Vilma
-8 °C
3 °C

A szlovén kormányfő elismerte vereségét

2004.10.03. 20:34
Várhatóan a gazdasági nehézségeket meglovagló ellenzéki Szlovén Demokrata Párt győzelmét hozza a szlovéniai parlamenti választás. Az első tizenkétezer szavazat összeszámolása, valamint egy kereskedelmi televízió felmérése után biztosra vehető, hogy bukik azt 1992 óta szinte egyfolytában hatalmon lévő liberális párt.
Anton Rop szlovén kormányfő elismerte vereségét, miután a parlamenti választások előzetes eredményei a jobbközép ellenzék győzelmét mutatták vasárnap este. A Janez Jansa vezette Szlovén Demokrata Pártra (SDS) az előrejelzések szerint a voksok 30 százalékát szerezte meg, 8 százalékkal többet, mint a kormányfő vezette Szlovénia Liberális Demokráciája (LDS) 22,3. Az arányokat 12 ezer szavazat megszámlálása után állapították meg.

Korábban a POP tévé közölt felmérést. Eszerint a Szlovénia Koalíció nevű szövetségbe tömörült két fő ellenzéki párt a szavazatok 38,4 százalékát gyűjtötte össze, míg a kormányzó balközép koalíció három pártja együtt csak a voksok 36,9 százalékát.

Az országot 1992 óta szinte megszakítás nélkül kormányzó LDS szombaton közölte: nem zárja ki nagykoalíció létrehozását fő vetélytársával, de hozzátette, hogy "minden" párttal készek szövetségre lépni. Janez Jansa kampánya során azt vetette a kormány szemére, hogy nem tartotta be az ígéreteit, főként gazdasági téren.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.