Judit
3 °C
6 °C

Times: Orbánnak van, Le Pennek nincs jövője

2002.05.12. 19:56
"Magyarország furcsa afférja a jobboldallal" címmel jelent meg vasárnap írás a The New York Timesban, Celestine Bohlen tollából. A szerző párhuzamot vont a francia elnökválasztás és a magyarországi választások között, hangsúlyozva, akik a jobboldali nacionalizmus újraéledésének jeleit akarják megfigyelni talán nem annyira Franciországra, hanem inkább Magyarországra kell vetniük tekintetüket.
"Miként a franciák, akik a múlt vasárnap visszautasították Jean-Marie Le Pent és az ő idegengyűlölő Nemzeti Frontját, akként a múlt hónapban a magyarok elvetették rámenős miniszterelnökük, Orbán Viktor dörzsölt nacionalista üzenetét. De ezzel a hasonlóság véget is ér" - írta Bohlen, utalva arra, hogy "nagy a különbség abban a verdiktben, amit a választók átadtak ennek a két felbátorodott jobboldalinak, akit fél Európa, valamint - a demokratikus hagyományok szempontjából - óriási szakadék választ el egymástól".

Orbánnak van, Le Pennek nincs politikai jövője

Le Pen támogatottsága soha nem kúszott 18 százalék fölé, míg Orbán jobbodali koalíciója 49 százalékot kapott, és 188 helyet szerzett a 386 fős magyar parlamentben. Ráadásul Orbánnak a maga 38 évével továbbra is van politikai jövője, miközben a 73 éves Le Pen alighanem utoljára vett részt az országos választásokon - jegyezte meg a The New York Times cikkírója. Ehhez hozzátette, hogy Orbán nacionalizmusa, olyan területet becserkészve, amelyet eddig a szélsőjobboldal nyíltan antiszemita pártja kizárólagosan a magáénak mondhatott, széles szavazói réteg számára bizonyult vonzónak.

"Orbán egymaga uralja a jobboldalt"

"Le Pennel ellentétben, akit hevesen ellenzett - és végül le is győzött - a francia jobbközép gaullista párt, Orbán most egymaga birtokolja a centrumtól jobbra található egész spektrumot. Ráadásul nem mutatja jelét, hogy mérsékelné azon ominózus kijelentéseit, miszerint ő Magyarország valódi hazafijainak a vezetője" - olvasható a The New York Timesban. A szerző idézte a múlt héten a Dísz téren elhangzott beszédből azz a megfogalmazást, amely szerint hívei nincsenek ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.

A jobboldaliság a régi és az új fura kombinációja

A The New York Times szerzője megszólaltatta Haraszti Miklós volt SZDSZ-es képviselőt, a Közép-európai Egyetem professzorát, aki szerint Orbán nem fog változni, jobboldali marad, miután a nacionalista, idegengyűlölő, valóban jobboldali szavazókat választotta magának. Magyarországon 2002-ben a jobboldaliság a régi és az új furcsa kombinációja - írta a The New York Times. Régi elemként említette az első világháború végéhez visszanyúló etnikai versengést, új motívumként pedig azt az Európa-szerte tapasztalható félelmet, amit sokan úgy fogalmaznak meg, hogy a nemzeti identitást lassan feláldozzák az Európai Unió isteneinek oltárán, a globalizáció kiterjesztése révén.

"Ez a kotyvalék, amit egy olyan, szomorú történelmű országban főztek, ahol még mindig az újjáépítés fázisában vannak a demokratikus intézmények, illetve egy olyan régióban, amelynek az arcán etnikai háborúk sebhelye látható", a The New York Times által szintén megszólaltatott Gyarmati István - a New York-i székhelyű Kelet-Nyugati Intézet alelnöke, volt honvédelmi minisztériumi vezető illetékes - szerint "nagyon veszélyes".

Gyarmati azt mondta a New York-i lapnak: "Létezik Európában az az általános tendencia, hogy újraéled a szélsőjobboldal, hogy különböző radikális elemek a rendszeren kívüli megoldásokat keresnek. De Közép-Európában ez veszélyesebb, mint Nyugat-Európában, mert Közép-Európában nem egészen annyira szilárd a demokratikus gondolkodás és a demokratikus közvélemény".

Félelemkeltési praktikák

A The New York Times kitért arra, hogy Közép-Európában a jobboldali politikusok eszköztárában nem olyan nagy arányban szerepel a bevándorlóktól való félelem keltése és a bűnözésre való hivatkozás, mint Nyugat-Európában, de azokat a félelmi húrokat már pengetik, hogy a terjeszkedő, arctalan, nemzetek feletti Európa "lenyeli" ezeket az országokat. Magyarországon ennek egyik megnyilvánulási formája az amiatti izgalom, hogy a gazdag nyugat-európaiak bezsebelhetik maguknak a termőföldeket - jegyezte meg a lap.

A The New York Times szerint ugyanakkor az EU-ellenes érzelmeket kiegyenlíti a lengyelek, csehek, magyarok és mások azon mélységes vágya, hogy újra csatlakozzanak az európai családhoz. Ez gondot jelent a politikusoknak: "Miniszterelnökként Orbán keményen törekedett Magyarország uniós belépésére, de ugyanakkor a legutóbbi kampány során tőkét kovácsolt a földeladásokkal kapcsolatos félelemből."

"Orbán ejtette a liberalizmust a konzervatív nacionalizmus kedvéért"

A The New York Times cikke ezután kitért arra a jelenségre, hogy a volt kommunista országokban a választásokon eddig sorra leváltották a kormányokat, a szavazók jobbra, aztán balra, aztán megint vissza hajlottak. Orbán Viktor politikai alkatának múltbeli formálódásáról szólva, Celestine Bohlen "egy posztmodern hippi és egy posztkommunista yuppie kereszteződéséről" írt, hozzátéve: Orbán "hamarosan ejtette a liberalizmust a konzervatív nacionalizmus kedvéért".

Ennek nyomán tért rá a The New York Times cikkírója a "nemzet" fogalmának meghatározásával kapcsolatos sajátos magyar dilemmákra - arra, hogy az egyik definíció szerint a magyarországi lakosság 10 milliós, a másik szerint azonban a nemzet 15 milliós, mert magában foglalja az osztrák-magyar birodalom 1918-as feldarabolása nyomán a határon túlra kerülteket is.

Bohlen olyképpen ismertette a kedvezménytörvény ügyét, hogy "Orbán felkarolta a Romániában, Szlovákiában és Szerbiában élő magyar kisebbségek ügyét, és keresztülvitt (majd később felvizezett) egy olyan törvényt, amely ugyanolyan jogokat adott (a határon túliaknak), mint a magyar állampolgároknak".

Orbán nem Milosevic

"Egy olyan térségben, ahol túlságosan is ismerős az etnikai rivalizálás veszélye, pusztán a kérdés felvetése is elég ahhoz, hogy Magyarország szomszédai idegesek legyenek" - állapította meg a The New York Times. A cikkíró Charles Gati, a Johns Hopkins egyetem professzorának, közép-európai szakértőjének azon megállapításával zárta írását, hogy "Orbán nem Milosevic, ami az erő alkalmazását illeti. De a világnak abban a részében az ilyen beszédmódnak nem kell közvetlenül fenyegetőnek lennie ahhoz, hogy fenyegetőként fogják fel".