Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Leleplezték Karadzic és Mladic támogatóit?

2005.12.22. 16:48
Feltételezett háborús bűnösök nyomaira bukkantak állítólag a szerbiai hatóságok. A hágai Nemzetközi Törvényszék teljes együttműködést vár Belgrádtól a Radovan Karadzic és a Ratko Mladic ellen folyó eljárásokban.

A szerbiai hatóságok leleplezték azokat a támogatókat, akik segítik a bujkálásban a két legkeresettebb feltételezett háborús bűnöst, Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt és Ratko Mladic egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot, jelentette be csütörtökön Vladimir Vukcevic, a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság főügyésze.

Vukcevic újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a hatóságok tudják azoknak a kilétét, akik "kommunikálnak" a két hágai szökevénnyel, és "logisztikai támogatást" nyújtanak nekik. A belgrádi média szerint Vukcevic felhívta a figyelmüket, hogy ezért bíróság elé állíthatják őket.

Se email, se galambposta

"Figyelmeztetek mindenkit, hogy bíróság elé állítjuk azt, aki közvetve vagy közvetlenül, szóban vagy írásban, elektronikus vagy galambpostával kommunikál a hágai szökevényekkel" - mondta Vukcevic. Emlékeztetett arra is, hogy az ügyészség kötelessége követni minden olyan személyt, aki támogatást nyújt a szökésben lévő hágai vádlottaknak.

Az ügyész közölte azt is, hogy nem árulhatja el a segítők kilétét, mert bizalmas információkról van szó. "Mindannyian tudatában vagyunk e pillanat jelentőségének és a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés fontosságának is. Az én figyelmeztetésem erre vonatkozik" - szögezte le Vukcevic.

Karadzicot és Mladicot a legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolja a hágai ügyészség, őket tartja a közel nyolcezer áldozatot követelő 1995-ös srebrenicai népirtás főfelelőseinek. A vádlottak szökése miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik Belgrádra, különösen azóta, hogy három hete spanyol területen elfogták a "leginkább körözött horvátot", Ante Gotovina tábornokot. Miroljub Labus szerbiai miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett szerdán, hogy az Európai Unió csak abban az esetben folytatja februárban a társulási tárgyalásokat Belgráddal, ha az ország maradéktalanul együttműködik Hágával.

Szorul a hurok

A srebrenicai mészárlás óta gyakorlatilag Vukcevic csütörtöki bejelentése az első olyan hír, amely arra utal, hogy a szerbiai hatóságok is közelebb kerültek a két vádlotthoz. Így valóban szűkülhet a hurok Karadzic és Mladic körül, amiről oly sokszor hírt adott az elmúlt években-hónapokban a szerbiai és a boszniai sajtó.

Boszniában az elmúlt hónapokban már születtek kézzelfogható eredmények is. Paddy Ashdown, a nemzetközi közösség volt boszniai főképviselője menesztéssel és vagyonzárlattal bűntette azokat - elsősorban a Karadzic által alapított Szerb Demokrata Párt (SDS) tisztségviselőit -, akik feltehetően segítik a bujkálásban Karadzicot.

Őrizetben van Momcilo Mandic dúsgazdag üzletember, aki állítólag kulcsfigurája volt ennek a hálózatnak, amellyel sokan kapcsolatba hozzák a november végén őrizetbe vett Mirko Sarovicot, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnökét is. Feltételezések szerint Sarovic jóváhagyásával jött létre a Matres nevű fantomcég, amelynek révén több millió boszniai márkát juttatott el a boszniai szerb Kereskedelmi Bank az SDS tisztségviselőihez, akik a pénzt továbbították a hágai vádlottaknak.