Mária
-6 °C
-2 °C

Lassú halál a Kurszkon

2000.10.26. 13:23
Kapcsolódó cikkek (1)
Vaksötétben írták meg azt a feljegyzést, amelyet a Kurszk atom-tengeralattjáróból csütörtökön felhozott négy holttest egyikének zsebében találtak meg az orosz hajózók. A feljegyzés tanúsága szerint huszonhárman túlélték a Kurszkot tengerfenékre küldő robbanást, ők az oxigénhiánytól haltak meg. A kiemelést a Barents-tengeren dúló viharban egyelőre szüneteltetik, de a mélyben dolgozó búvárok jelenleg is folytatják a nyílások kivágását.
,,A hatos, a hetes és a nyolcas rekesz egész legénysége átjött a kilencesbe. Huszonhárman vagyunk itt. A baleset miatt döntöttünk így. Senki sem tud felmenni közülünk." - vetette papírra D. R. Kolesznyikov, a tengeralattjáró egyik tisztje a szavakat a feljegyzés tanúsága szerint 13 óra 15 perckor, feltehetőleg már a világítás megszűnte után. ,,Vakon írom e szavakat." - fejeződik be az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség által nyilvánosságra hozott jegyzet.

Az időjárás nehezíti a munkálatokat

A búvárok jelenleg is folytatják a technikai nyílások kivágását
Az első négy halottat csütörtökön sikerült a felszínre emelni. Az akciót hétfőn kezdték meg, a viharos időjárás miatt azonban csak szerdán sikerült bejutni a tengeralattjáróba. A búvárok jelenleg is folytatják a technikai nyílások kivágását, a kiemelést azonban az erős hullámzás miatt szüneteltetik. A felszíni hajón bűnügyi és bírósági orvosszakértők kezdték meg a munkát, előzetes következtetéseket akarnak levonni a tengerészek halálának okairól.

Mint arról beszámoltunk, az atom-tengeralattjáró augusztusi katasztrófájában 118 ember halt meg. Több feltételezés is világot látott az okokat illetően: az orosz vezetés sokáig kitartott amellett, hogy a Kurszk NATO-tengeralattjáróval ütközött, ezt azonban mind amerikai, mind brit részről határozottan tagadták. Mások szerint egy hadgyakorlat során történt baleset, csecsen ellenállók pedig kijelentették: ők a felelősek a Kurszk pusztulásáért. A feljegyzés bizonyossá teszi, robbanás történt a fedélzeten - azonban hogy ezt mi előzte meg, továbbra sem tudni.

Az oroszok szerint biztonságosan tárolták a fegyvereket

Nehézkes kiemelési eljárás
A kiemelési eljárás bonyolult és nehézkes. A felszínen egy Regalia nevű, norvégok által üzemeltett, eredetileg olajfúrásra tervezett amerikai platform tartja a frontot. A mélytengeri búvárok alámerülnek, és hét ponton nyílásokat vágnak a Kurszk oldalába. A rések szélét egy védőréteggel be kell takarni, nehogy felsértse a búvárruhát, amikor behatolnak a tengeralattjáróba. Behatolás előtt azonban robotkamerát küldenek be maguk előtt, hogy ily módon előre felmérhessék a helyzetet, és az esetleges veszélyeket - beleértve a reaktorszivárgást is. Az egész akció száz méter mélységben, csaknem teljes sötétségben zajlik.
A baleset okait vizsgáló bizottság továbbra is dolgozik. A Moszkva-környéki Krasznoarmejszk város mellett levő katonai gyakorlótéren kísérleteket folytatnak a Kurszkon lévőkkel megegyező rakétákkal és torpedókkal annak kiderítése céljából, hogy bekövetkezhetett-e a robbanás a tengerfenékhez történt csapódás során. Ezeket a lőszereket különböző magasságból betonlapokra és fémrudakra ejtették, illetve lövészfegyverrel belelőttek azokba. A rakéták és torpedók nem robbantak fel, és nem gyulladtak ki.

Ugyancsak nem történt detonáció akkor sem, amikor az egyik rakétát, illetve torpedót a többiek mellett felrobbantottak. Október végéig a szakemberek megvizsgálják azt is, hogy miként hat az ilyen lőszerekre egy olyan magas hőmérséklet, ami tűz esetén keletkezik. A szakértők, az eddigi vizsgálatok eredményei alapján máris arra a következtetésre jutottak, hogy a tengeralattjáró első két rekeszében a lőszerek egymás melletti tárolása biztonságos volt. A vizsgálat során kapott összes adatot megküldik a Kurszk-katasztrófával foglalkozó kormánybizottságnak.