Pepsivel itatják, és muszlim hitre tanítják a koreai foglyokat

2007. augusztus 7., kedd 12:57

A tálib túszejtők szószólója szerint már megvan a tervük a dél-koreai túszokkal. Annak beteljesüléséig viszont kiválóan bánnak foglyaikkal, bár kettő súlyosan beteg szerintük. Egy túszszabadítási akciót kegyetlenül megtorolnának.

A tálibok szóvivője szerint az általuk fogva tartott 18 nő és 3 férfi aránylag jól van, kivéve két megbetegedett nőt. Folyamatosan tárgyalnak a dél-koreai diplomáciával, de már tudják azt is, hogy mi legyen a végső céljuk foglyaikkal.

A koreai külügy felszólította az Egyesült Államokat is, hogy nyújtson az ügyben hathatós segítséget. A lázadók állítása szerint jól tartják foglyaikat: "Mindent megkapnak: burgonyát, kekszet, teát, rizst, gyümölcsöt és Pepsit. Kivisszük őket a friss levegőre, és van lehetőségük fürdeni is." Ezenkívül muszlim hitre akarják őket téríteni fogvatartóik, ami szerintük sikeresen halad. A feladat nehézségét pedig jellemzi, hogy keresztény hittérítőket próbálnak vallásváltásra rábírni.

Közben Hamid Karzai afgán és George W. Bush amerikai elnök megegyezett abban, hogy nem hajlandóak a tálibok kérésének teljesítésére, és nem engedik szabadon az elfogott harcosokat. A túszejtők azonban hajthatatlanok, fenyegetéseik is az eddig megszokottak: kivégzik a túszokat, ha követeléseik nem teljesülnek. Eddig két túszt végeztek valóban ki, hogy komolyan vegyék őket.

A terroristák szerint a lakosság is őket támogatja Ghazni tartományban, ahol maga a túszejtő akció is megtörtént július 20-án. Emellett a táliboknak beépített emberei vannak a helyi biztonsági erőknél, így időben tudomást szereznének egy esetleges szabadító akcióról, aminek tragikus következményei lennének a túszok szempontjából.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Alacsony THM-et keres?
A Cofidis minden korábbi személyi kölcsön ajánlatánál kedvezőbb THM-et kínál.
Törökország? Miért ne!
Előfoglalási ajánlatok az idei nyárra 69.900 Ft / fő / 7 éjtől - ne habozzon!
hirdetés