Vilma
-7 °C
4 °C

A válság Libanon lerombolásával fenyeget

2006.07.22. 14:38
A francia külügyminiszter szerint küszöbön áll Libanon állam megsemmisülése. Moszkva Bejrútba szervezne kerekasztalt, akár már a jövő héten. Libanoni sajtóértesülések szerint Izrael a bombázások irányítására alkalmas "alvó sejtjeit" már négy nappal katonái elrablása előtt aktivizálhatta.
A közel-keleti válság a Hezbollah síita szervezet és Izrael között Libanon lerombolásához vezethet - fejtette ki véleményét szombaton Kairóban Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter, aki azonnali tűzszünetre szólította fel a szemben álló feleket.

"Figyelembe kell venni a helyzet különlegesen súlyos mivoltát, kérni kell az ellenségeskedések azonnali megszüntetését, és fel kell kutatni a tűzszünethez szükséges feltételeket" - fogalmazott a tárcavezető miután egyiptomi kollégájával, Ahmed Abul Geittel tárgyalt.

"Ha ez nem történik meg, az a libanoni állam megsemmisítésével lenne egyenlő" - fűzte hozzá a francia diplomácia irányítója. Douste-Blazy szerint az erőszak spirálja semmilyen tartós megoldáshoz nem vezethet, és kiemelte azt, hogy a rászorulók számára segélyfolyosókat kell létrehozni.

A külügyminiszter ugyancsak kérte, hogy szerezzenek érvényt az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1559. számú határozatának, amely a libanoni milíciák lefegyverzését írja elő, és azt, hogy helyettük a hadsereget telepítsék az izraeli határtérségbe.


Javier Solana, az EU külügyi biztosa és Szaeb Erakat palesztin főtárgyaló távoznak közös sajtótájékoztatójukról

Az EU kész segítséget nyújtani Ciprusnak

Az Európai Unió kész segítséget nyújtani Ciprusnak a közel-keleti térségből a szigetországba érkező menekültáradat befogadásának és továbbutaztatásának a megszervezésében - jelezte szombaton az Európai Bizottság.

A brüsszeli közleményből kiderül, hogy az EU illetékesei jelenleg a ciprusi hatóságokkal arról egyeztetnek: ennek a műveletnek az összehangolásán miként lehet javítani a szállítóeszközök befogadó kapacitásának a növelésével. A közlemény utal arra is, hogy a tagállamok forrásait a művelet rendelkezésére bocsátják.

Nicosia napok óta arról panaszkodik, hogy nem kap elegendő támogatását a nemzetközi közösségtől a hatalmas embertömeg átmeneti befogadására, illetve továbbutaztatására, és ezért kérte az EU segítségét is.

Bejrúti találkozót javasol Moszkva

Bejrúti találkozót javasolt a jövő hét elejére Moszkva a közel-keleti rendezés előmozdítására. Az orosz külügyminisztérium szombati közleménye azt hangsúlyozza, hogy a közel-keleti válság leküzdését elősegíteni kész országok képviselőinek "minél előbb Bejrútban kellene találkozniuk, akár már a jövő hét elején".

Oroszország a legenergikusabb erőfeszítéseket teszi annak érdekében, hogy sikerüljön csillapítani a közel-keleti helyzetet, elsősorban Libanonban és a palesztin területeken - emlékeztettek a moszkvai külügyi bejelentésben.

Ugyanakkor pénteken Washingtonban és Rómában bejelentették, hogy az olasz fővárosban rendeznek nemzetközi konferenciát rendeznek Libanonról már szerdán, július 26-án. A miniszteri szintű tanácskozáson a római külügyminisztérium szerint Libanon, az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia, Egyiptom, Szaúd-Arábia, valamint az ENSZ, az Európai Unió és a Világbank képviselői vesznek részt, de a névsor szerdáig még bővülhet. Az Egyesült Államok képviseletében Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter utazik Rómába.

Korán keltek az ügynökök?

A libanoni katonai elhárítás olyan, Déli-Libanonban telepített izraeli bombazás-rávezető alvó sejtekre bukkant, amelyeket még azelőtt aktivizáltak, hogy két izraeli katona fogságba esése ürügyet adott a zsidó államnak a Libanon elleni offenzíva megindítására július 12-én, írta szombati számában az asz-Szafír című libanoni napilap.

Egy magát megnevezni nem kívánó libanoni katonai illetékes az újságnak nyilatkozva elmondta: az izraeli haderő már négy nappal azelőtt, hogy a Hezbollah síita szervezet fogságába ejtette a katonákat, üzembe helyezte ezt a titkos hálózatát, amelynek berendezései segítséget nyújtanak az izraeli vadászbombázóknak a célpontok kiválasztásában, és az azokra való rávezetésben.

Másik két ilyen feltételezett sejtet telepítettek azt követően is, hogy az izraeli haderő megkezdte hadműveletét. A múlt hónapban egy ilyen "tűzvezető" sejt segítségével öltek meg a libanoni Szaida (Szidón) városában két palesztin milicistát, akik az Iszlám Dzsihád fegyveresei voltak.

Az izraeli légierő kommunikációs tornyokat rombolt le

Kommunikációs tornyokat rombolt le szombaton az izraeli légierő Libanonban - közölte a helyi rendőrség. A támadások televíziós és távközlési, mobiltelefonok által használt átjátszó állomásokat értek az ország középső és északi részén fekvő hegyeken.

Az egyik csapás Libanon legnagyobb magántelevíziós hálózatának, az LCB-nek antennáit érte Fatkában, míg a másik Terbolban zúzott szét egy közvetítő tornyot. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Ez volt az első olyan nagyobb légitámadás az izraeli offenzíva tíz napja alatt, amely Libanon keresztények lakta területeit érte.

Tízen megsebesültek Izrael határ menti városaiban

Tízen megsebesültek, két ház megrongálódott szombaton izraeli határ menti városokban a libanoni Hezbollah rakétáitól, közölték izraeli katonai és orvosi források.

A síita szervezet összesen 10 rakétát lőtt ki a libanoni határ közelében fekvő városokra. A Karmel elleni támadásban egy házat telibe talált egy rakéta, ott ketten sebesültek meg könnyebben.

Ugyancsak rakéták csapódtak be Naharíja és Ros Pina városokba és Kirjat Smona körzetében, de légi riadót rendeltek el Cefatban, Názáretben, Saramban és Afulában is.

A légicsapások környezeti katasztrófát is okoznak Libanonban

A véráldozatokon és a humanitárius válságon túl az izraeli légi csapások környezeti katasztrófát is okoznak Libanonban, hangsúlyozta Jaakúb Szarráf libanoni környezetvédelmi miniszter, aki az ENSZ-től és az arab és mediterrán szervezetektől is segítséget kért az élő- és növényvilágot súlyosan károsító szennyezések felszámolására.

A libanoni partok mentén egyre szélesebben terül szét az izraeli bombázások nyomán mint több utánpótlást kapó olajszennyeződés, s északról déli irányban halad a partvidék mentén. A bejrúti önkormányzat vezetője szerint a libanoni strandokat fertőző olajszennyeződés az izraeli légierő által szétlőtt hajókból, part menti erőművek és más ipari létesítmények tartályaiból és a Hezbollah síita szervezet által eltalált izraeli hadihajókból szivárgott a tengerbe.

A libanoni környezetvédelmi miniszter szombati sajtónyilatkozatában beszámolt arról, hogy Kuvait már konkrét segítséget is ígért az olajszennyezés felszámolásához, de egyelőre lehetetlen megmondani, hogy a harci cselekmények mikor teszik lehetővé a kárenyhítő munkálatokat, s egyelőre még csak felbecsülni sem lehet, hogy mekkora mennyiségű olaj kerülhetett a tengerbe.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!