Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Izrael befejezte a zsidó telepek kiürítését

2005.08.23. 18:25
Befejeződött kedden a huszonöt kijelölt zsidó telep kiürítése a megszállt palesztin területeken. Az izraeli biztonsági erőknek több ellenállási gócpontot kellett megrohamozniuk, hogy letörjék a szélsőségesek ellenállását.

Az izraeli rendőrség és hadsereg különleges alakulatai megtörték kedden a ciszjordániai Szanur és Homes zsidó telepek felszámolásával szemben tanúsított ellenállást, s ezzel befejeződött a kijelölt 25 zsidó telep kiürítése a megszállt palesztin területeken - jelentette be a szanuri és homesi feladatot végrehajtó erők vezetője, Méir Ben-Isai.

A rendőri és katonai erők megrohamoztak Szanur és Homes telepen több épületet, ahol a kiköltözést megtagadó telepesek és az Izrael, illetve Ciszjordánia különféle részeiből segítségükre siető ultranacionalisták elbarikádozták magukat. A roham után kivonszolták a helyszínekről a kitelepítéssel dacolókat.

Rendőrörsön székeltek az ellenállók

Szanurban egy korábbi rendőrőrsöt kellett megrohamozniuk a rendőröknek, mert a kiürítés ellenzői megszállták az épületet, és szembeszegülésük gócává tették. Mintegy harminc tiltakozó sáncolta el magát az épület tetején, s palackokkal, villanykörtékkel, tojásokkal hajigálta meg, liszttel szórta be, festékkel és étolajjal locsolta le az épülethez érkező karhatalmi osztagokat. A rendőröknek daru és konténer felhasználásával sikerült lehozniuk őket.

Előbb betuszkolták a rugdalózó, sikítozó tiltakozókat a daru által felemelt nagyméretű áruszállító konténerbe, majd miután a daru leeresztette a konténert a földre, a lent várakozó rendőrök egyenesen betuszkolták a tiltakozókat az elszállításukra váró buszokba. Egyes jelentések szerint a karhatalmi erők könnygázt is bevetettek.

Szögesdrótos ellenállás

Homes telepre a kerítésen nyitott résen jutottak be reggel az izraeli alakulatok, a kivonulást megtagadó telepesek és segítőik ugyanis szögesdróttal és palánkkal eltorlaszolták a kaput. Később a katonák buldózerekkel áttörték a kapuakadályt is. A behatolás után dulakodás alakult ki a telep több részén, néhányan - köztük két katona - könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Ennek ellenére az egész akció összességében békésebben zajlott le, mint előzetesen feltételezték. Radikális kamaszok százai özönlöttek a kitelepítést megelőző hetekben Szanurba és Homesbe, hogy támogatást nyújtsanak a néhány tucat dacoló telepesnek. A biztonsági erők súlyosabb összecsapásokra is fel voltak készülve, mert az odautazott tiltakozók között lőfegyverrel felszerelt, erőszakra hajlamos szélsőségeseket is sejtettek. Egyelőre nem ismeretes, valóban volt-e lőfegyver az ellenszegülőknél, de tény, hogy a bevetés az előzetes aggodalmakhoz képest simán zajlott le. A biztonsági erők késő délutánig 540 embert szállítottak el Szanurból, 330-at Homesből.

Ezzel az Ariel Saron izraeli kormányfő nevéhez fűződő kivonulási - hivatalos szóhasználat szerint szétválasztási - tervben kijelölt 25 telep kiürítése nem egész egy hét alatt befejeződött. A Gázai övezetben felszámolták mind a 21 zsidó telepet, Ciszjordániában pedig négyet a több mint százból.

Mahmúd Abbász palesztin elnök elismerését fejezte ki Móse Kacav izraeli államfőnek a terv végrehajtásáért. Keddi telefonbeszélgetésükben kifejezte reményét, hogy új fejezet kezdődik ezzel a palesztinok és az izraeliek viszonyában - jelentette a hivatalos palesztin WAFA hírügynökség.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!