Ambrus
-7 °C
3 °C

A valódi támadás még csak most következik

2003.03.20. 13:25
Bár az amerikaiak hajnali támadásukkal nem likvidálták Huszeint, jelentősen demoralizálhatták az irakiakat - véli a BBC szakírója. Bár az Egyesült Államok eredetileg elsöprő légi offenzívát tervezett, a pszichológiai hadviselés módszereit is alkalmazó taktika elérheti a rezsim belső felbomlását.
Előzetes terveivel ellentétben nem elsőprő erejű légitámadás-sorozattal, hanem egy precíziós támadással kezdte meg Irak elleni háborúját az Egyesült Államok. A BBC stratégiai elemzője szerint mindez arra utal, hogy a hajnali akció csak megelőző támadás volt, az offenzíva tényleges kezdete még várat magára.

Demoralizáló támadás

A Huszein likvidálására indított akció a BBC elemzője szerint nagyrészt rögtönzött lehetett, bár egyes elemeit valószínűleg előre megtervezték. Bár a támadás sikertelen volt, mindenképpen demoralizáló hatású lehetett. Mindez bele is illeszthető az amerikai katonai stratégiába, mely a hagyományos hadviselés mellett egyre gyakrabban használ pszichológiai eszközöket is.

Belülről bomlasztók

Erre utal az elmúlt napokban ledobott több millió röpcédula is, melyeken a megadás feltételeiről és a támadások elkerülésének lehetőségéről tájékoztatják az irakiakat. A BBC szakírója szerint a két hadviselés ötvözésének célja az iraki rezsim belső bomlásának felgyorsítása.