Judit
-2 °C
8 °C

A terrorizmussal gyanúsítottaktól az alvás is megvonható

2006.10.17. 18:49
Az amerikai elnök "életbevágóan fontos eszköznek" nevezte a most aláírt, a terrorizmussal gyanúsított személyek elleni eljárásról szóló törvényt. A jogszabály első változatát még George Bush pártjának tagjai közül is sokan bírálták.

George Bush amerikai elnök aláírta kedden azt a törvényt, amely megengedi agresszív módszerek alkalmazását a terrortevékenységgel gyanúsított személyek kihallgatásakor.

Intézményesítik az alvásmegvonást

Bush kormánya kezdeményezte e törvényt, amely kimondja ugyan a terrorizmussal gyanúsított őrizetesek kínzásának tilalmát, de olyan kihallgatási módszereket intézményesít (például az alvásmegvonást), amelyek emberjogi szervezetek szerint határosak a kínzással.

Tiltja a "kegyetlen és szokatlan büntetések" alkalmazását a foglyokkal szemben, de nem határozza meg, hogy mit kell "kegyetlen és szokatlan büntetésen" érteni. A törvény felhatalmazza az elnököt, hogy ő értelmezze a nemzetközi jognak a foglyokkal való bánásmódra vonatkozó szabályait, és belátása szerint döntsön az egyes kihallgatási módszerek elfogadhatóságáról.

Életbevágóan fontos eszköz

Az új jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy polgári bíróságok helyett katonai törvényszékek ítélkezzenek az ilyen gyanúsítottak felett, ugyanakkor nem írja elő, hogy minden vádlottnak biztosítani kell az ügyvédi segítséget. A jogszabály az "ellenséges harcosokra" vonatkozik, és kiterjeszti e fogalmat a terrorizmussal gyanúsítottakon kívül azokra is, akik fegyverrel, pénzzel vagy "egyéb módon" támogatnak terrorista csoportokat.

A Fehér Házban rendezett aláírási ünnepségen az amerikai elnök úgy jellemezte e törvényt, mint a terrorizmus elleni harc "életbevágóan fontos eszközét, amerikai életek megmentésének lehetőségét". Visszautasította azt a vádat, hogy a jogszabály gyakorlatilag engedélyezi a feltételezett terroristák kínzását.

Átdolgozták a bírálatok miatt

Még saját pártjából is heves bírálatok érték az elnököt ezért a törvényért. Bush a republikánus párti bírálatok hatására átdolgozta az első tervezetet, kissé enyhítve annak szigorán. A republikánusok mindamellett várhatólag igyekeznek majd felhasználni e törvényt a november 7-i kongresszusi választásokat megelőző, már javában zajló kampányban arra, hogy kidomborítsák, milyen keményen lép fel a kormány a terroristákkal szemben.

Jogvédő szervezetek és az ellenzéki Demokrata Párt politikusai átdolgozott formájában is támadják a törvényt, mert az megítélésük szerint túl nagy szabadságot biztosít a hatóságoknak a foglyok kihallgatása terén.

A Bush-kormánynak azért volt szüksége erre az új törvényre, mert az amerikai legfelsőbb bíróság jogellenessé nyilvánította június végén a külön törvényi felhatalmazás nélkül felállítani tervezett katonai rendkívüli törvényszékeket, márpedig ezek működése központi szerepet játszik a Bush-kormány terrorellenes politikájában.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.