Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A Kurszk pusztulásának lehetséges okai

2000.12.06. 18:01
Egy volt tengeralattjáró tiszt szerint a Kurszk egy idegen, feltehetően NATO-tengeralattjáróval ütközött, és ez okozta pusztulását. Valerij Alekszin szerint a balesetben résztvevő másik tengeralattjáró észrevétlenül eljutott a legközelebbi NATO-bázisra.
Valerij Alekszin negyed évszázadon keresztül hivatásszerűen foglalkozott az orosz haditengerészeti flottán bekövetkezett "rendkívüli események" kivizsgálásával. Maga is tengeralattjárós tiszt volt, 1998-ban került tartalékállományba, előte a flottánál a különösen veszélyes események és bűncselekmények nyomozótisztjeként személyesen vett részt a szovjet (orosz) haditengerészetnél, a polgári hajózási minisztériumhoz és a halászati minisztériumhoz tartozó flottánál történt több mint 70 baleset, katasztrófa okainak felderítésében, sőt, a NATO-tagállamokkal közösen folytatott eseménykivizsgálásban is.

Nem hallhatták egymást

Alexinnek a "Nyezaviszimoje Vojennoje Obozrenije" ("Független Katonai Szemle") decemberi számában megjelent cikke szerint a Kurszk katasztrófájának tucatnál több verziója közül ma már csak egy-kettő maradt. Tulajdonképpen a hajó pusztulásának csak egy fő oka van: a hajóorrban levő torpedó vetőkészülékekben bekövetkezett robbanás, illetve az első rekeszben tárolt torpedókészlet lehetséges robbanása. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy mi okozhatta ezt a katasztrofális robbanást, két válasz is lehetséges.

Az egyik: hibás gyakorló torpedó robbanása a vetőcsőben gyakorló lövészet során, miáltal az első rekeszbe beáramlott a víz, az elektromos eszközöknél rövidzárlat keletkezett, a hajó irányíthatatlanná vált és élesen orrabukva elsüllyedt, majd orrával hozzácsapódott a tengerfenékhez.

A 949-es tervszámú atomtengeralattjárók (kettő volt belőlük, ma már mindkettőt leselejtezték) és a 949 A atom-tengeralattjárók (a Kurszkkal együtt 11 ilyen volt az orosz haditengerészetnél) közel 20 éves üzemeltetése, ezernél több torpedóindítás során egyetlen egyszer sem fordult elő hasonló eset az éles torpedókkal.

A kiváltó ok másik verziója: külső ráhatás a Kurszk orr-részére. Hozzátehetjük, hogy ehhez egyáltalán nem kell a Kurszkhoz hasonló tömegű testre gondolni. Elég egy-kétezer tonnás dinamikus erő ahhoz, hogy a torpedókészülék külső fedelét és nyitószerkezetét összenyomja és a benne levő torpedó harci fejének detonálását kiváltsa.

Saját szememmel láttam egy ilyen esetet, igaz, hogy a torpedókészülékben nem volt torpedó, a két objektum relatív egymáshoz való közelítésének a sebessége pedig 0,5 m/sec volt. A 10 cm vastag fedőlemez nyitását végző, ötvözött acélból készült karok és rudak úgy gubancolódtak össze, mintha fűzfából lettek volna.

Megpróbálom én is előzetesen elemezni a katasztrófa lehetséges okait. Ahhoz, hogy jobban megérthessük, mi is történhetett a Kurszkkal, megemlítenék egy jellemző példát 1993-ból, amikor egy orosz és egy amerikai atom-tengeralattjáró ütközött.

A "Boriszoglebszk" hadászati rakétahordozó tengeralattjáró harci kiképzési feladatokat hajtott végre a fent említett incidenstől 100 mérföldre északra. Miután a részére kijelölt gyakorlótér északi határát elérte, a "Boriszoglebszk" visszafordult, ekkor 4 csomós sebességgel haladt. Kb. 25 perc múlva a hajón erős külső ütést érzékeltek, majd ezt követően csikorgást hallottak. Csak ezután jelentették a hidroakusztikus figyelők, hogy egy idegen tengeralattjáró hangját hallják, amely 23 csomóra növelte meg sebességét, hogy elszakadjon az orosz tengeralattjárótól.

Az esemény kivizsgálása során megállapították, hogy az amerikai "Grayling" atom-tengeralattjáró figyelte a "Boriszoglebszk" tevékenységét, és balról 155-165 fokos szögben 60-70 csomóhosszra (11-13 km) tartózkodott. Miután a "Boriszoglebszk" irányt váltott, a "Grayling" elvesztette azt szem elől, és a hidroakusztikai kapcsolat helyreállítása érdekében 8-10 csomó sebességgel (15-18,5 km/h) abba az irányban indult el, ahol az orosz tengeralattjárót korábban érzékelte.

Azonban van egy hidroakusztikai fenomén (a tapasztalt tengeralattjárósok jól ismerik): orr irányban 30-40 fokos szektorban a tengeralattjáró fő zajkeltő szerkezeteit (hajócsavarok, turbinák, cirkulációs szivattyúk, autonóm turbógenerátorok) a hajótest árnyékolja, és egy sajátos "hidroakusztrikus lyuk" keletkezik. Ezért a szemből, vagy majdnem szemből egymáshoz közeledő tengeralattjárók csak nagyon kis távolságból veszik észre a másikat.

A "Grayling" hidroakusztikusai zajiránymérést végezve (minden tengeralattjárón ez a fő figyelési módszer, amely a tengeralattjárók legnagyobb harcászati előnyét, a rejtettséget biztosítja) kb. 1 km távolságról (hat-nyolc csomóhossz) vették észre az orosz tengeralattjárót. A percenként két csomós relatív közelítési sebesség mellett, az állandó jel alapján értékelve az eltérést, a parancsnokuk már tudta, hogy nem kerülheti el az összeütközést. Megpróbált irányt váltani és megkezdeni a felmerülést, de ez nem járt sikerrel és az összeütközés bekövetkezett. Az ütés a "Boriszoglebszk" hajóorrán levő felépítményt érte és így az orosz tengeralattjáró kisebb sérüléssel megúszta a balesetet.

Ha ebben a helyzetben, amikor "vakon navigáltak", az ütés 30-40 méterrel a tat irányában, az ott elhelyezett ballisztikus rakétasilók tájékán érte volna a tengeralattjárót, a következmények beláthatatlanok is lehettek volna.

Legalább két tucat ütközés (beleértve a K-129 esetét is) az óceánon a hidegháború éveiben történt, a hadászati rakétahordozó tengeralattjárók harci őrjáratozási útvonalain és körzeteiben, amikor "a valószínű ellenség" atom-tengeralattjárói figyelték őket, illetve olyankor, amikor a haditengerészeti támaszpontok megközelítési útvonalain a szovjet haditengerészet tengeralattjáró-vadász atom-tengeralattjárói végezték a felderítést. Több olyan rejtélyes eset volt, amikor az amerikaiak mindent megtettek annak érdekében, hogy eltüntessék a nyomokat. Kérem az olvasókat, hogy emlékezzenek erre, mert 2000 augusztusában is ez történhetett ismét.

1986 októberében az Északi Flotta K-219-es hadászati rakétahordozó tengeralattjárója az Atlanti-óceán északi részén a számára kijelölt körzetben folytatott harci őrjáratozást. Miután éjszaka volt, rádiós közleményváltás céljából felmerült, és sem periszkópon át, sem passziv rádiólokációs felderítő állomással nem észlelt senkit a közelben, megkezdte a lemerülést a megadott mélységre. Kb. 65 méter mélységben a tengeralattjáró hirtelen megbillent, a hidroakusztikusok azt jelentették, hogy egy halászhajó csavarjának hangját észlelték és felvették azt magnóra. 80 méter mélységben a rakéta-rekeszből jelentettek, hogy az automata jeladók tüzet érzékelnek a rakétasilóban, a parancsnok riadót rendelt el. A személyzet azonban nem tudott megbírkózni a tűzzel, három tengerész meghalt. A rakéta hajtóanyag oxidáló elegyének mérges gőzei a ventillációs rendszeren keresztül a többi rekeszbe is beáramoltak. A személyzet életének megóvása érdekében Igor Britanov parancsnok elrendelte a felmerülést.

A tenger felszínén ugyanakkor semmilyen halászhajót nem talált. A személyzetet a tengeralattjáró fedélzetére és a torony tetejére menekítették. A rakétasilók fedelén mély horpadást vettek észre, amely grafitszerűen csillogott és egészen addig a vésznyílásig húzódott, amelynél a tűz keletkezett. A közben megérkezett mentőhajók két napon át próbálták vontatni a tengeralattjárót, de a sérült rakétasilón és a szellőztető rendszeren keresztül a hajó megtelt vízzel, s október 6-án elsüllyedt a közel négy kilométeres mélységbe. A személyzet többségét sikerült a beérkezett hajókra menekíteni.

A katasztrófa vizsgálata során a kormánybizottság jelentést kapott az október 3-án észlelt hidroakusztikus zajok magnófelvételének spektrális elemzérésről. Ennek során megállapították, hogy a zaj egy "Los Angeles" osztályú amerikai atom-tengeralattjáróról származik, vagyis a rakétasiló dehermetizálása, a benne levő rakéta összenyomása és az így keletkezett tűz az amerikai atom-tengeralattjáróval történt ütközés eredménye volt. Ugyanennek az évnek novemberében ismertté vált, hogy egy meg nem állapított tárggyal való ütközés után az ilyen típusú "Augusta" tengeralattjárót javítóbázisra küldték. Úgy tűnt, hogy ez ütközhetett a K-219-el. Azonban, amikor 1986 decemberében a haditengerészeti bizottság vzsgálatot folytatott egy másik tengeralattjáró, a K-457-es balesetével kapcsolatban (harci őrjáratozásról visszatérőben a "Kalininszk" halászhajóval ütközött), kiderült, hogy azon kívül, hogy a torony orr-része megsérült, a rakétasilók borítófedelén ugyanolyan nyomokat találtak, mint a K-219-en, a tat felől a hajóorr irányába haladva. Az ütközés mélysége kisebb volt, ezért a tengeralattjáró nagyobb baj nélkül megúszta a dolgot.

A hidroakusztikai rendszer automatikus jeladói által készített felvételek tanulmányozása során kiderült, hogy ezek a sérülések október 30-án keletkeztek, a tengeralattjáró irányváltását követően, de az Atlanti-óceán egészen másik körzetében, mint ahol a felderítés az "Augustát" észlelte.

Ki mehetett neki a K-219-esnek? A CIA és az amerikai haditengerészeti parancsnokság miért éppen az "Augustával" kapcsolatban szivárogtatott ki információt? Azért, mert a kétféle baleset következményei egészen mások voltak. Azt a tengeralattjárót, amely felszántotta a K-219-es rakétasilóját, elrejtették az "Augusta" mögött, és egy másik helyen titokban elvégezték a javításokat. Egyébként ugyanilyen nyomokat hagyott a K-408-as tengeralattjáró rakétasilóinak fedelén az amerikai "Pintado" atom-tengeralattjáró 1974-ben a csendes-óceáni gyakorlótéren.

Az Északi Flotta kétoldalú harcászati gyakorlatán, melynek során a Kurszk elpusztult, az "Admiral Kuznyecov" nehézcirkálóval az élen, egy többcélú repülőgéphordozó csapásmérő csoport tervszerű kiképzését folytatták, felkészítve azt arra, hogy a Balti- és Fekete-tengeri flotta hadihajóival együtt ősszel a Földközi-tengerre hajózzon. A hajókötelék manőverét a Putyin által április 4-én aláírt elnöki rendeletnek megfelelően tervezték, ennek kellett volna megalapoznia Oroszország visszatérését ebbe a kulcsfontosságú régióba, ahonnan 10 évvel előtte kivonult. Az elnöki rendeletben hírdették meg "Az Oroszországi Föderáció tengeri politikájának alapjait a 2010-ig terjedő időszakra".

Természetes, hogy az Északi Flotta gyakorlatát fokozott figyelemmel kisérte a NATO vezetése és az amerikai, brit és norvég haditengerészeti tárca, amelyek a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően bejelentett körzetbe kiegészítőleg további felderítő erőket küldtek. Ezek közé tartozott az amerikai "Memphis" és "Toledo", valamint a brit "Splendid" atom-tengeralattjáró, amelyek számára a Barents-tengert jelölték ki fő tevékenységi körzetnek.

Az Északi Flotta gakorlatán résztvevő felszíni hajók tevékenységét az amerikai és norvég felszíni felderítő hajók, az orosz tengeralattjárókat pedig az említett három atom-tengeralattjáró figyelte, mint az összes tengeralattjáró-vadász erő és eszköz közül a leghatékonyabbak.

A gyakorlatra betervezett valamennyi légvédelmi és hajó elleni rakétalövészetet augusztus 10-én és 11-én a meghatározott célokra végrehajtották. A Kurszk is sikeresen hajtotta végre a rakétalövészetet, "Gránit" rakétát lőtt ki tengeri felszíni célra.

Augusztus 12-re tervezték a tengeralattjárókkal végrehajtandó torpedólövészetet egy "ellenséges" hajóraj ellen, amelyet a "Nagy Péter" nehéz rakétacirkáló (mint fő célpont) és az őt biztosító őrhajók jelöltek. A hajóraj fő hajózási iránya délkeleti volt, az útvonal mentén határozták meg a támadó tengeralattjárók gyakorló harctevékenységi körzetét, az egyik ilyen, 15x20 tengeri mérföld területű körzetben tartozkodott a Kurszk.

A további események a hasonló gyakorlatok évtizedek óta kidolgozott rendje, a többcélú tengeralattjárók harcászati eljárásai alapján történtek. A kijelölt körzetbe érve és jelentve ezt, valamint a torpedólövészetre a készenlétet, a Kurszk parancsnoka kiegészítő felderítést folytatott, elérte a körzet déli peremét.

Ezután a tengeralattjáró visszafordult és elindult észak-nyugati irányban, majd a 19-méteres periszkópmélységre emelkedett, hogy rádió- és rádiótechnikai felderítéssel meghatározza az "ellenség" felszíni erőinek helyzetét. Ekkor, a periszkópon kívül kiemelték a megfelelő felderítő és híradó berendezések, a biztonságos, ugyanakkor rejtett hajózást segítő lokátor antennáit is, lehetséges, hogy a nagynyomású levegő-utánpótló akna csövét is felnyomták, hiszen a tengeralattjáró már harmadik napja hajózott a tengeren és számos le- és felmerülést végzett ezalatt.

Ahhoz, hogy periszkópmélységen, hármas fokozatú hullámzás mellett hajózva javítsák az irányíthatóságot, a kiegyenlítő tartályba további vízmennyiséget szivattyúztak és nyolc csomós sebességet határoztak meg.

Augusztus 12-én délben az "ellenséges" hajóraj hozzávetőleg 30 mérföldre (55 km) észak-nyugatra manőverezett attól a körzettől, ahol a Kurszk tartozkodott. Ugyanebből az irányból közeledhetett a Kurszk felé az idegen tengeralattjáró, amely a jelzett manőverezés során elveszthette a hidroakusztikai kapcsolatot és igyekezett azt helyreállítani.

Eltelt tíz, majd húsz perc, és a Kurszk még mindig nem került elő. Ekkor az idegen tengeralattjáró parancsnoka elhatározta, hogy felmerül és periszkópmélységből tisztázza a helyzetet (feltételezése alapján a Kurszk felszíni helyzetben is hajózhatott).

A veszélyes ütközési zónát (50 métertől periszkópmélységig) a világ összes tengeralattjárója gyorsan teszi meg, kb. 12 csomós sebességgel. Az idegen tengeralattjáró a periszkópmélység közelében (nála ez 14-15 métert jelent), váratlanul a hajóorr alsó szélével, éles szögből ütést mért a Kurszk hajóorrának jobboldali felső részére, ahol egy USzET-80 harci torpedóval töltött vetőkészülék volt.

Az orosz tengeralattjáró hat torpedó-vetőkészüléke közül kettőben gyakorlótorpedók, a többi négyben éles torpedók lehettek (két db. USzET-80-as és két db. 65-76-os). Ne felejtsük el, hogy a Kurszk egy állandó harckészenlétű hadihajó volt. Ezen kívül, még 18 rendszeresített éles torpedót tároltak az első hajórekesz tartóállványain.

Két tengeralattjáró összeütközése nem olyan, mint két gépkocsi koccanása, amelyek megrongálódva a helyszínen maradnak. A két víz alatti objektum, az egyik a 24 ezer tonnás Kurszk, a másik a 6900 tonnás "Los Angeles" osztályú, vagy a 4500 tonnás "Splendid", a korábbi sebességgel halad tovább (a relatív találkozósebesség 5,5 m/sec), menetközben mindent tör és szakít, a saját hajótestet is. Ugyanakkor, mivel az amerikai és brit tengeralattjárók, technológiai hagyományoknak megfelelően egy testből épülnek, 35-45 mm falvastagsággal, szemben a Kurszkkal, amely külső lágy, és belső kemény testből áll, és a külső fal vastagsága mindössze 5 mm, azonos feltételek esetén ezért az orosz tengeralattjáró sokkal nagyobb kárt szenved.

Már egy másdoperccel az első csattanás után a jobb oladlon levő torpedókészülék a benne levő USzET-80-as harci torpedóval hosszában kb. a feléig összenyomódott. Ez kiváltotta a detonációt, a torped harci fejének robbanását, ekkor az energia a kisebb ellenállás irányába, a torpedókészülék hátsó fedele felé hatott, és a robanás ereje azt kiszakította. A félméternél nagyobb átmérőjű lyukon keresztül a rekeszbe tengervíz nyomult. elöntve azt és kiváltva az elektromos áramkörök rövidzárlatát.

A tengeralattjáró orrirányban megbillent. Lehetséges, hogy a Kurszk parancsnoka, annak érdekében, hogy kiegyenlítse a hajó jelyzetét, elrendelte a sebesség növelését és az orrkormányok helyzetének átállítását felmerülésre, de minderre már nem maradt idő. Az elektromos rövidzár következtében múködésbe lépett mindkát atomreaktor biztonsági automatikája, a tengeralattjáró elvesztette mozgását és irányíthatóságát, egyre élesebb szögben süllyedni kezdett, majd kb. egy perc múlva orrával hozzácsapódott a tengerfenékhez. A továbbiakban, a körülbelül másfél méteres iszaprétegen áthaladva, a hatalmas atom-tengeralattjáró orrával végigszántotta a Barents-tenger fenekének sziklás alapját, miközben a többi torpedóvetőcső is összenyomódott, a bennök levő, kb. két tonna trotillnak megfelelő töltettel ellátott torpedókkal együtt. Az összenyomódott torpedók ekkor felrobbantak, ami a hajó katasztrófájához vezetett. Lehetséges, hogy a detonáció fölrobbantotta az állványokon tárolt többi torpedót is - erre utal a Kurszk kemény hajótestén levő hatalmas - az első rekesz felett levő 6 négyzetméteres - rés (a kemény hajótestnek 60 atmoszféra nyomást kell kiállnia).

A szeizmikus állomások feljegyzései alapján mindez az első robbanás után két és fél perccel történt. Egyidejüleg átszakadtak a második, harmadik és negyedik, de lehetséges hogy az ötödik rekesz válaszfalai is, amelyeker csak tíz atmoszféra nyomásra terveztek.

Ezalatt a két és fél perc alatt elpusztult a személyzet 78-90 százaléka. A tengerfenékhez csapódás hatalmas erejénél fogva, kb. 30 fokos orrirányú dőlés mellett, a tatnál levő rekeszekben leszakadtak a fő energetikai egység gépészeti berendezései, turbinák, turbógenerátorok, átalakítók stb., velük együtt a hajtómű rúdjai, átszakadtak a rekeszek közötti, hermetikusan záró tömítések. A 108 méter mélységbe süllyedt hajóba betódult a tengervíz, rövidzárlat keletkezett a tat felőli rekeszekben, ahol tűz keletkezett. Ezt tanúsították a norvég búvárok, amikor benéztek a kilencedik rekeszbe. Ezáltal, viszonylag rövid időn belül elpusztult a tatrekeszek személyzete is.

Hová tűnhetett a Kurszk gyilkosa?

A hajó első rekeszében bekövetkező, katasztrófális erejű robbanás pillanatában, vagyis, az első ütközéstől számított 2,5 perc múlva, az idegen tengeralattjáró, miután felsértette a Kurszk jobb oldalát, kb. 700 métere tőle szintén a tenger fenekére ereszkedett. Sérüléseit az első ütközéskor berobbant USzET-80-as torpedófej, illetve az első 15-20 másodperc alatt szerzett sérülések jelentik, amikor a két hajótest találkozásával végighorzsolták egymást. Valószínű, hogy sérülést kaphatott a hidroakusztikai komplexum külső borításán, megrongálódtak az orrantennák (zajfigyelő, irány- és távmérő szonárok), kilyukadhattak a fő ellensúly orrtartályai, az orr- (USA tengeralattjáró esetén torony alatti) és jobboldal tatrészen levő kormányok és stabilizátorok. Lehetséges még az is, hogy az első rekesz megtelt vízzel, elpusztult a benne levő személyzet. Azonban, az életfontosságú gépek üzemképesek maradtak vagy jelentéktelen sérülést szenvedtek.

Az első rekeszben kb. 11 atmoszférás ellennyomást létrehozva, egy nap alatt kijavítva a mozgást és irányíthatóságot biztosító berendezéseket, akkumulátorról újraindítva a reaktort (hiszen pont erre való), az idegen tengeralattjáró felmerülhetett 40-50 m mélységben és kis sebességgel távozhatott az esemény helyszínéről.

Ebben az időben, augusztus 13-án, talán épp emiatt jelent meg a baleset körzetében két "Orion" típusú tengeralattjáró-vadász repülőgép, amely feltehetőleg biztosította azt, hogy az idegen tengeralattjáró a legközelebbi NATO bázisra eljusson, illetve ha nem képes erre, akkor azonnal jelentsék ezt a parancsnokságuknak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!