A magyarországi Székely Légiótól tartanak

2006.03.09. 15:59
A Székely Légió félkatonai szervezet és a baszk ETA-hoz hasonló akciókat hajtana végre a Ziua című román lap szerint. A légió vezetője az Indexnek cáfolta a vádakat, elmondása szerint a légió sziklamászásra, hegymászásra vonatkozó tanácsokkal látja el tagjait, nem pedig paramilitáris kiképzést ad.

Magyarországon létrehozott ETA-típusú félkatonai szervezet áll a székelyföldi autonómiát követelő civil-polgári mozgalom mögött, a székelyek az ENSZ-től kérik autonómiájuk szavatolását, székely lapot kobozott el Marosvásárhelyen a román rendőrség, mert közölte a székely autonómiakiáltványt - ilyen címekkel, hírekkel jelent meg több román napilap csütörötkön.

Tanácskoznak a román vezetők
A Gandul című napilap arról számolt be, hogy "a székelyek az ENSZ-től kérik autonómiájuk szavatolását" és közölte a "székely nagygyűlés" állítólagos "kiáltványát". Több román lap - köztük a Cotidianul - arról számolt be, hogy Basescu elnök tanácskozásra hívta Tariceanu kormányfőt, a belügy- és az igazságügyi minisztert a székhelyéül szolgáló Cotroceni-palotába. A lapbeszámolók tudni vélik: arról tárgyaltak, hogy "miként járnak el a hatóságok március 15-én a magyarok által szervezett székelyudvarhelyi nagygyűléssel".

A Székely Nemzeti Tanács által a közelgő március 15-ére Székelyudvarhelyre összehívott székely nagygyűlésről a Ziua című napilap két teljes oldalt kitöltő összeállítását címoldalán egy rovásírással, gyopárcsokor közepébe vágott rohamszuronnyal "ékesített", Legion Siculus feliratú, pajzsformájú címerrel illusztrált szöveggel harangozta be.

Félkatonai szervezet?

Ebben és belső oldalain a bukaresti lap azt állította, hogy a székelyföldi autonómiáért síkraszálló civil-polgári mozgalom mögött egy 2002. szeptember 5-én Magyarországon bejegyzett Székely Légió nevű félkatonai szervezet áll.

A lap közelebbről meg nem nevezett forrásai kijelentették, hogy szükség esetén "a székelyek vezetői ezt a félkatonai szervezetet használhatják fel". Az állítólag dunaújvárosi székhelyű, "ETA- és IRA-típusú félkatonai szervezet" "parancsnoka" egy bizonyos Révész Tibor, aki a "magyar büntetés-végrehajtási szervezet keretében" dolgozott (vagy dolgozik).

Az illető "vezérkara" által dirigált "légió" alapokmányában állítólag az áll, hogy a szervezet "Magyarország határain kívül is bevethető". Diagramban ismertette a lap a "Legion Siculus" struktúráját: eszerint a "főparancsnok" alá tartozó "vezérkarhoz" tartozna egy "gyakorló bázis", valamint három "hadsereg".

4-5 ezer tag?

A lap informátorai között emlegetett, de névtelenül idézett székelyudvarhelyi református pap becslése szerint a nem politikai, hanem "polgári önvédelmi célokat" követő szervezetnek úgy 4-5 ezer tagja lehet. A "légió" állítólag "Magyarországon dolgozó fiatal székely értelmiségiek" köréből verbuválja "harcosait".

A Ziua cikkében szerepel a Székely Légió "főparancsnokának", Révész Tibornak a neve, születési helye, mobilszáma, anyja neve és (rosszul) az e-mail-címe is. Így sikerült utolérnünk Révészt, aki egyébként távoli rokona édesanyja révén a román válogatott labdarúgónak, Bölöni Lászlónak.

Elkoboztak egy magyar lapot
Az Adevarul című napilap címoldalas anyagának címe: "Székely lapot kobozott el a rendőrség". Az újság fényképes illusztrációjából és tudósításának szövegéből az derül ki, hogy a "székely lap" a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő című hetilap, amely legfrissebb számában egy mindenki által hozzáférhető internetportál alapján közölt egy székelyföldi autonómiakiáltványt. Az Adevarul szerint a Maros megyei rendőrparancsnok azt nyilatkozta: nem "elkobozták" a nevezett lapot, hanem csak "begyűjtötték az újságárusoktól a hetilap példányait", hogy áttanulmányozzák azokat. A román rendőrség ugyanis olyan információkkal rendelkezik, hogy a lapban "alkotmányellenes merényletnek", "az ország törvényei ellen irányulónak" mondott közlés jelent meg. De ha elolvasták a lap példányait és nem igazolódnak az előzetes információk, "akkor majd a rendőrség visszaadja a példányokat az újságárusoknak", amiből jól látható, hogy szó sincs elkobzásról. Erről egészen más a véleménye a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnökének, Smaranda Enachénak, aki úgy nyilatkozott, hogy "kiadványok elkobzása különösen súlyos" akció, s követelte, hogy a rendőrség közölje, milyen törvényes felhatalmazás alapján hajtotta végre az akciót.

Révész cáfolta, hogy félkatonai szervezetet hoztak volna létre. Elmondta, hogy a Székely Légió nincs bejegyezve Magyarországon. Valóban tárgyalnak viszont az Önkéntes Polgári Véderő nevű szervezettel, hogy annak altagozataként működhessenek. Velük egyébként egy pálhalmai túlélő versenyen ismerkedtek meg. Az Önkéntes Polgári Véderő bejegyzett szervezet, székhelye Dunaújvárosban van.

Révész: sziklamászáshoz adunk tanácsot

Révész a Székely Légióról elmondta, hogy az egy baráti beszélgetés nyomán jött létre, és a szervezet tagjai Magyarországon élő székelyek, de céljuk békés, most, március 15-én sem szeretnének balhét. A nagygyűlésre négyen szerettek volna elmenni, hogy ott fényképezzenek. A Székely Légió egyébként sziklamászásra, hegymászásra, sziklaereszkedésre vonatkozó tanácsokkal látja el tagjait, nem pedig paramilitáris kiképzést ad - tette hozzá.

Révész egyébként pert fontolgat a Ziua ellen.

Egy fotó

Révészék internetes oldalán a szekely.tk-t egyébként lehet olvasni a székelyföldi nagygyűlésről. A szavazásnál az a kérdés, az "Új Székelyföld létrehozásának lehetőségei közül Ön melyiket támogatná?". A lehetséges válaszok között szerepel egy sziget vásárlása, földterület vásárlása Székelyföldön, földterület vásárlás Magyarországon, illetve külföldön. De akár választható az "Egyiket sem" opció is.

A szekely.tk-ról tovább linkelgetve, illetve a neten tallózva találhatunk számos anyagot Révészékről. Van egy olyan fotó is, amelyen Révész és két társa látható, mint "Székelylégió". Ez ellentmondani látszik annak, hogy több ezres szervezet állna a három fiatalember mögött. Ugyanakkor Révész nem akarta az Indexnek elárulni, hogy hány tagja van szervezetüknek.

Az Index szerette volna megszólaltatni a magyar kormányzat illetékeseit is az üggyel kapcsolatban, ám egyelőre sem a Külügyminisztériumtól, sem pedig a Miniszterelnöki Hivataltól nem kaptunk választ.

Röplapok a Székely Nemzeti Tanács vezetőinek
Lejárató, sértő szövegű magyar nyelvű röplapokat ragasztottak ismeretlen személyek néhány székelyföldi városban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőinek lakásajtajára - tájékoztatta szerdán az MTI-t Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke. Ferencz Csaba elmondta: ő maga is talált ilyen röplapot lakásának ajtaján, ugyanez történt az SZNT többi vezető tagjával, így Tulit Attilával, Szász Jenővel és Gazda Zoltánnal. Ők a március 15-én Székelyudvarhelyen rendezendő Székely Nagygyűlés főszervezői.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Peking már csak egy csésze teát kér.

4 perce

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.

február 8., 21:25

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

A polgári áldozatok többsége külföldi volt.

február 8., 17:59

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

33 perce