Mária
-6 °C
-2 °C

Brit diplomáciai erőfeszítések a terrorizmus ellen

2001.09.25. 22:25
Nagy-Britannia és Irán egyaránt szükségesnek tartja a terrorizmus elleni fellépést - jelentette ki Jack Straw brit külügyminiszter kedden, az általa történelmi jelentőségűnek nevezett teheráni tárgyalásai után. Brit külügyminiszter az iráni iszlám forradalom óta nem járt Teheránban. Eközben Tony Blair birt kormányfő ismét figyelmeztette az afganisztáni vezetést, hogy adja ki Oszama bin Ladent.
Jack Straw brit külügyminiszter iráni kollégájával, Kamal Harazival folytatott megbeszélései után elmondta, hogy véleményt cseréltek a terrorizmus kérdésköréről, és London tanácsokat, információkat vár Teherántól. Straw leszögezte: Nagy-Britannia támogatná a kormányváltozást Afganisztánban. Irán ebben osztja a londoni véleményt, hiszen eddig is a tálibokkal harcoló északi szövetséget támogatta. Straw jelezte azt is, hogy Nagy-Britannia bizonyítékokkal tud szolgálni Teheránnak az Egyesült Államokat ért terrorista támadások ügyében. Straw elmondta: véleményt cseréltek Harazival arról is, hogy miképpen lehetne a terroristákat elszigetelni.

Irán óva int a katonai akciótól

Harazi az emberiséget fenyegető nagy veszélynek minősítette a nemzetközi terrorizmust, ugyanakkor óvott attól, hogy elhamarkodott választ adjanak a merényletekre, mert el kell kerülni minden olyan fellépést, amely védtelen emberek életét fenyegeti. A brit diplomácia vezetőjét kedden fogadta Mohammed Hatami iráni köztársasági elnök. A Hatamival tartott megbeszélésről nem hoztak nyilvánosságra részleteket, de az elnök a találkozó utáni nyilatkozatában óva intett mindenfajta katonai akciótól Afganisztán ellen Mohammad Hatami iráni elnök. Hatami szerint a terrorizmus elleni harc megfelelő helyszíne az ENSZ. A reformerek uralta iráni parlament többsége együttérzéséről biztosította az amerikai népet a szeptember 11-i terrortámadás miatt.

Blair figyelmeztette Afganisztánt

A katonai konfliktus veszélyére figyelmeztette Afganisztánt kedden Tony Blair brit kormányfő, amennyiben a tálib vezetés nem adja ki Oszama bin Ladent. A miniszterelnök londoni sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a tálib rezsim és nem Afganisztán népe a célpontja a nemzetközi koalíciónak. Blair humanitárius segítségnyújtást ígért Afganisztán népének, rámutatván arra, hogy afgánok tízezrei menekülnek az országból nemcsak a Nyugat által kilátásba helyezett katonai támadás, hanem a tálibok uralma elől is. Blair értésre adta, hogy a tervezett katonai támadások a tálib rezsim megdöntését eredményezhetik. "A tálib vezetés pontosan tudja, mit kell tennie. Gyorsan és könnyen képes cselekedni. Ha útját állja Oszama bin Laden felelősségre vonásának, éppúgy ellenségünkké válik, mint maga bin Laden" - figyelmeztetett.

A brit kormányfő, aki kedden Jordánia, Izrael és Japán miniszterelnökével folytatott telefonbeszélgetést a terrorizmus elleni nemzetközi fellépésről, hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni nemzetközi koalíció egyre szélesebb körű támogatást kap.