Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Titkos izraeli-szaúdi tárgyalások Iránról

2006.10.05. 12:44
Az izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert Ammánban titokban találkozott szaúdi tisztségviselőkkel egy izraeli lap szerint. A tárgyalások fő témája az iráni atomprogram volt, de megállapodtak abban is, hogy a két ország titkosszolgálatai együttműködnek. Feltételezhető, hogy nem ez volt az első találkozó, szeptember 13-án kezdődhetett a tárgyalássorozat, melyek célja a közel-keleti békefolyamat újraélesztése a libanoni konfliktus lezárása után.

Ehud Olmert izraeli kormányfő az utóbbi hetekben II. Abdalláh jordániai király ammáni palotájában titokban találkozott magas rangú szaúdi tisztségviselőkkel, jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót izraeli napilap. A beszámoló szerint a találkozót a király és Meir Dagan, a Moszad izraeli hírszerző szolgálat vezetője szervezte meg. Olmert kabinetfőnökével, Jórám Turboviccal és katonai attaséjával, Gadi Samni tábornokkal együtt az egyik éjszaka utazott helikopteren a jordániai fővárosba.

A többórás tárgyalás fő témája az iráni atomprogram veszélyei voltak, de szóba került a síita terrorizmus terjedése a térségben. Olmert és szaúdi tárgyalópartnerei, akiknek kilétét a Jediót Ahronót nem közölte, megállapodtak abban, hogy a hírszerző szolgálatok együttműködnek Teherán atomprogramja ügyében. A miniszterelnök a tárgyalásokon kijelentette, hogy semmilyen gesztust nem tesz a palesztinoknak addig, amíg kormányukat a szélsőséges Hamász vezeti, és amíg szabadon nem engedik a júniusban túszul ejtett Gilád Salit izraeli tizedest.

Nem ez volt az első

Másfél héttel ezelőtt a Jediót Ahronót már beszámolt arról, hogy Olmert nem sokkal korábban találkozott a szaúdi királyi család egyik tagjával, a miniszterelnök ezt később tagadta, arra viszont kétértelmű választ adott, hogy más szaúdiakkal tárgyalt-e. „Nem találkoztam a szaúdi királlyal, és mással sem, aki szenzációt jelenthetne a médiában” – fogalmazott Olmert a lap online kiadásában megjelent interjúban.

A Haarec című izraeli lap értesülései szerint az első találkozót szeptember 13-án tartották a rijádi királyi palotában. Olmert a lap újságírójának kérdésére ugyanakkor mindössze annyit válaszolt: „Nem muszáj minden kérdésre válaszolnom”. Szaúd-Arábia határozottan tagadta, hogy tisztségviselői bármilyen izraeli tisztségviselővel kapcsolatba léptek volna.

Békemegállapodás és normalizálódó kapcsolatok

A találkozó hátterében a libanoni konfliktus állhat, bár a szaúdiaknak soha nem voltak diplomáciai kapcsolatai Izraellel. A 34 napig tartó háborúskodás után azonban Szaúd-Arábiával együtt Egyiptom, Jordánia és Szíria egyaránt a béketárgyalások újrakezdését javasolta, hogy megakadályozzák hasonló konfliktusok kitörését a térségben.

A Jediót Ahronót szerint a miniszterelnök közölte a szaúdi tisztségviselőkkel, hogy Izrael szerint nem lehet tárgyalási alap Szaúd-Arábia közel-keleti békekezdeményezése, amelyet az arab országok 2002-es bejrúti csúcsértekezletükön fogadtak el közös álláspontjuknak. Eszerint ha Izrael az ENSZ 242. számú határozatának megfelelően kivonul az 1967 óta megszállva tartott arab területekről, és "kielégítő" módon rendezi a palesztin menekültek ügyét, akkor az arab országok békemegállapodást kötnek a zsidó állammal, és normalizálják vele kapcsolataikat.

Olmert közölte, hogy Izrael a palesztinokkal való tárgyalásokon az útitervnek nevezett békekezdeményezést tekinti alapnak, amelyet az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszoroszág alkotta közel-keleti kvartett dolgozott ki. Az útiterv független palesztin állam létrehozásáról szól, de 2003-as meghirdetése óta csak papíron létezik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.