Mária
-7 °C
3 °C

Strandoló palesztinokat lőttek izraeli őrnaszádok

2006.06.09. 21:01
Három légicsapás és egy haditengerészeti tüzérségi támadás érte huszonnégy óra leforgása alatt a palesztin területeket, és a műveletekben legkevesebb tizennégy palesztin életét vesztette, a sebesültek száma ötven körüli.

A legtöbb halálos áldozatot követelő támadás az övezet északi részén egy strandot ért. Izraeli őrnaszádok nyitottak tüzet a partszakaszra: legkevesebb hat személy, köztük három gyermek és két nő halt meg. A palesztin televízió közlése szerint az áldozatok száma elérheti akár a tizenötöt is.

35 sebesült

A hadihajókról kilőtt tüzérségi lövedékek több mint 35 embert megsebesítettek. Több sérült állapota súlyos. A péntek pihenőnap a Gázai övezetben, és ezért sok család látogat ki a helyi fürdőhelyekre. A televíziós képkockák szerint a támadás helyszínén zűrzavar tört ki.

Mahmúd Abbász palesztin elnök a támadás után kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy válogatás nélküli véres mészárlás folyik népe ellen, és felkérte a világ közösségét, az ENSZ Biztonsági Tanácsát és a közel-keleti béke helyreállítása reményében közvetítő kvartettet, amelyet az ENSZ, az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok alkot, hogy tegyenek lépéseket a gyilkos izraeli politika felszámolása érdekében.

Nem sokkal később Abbász újabb bejelentést tett: háromnapos nemzeti gyászt hirdetett ki a palesztin elnök a gázai támadások miatt. Az intézkedés értelmében a palesztin külképviseletek világszerte zárva tartanak a gyász idején, a hivatali épületek előtt pedig félárbocra eresztik a nemzeti lobogót.

A légierő is lecsapott

A tenger felől érkezett támadással nagyjából egy időben az izraeli légierő csapást mért egy Gázavároshoz közeli térségre, egy palesztin férfi életét kioltva.

Nem sokkal korábban három palesztin halt meg egy izraeli légicsapás következtében ugyancsak az övezet északi részén - közölték kórházi és biztonsági források. Az áldozatok gépkocsin utaztak, és járművüket érte a találat. Percekkel korábban a Népi Ellenállási Bizottságok palesztin szervezet egy tagja sebesült meg egy izraeli rakéta becsapódásától.

Meghalt a PRC vezetője

Dzsamál Abu Szamhadna, a Népi Ellenállási Bizottságok (PRC) nevű szervezet vezetője és három társa pedig csütörtök este vesztette életét annak a következtében, hogy az izraeliek egy robotrepülőgépről lőttek ki rakétát a PRC Rámalláh közelében fekvő kiképzőtáborára. Szamhadna kulcsszereplője volt az Izrael-ellenes palesztin rakétatámadásoknak, és azt gyanítják, hogy köze volt egy amerikai konvojt 2003-ban a Gázai övezetben ért gyilkos támadáshoz.

Dan Haluc izraeli vezérkari főnök a strand elleni támadás után megparancsolta, hogy a hadsereg függessze fel támadásait a Gázai övezetben. Vizsgálatot rendelt el az ügyben, mert egyelőre nem világos, hogy melyik fegyvernem katonái vették tűz alá a békésen fürdőző palesztinokat. Haluc mindenesetre sajnálatát fejezte ki az ártatlan polgári áldozatok miatt, és felajánlotta, hogy Izrael orvosi segélyt nyújt a sebesültek ápolásához.

A Hamász fenyegetőzik

A kormányzó Hamász radikális palesztin szervezet katonai szárnya az Izrael elleni támadások felújításával fenyegetőzött néhány órával a tíz polgári személy életét kioltó izraeli támadások után, ami a tavaly februárban kihirdetett tűzszünet felmondását jelentené.

"Az izraeli mészárlások a harc nyílt újrakezdésével érnek fel, és ez azt jelenti, hogy ismét rengeni fog a föld a cionista városokban, a megszállók gyülevész hadának pedig nincs más választása, mint hogy készítse a koporsókat vagy összecsomagoljon" - hangsúlyozta az Ezeddin al-Kasszám Brigádok közleményében és a pénteki gázavárosi nagygyűlésén osztogatott röplapokon.

"Az ellenállási csoportok...ki fogják választani a megfelelő helyet és időt a kemény, határozott és példátlan válaszra" - fenyegetőzött.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.