítsuk a világgazdaságot, egy zöldebb, környezetkímélőbb gazdasági rendszerrel kell kilábalnunk a krízisből. A korábbi világválságok tanulsága is az, hogy a krízis hatására a rendszer változik, alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Ellenkező esetben egy sokkal nagyobb és költségesebb válság következik.

A pénzügyi válság következtében két jelentős doktrína megbukott. Az egyik, hogy a szabad piac képes az önszabályozásra. Ez a doktrína pontosan úgy bukott meg, mint a kommunizmus a berlini fal leomlásakor. A kommunizmus mellett sem lehet érvelni 1989 óta, még akkor sem, ha egyesek szerint a létező kommunizmus nem az igazi volt. Hasonlóképpen, az önszabályozó szabadpiac doktrínája sem védhető tovább: szigorú, összehangolt állami szabályozásra van szükség az egész világon ezen a területen. Ez pozitív fejlemény.

Másodszor, az a George W. Bush első elnöki periódusához köthető doktrína is halott, hogy az USA egyedül meg tudja oldani a világ problémáit. Még a világ legerősebb nemzete sem képes erre: sem a pénzügyi válságot, sem semmi mást - például az iraki vagy az afganisztáni konfliktust - nem tudja megoldani egyedül. Ma már mindenki megértette, hogy csak akkor van esélyünk, ha a világ nagyhatalmai, és az olyan kisebb államok is, mint a mienk vagy az önöké, együtt tudnak működni. Csak együtt oldhatjuk meg a világ problémáit. Ez is örvendetes felismerés.

Milyen mértékű konfliktusra számít Oroszországgal az Arktisz miatt? Lehet belőle háború?

Nem hiszem hogy katonai értelemben vett konfliktusba torkollik a vita. Egyáltalán nem számítunk erre. Arra viszont igen, hogy többet kell a kérdéssel foglalkoznunk, mert ahogy a jég eltűnik az arktiszi régióból, könnyebbé válik az ott található olaj-, és gázmezők kiaknázása. Továbbá új hajózási útvonalak nyílnak meg: Európából sokkal rövidebb út vezet Ázsiába az Arktiszon keresztül. Rotterdamból Yokohamába vagy Sanghajba feleakkora úton lehet eljutni az Arktiszon, mint a Szuezi csatornán keresztül.

Mi lesz a vitatott arktiszi területeken található olaj-, és gázmezők sorsa?

Az oroszok, mint mindenki más, szeretnék kiaknázni az ott található lelőhelyeket. Van egy bizonyos terület, aminek a hovatartozását vitatjuk, de ott egyelőre nem termelnek olajat. A jövőbeli konfliktus lehetősége persze nem kizárható, de mi úgy gondoljuk, hogy az olajkitermeléssel csak nagyon óvatosan szabad észak felé haladni, mert környezeti szempontból nagyon sérülékeny területről van szó, ott minden kártétel több száz évig megmarad.

Az interjút itt lehet kommentálni