Miklós
-7 °C
4 °C

Demokrata győzelem a szerb elnökválasztáson

2004.06.28. 00:04
Szerbia integrálódni akar a nyugathoz. Ezt jelzi az elemzők szerint a Demokrata Párt elnökjelöltjének, Boris Tadicnak a viszonylag nagy arányú győzelme a szerbiai elnökválasztáson. Nikolic elismerte vereségét és gratulált a győztesnek.
Nem hivatalos végeredmények szerint Boris Tadic, a Demokrata Párt (DS) elnöke nagy arányú győzelmet aratott a szerbiai elnökválasztáson ultranacionalista ellenlábasával, Tomislav Nikoliccsal szemben.

A választásokat felügyelő CESID nevű szervezet végleges adatai szerint Tadic a szavazatok 53,7 százalékával győzött, míg a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese a voksok 45 százalékát szerezte meg. A részvétel a vártnál jóval magasabb, 48,8 százalékos volt.

Az Európai Unió elégedett
Nagyon nagy elégedettséggel fogadta az Európai Unió, hogy a szerbiai elnökválasztást Boris Tadic, a Demokrata Párt (DS) vezetője nyerte. Geoffrey Barrett, az EU belgrádi képviselője vasárnap késő este úgy fogalmazott, hogy Tadic győzelme igen nagy elégedettségre ad okot. A választás eredménye jó Szerbia, a szerbiai demokrácia számára, s segíteni fog abban, hogy tisztábbá váljon a politikai helyzet az országban.

A Vajdaságnak is köszönhető

A CESID adataiból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy Tadic a nagy számban kisebbségek lakta Vajdaság szavazópolgárainak köszönheti viszonylag nagy arányú győzelmét: a tartományban a DS elnöke a szavazatok 12 százalékával győzött.

A vasárnapi elnökválasztás végeredménye azt jelzi, hogy a nem sok jóval kecsegtető gazdasági hanyatlás és elszegényedés, a lakosság csüggedése ellenére többen vannak olyanok, akik nem a radikalizmusban és a dacos elszigeteltségben látják Szerbia jövőjét, hanem az európai integrációban, a nyugati világgal és a szomszédos országokkal való együttműködésben.

Képtelenek kiegyezni

Boris Tadic vasárnap úgy fogalmazott: megválasztásával Szerbia még egyszer megerősíti, hogy az Európai Unió, a biztonsági és politikai integrációk, a politikai élet modernizációja és a polgárok jóléte felé vette útját.

Tadic győzelmével ismét erőt meríthet a sokszínű demokrata tábor, választ adhat a múltat rehabilitálni igyekvő milosevici szövetségeseknek, akiknek az előretörésében az elmúlt fél évben jókora szerepet játszottak maguk a kiegyezni képtelen demokraták.

Intő jel az acsarkodó demokratáknak

Fellélegezhet Szerbia és egészében a térség közvéleménye, megkönnyebbülhetnek a mostanság ismét fenyegetettségben élő szerbiai kisebbségek. Tadic győzelmével ugyanis jókora csapást mért a népszerű radikális jelöltre, aki azt ígérte híveinek, hogy életre kelti a háborús bűntényekkel, a vajdasági kisebbségek elűzésével vádolt pártelnöke, Vojislav Seselj eszméit.

A választási eredmény azonban egyben intő jel az örökké acsarkodó demokratáknak, mivel azt jelzi, hogy Nikolic az első fordulóhoz képest félmillió vokssal tudta növelni szavazótáborát az első fordulóhoz képest. Az a tény sem ad okot túlzott derűlátásra, hogy Szerbia polgárainak csaknem 45 százaléka még mindig híve a szélsőséges politikának, hisz a nacionalista demagógiának, amely az elmúlt évtizedben értelmetlen háborúkba és elszigeteltségbe taszította az országot.

Az ultranacionalista Tomislav Nikolic elismerte vereségét és gratulált a győztesnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.