Megvertek két magyart Temerinben
Újabb magyarverésekről számol be a vajdasági magyar sajtónak a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) temerini helyi szervezete a szülőktől kapott információkra hivatkozva kedden. Ezek szerint június 14-én Temerinben minden ok nélkül megtámadták és súlyosan bántalmazták az utcán békésen közlekedő 19 éves K. Rolandot és a 18 éves K. Viktort.
K. Rolandot sörösüveggel leütötték és megrugdosták. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az újvidéki kórházban szombaton sürgős műtéti beavatkozásra volt szükség, hogy látását ne veszítse el.
Az incidenst követően a tettesek terepjárójukba pattantak és elmenekültek a helyszínről, közölte a VMDP helyi szervezete. Alapos a gyanú, hogy a támadók 25-30 év körüli környékbeli lakosok, noha mindketten tagadják a vádakat.
Ágoston András, a VMDP elnöke és Csorba Béla, a VMDP körzeti szervezetének elnöke a helyi rendőrségen is tájékozódott az ügyben. A hatóságok megerősítették a fentieket, és elmondták, hogy az ügy nyomozati szakasza még nem ért véget.
Az eset nyugtalanítja a helyi közvéleményt, annál is inkább, mert hétfőn kezdődött meg a szabálysértési eljárás egy korábbi magyarverés ügyében. Körülbelül egy hónappal ezelőtt egy nagyobb csoport szerbül beszélő rendbontó kötött bele és vert össze brutálisan két békésen közlekedő magyar fiatalt, emlékeztet a VMDP közleményében.



