Judit
3 °C
6 °C

Botrányos konferencia Svédországban

2003.07.10. 16:28
Maud Olofsson, a svéd ellenzéki Centrumpárt vezetője csütörtökön bocsánatot kért, amiért előző nap volt terroristának nevezte Joschka Fischer német külügyminisztert, és elhatárolta magát Janet Bush brit "euroszkeptikus" aktivistanőtől, aki az európai monetáris uniót Adolf Hitler harmadik birodalmával vetette össze.
Busht Olofsson hívta meg egy konferenciára, amelyet a svéd politikai vezetők éves összejövetele alkalmával tartottak Gotland balti-tengeri üdülőszigeten e hét elején. A konferencián Fischer is részt vett, a kormányon lévő szociáldemokraták meghívására.

Anna Lindh külügyminiszternő csütörtökön bírálta Olofsson megjegyzéseit, amelyek "kínos helyzetbe hozzák Svédországot Németország előtt". Olofsson sebtében el is ismerte, hogy hibázott.

Az EU-tag Svédországban szeptember 14-én népszavazást tartanak az euró bevezetésének kérdéséről. A szociáldemokrata kormány be akarja léptetni Svédországot az euróövezetbe, de az ellentábor egyelőre népesebb: most 48 százalék lenne a nemmel és 31 az igennel szavazók aránya egy felmérés szerint.

Olafsson csütörtökön hangsúlyozta, hogy nem osztja Bush nézeteit, és nem ismerte őket, mielőtt meghívta az aktivistanőt a gotlandi konferenciára. Bush az "Ein Volk! Ein Reich! Ein Euro!" (Egy nép! Egy birodalom! Egy euró!) jelszóval kampányolt, Hitler szlogenjét fogalmazva át.

Amikor konferenciavendégének érveléséről faggatták, Olafsson szerda este kijelentette: "Hitler egységes államot akart kiépíteni. Ez magába foglalta az egységes valutát. Ez meghiúsult. Ennyit akart mondani."

A német külügyminiszterrel kapcsolatban pedig a politikusnő kifejtette: "Tegnap itt volt Joschka Fischer. Korábban terrorista volt. Így nem is kellett volna eljönnie. Ma azonban köztiszteletben álló külügyminiszter, és figyelek arra, amit mond."

Fischer 1973-ban egy baloldali tüntetésen megütött egy rendőrt, de később elhatárolta magát a politikai erőszaktól és szélsőségességtől.