Vilma
-7 °C
4 °C

Megrovás az irakiakat kínzó amerikaiaknak

2004.05.03. 20:49
Írásbeli figyelmeztetést, szigorú megrovást kaptak az iraki hadifoglyokat megalázó amerikai börtönőrök. A hadvezetés szerint egyedi jelenségről van szó, amit a bűnösök saját akaratukból követtek el. Bár egy kiszivárgott jelentés a katonai felderítést sejti a hadifoglyok "megpuhítása" mögött, a vezérkar nem gyanakszik.
A legszigorúbb megrovásban részesítette az irakiak kínzásában résztvevő hat amerikai börtönőrt Ricardo Sanchez tábornok, az Irakban állomásozó haderő főparancsnoka - jelentette az AP. Az írásbeli figyelmeztetésen túl azonban nem kaptak büntetést a nagy botrányt kiváltó megalázások elkövetői.

Egyéni akció

Beszámolók szerint a hat börtönőr levetkőztette, gúlába rendezte és egy tanúvallomás szerint még szexuálisan is zaklatta a fogságba esett irakiakat. A börtönben tapasztalt visszaélésekről beszámoló Taguba jelentés szerint a börtönőrök a katonai felderítés utasítására cselekedtek.

Mark Kimmitt dandátábornok, katonai szóvivő szerint azonban a katonai hírszerzésnek "nem lehet köze az egyénileg elkövetett bűncselekményekhez". "Ezek egyértelműen egyéni akciók voltak, az elkövetők maguk döntöttek. Most egy kicsit aggódnak is a lebukás miatt" - jelentette ki Kimmitt. A megrováson túl azonban további büntetésekre már nem kell számítaniuk.

Utánajárnak

Bár a dandártábornok biztos benne, hogy a hírszerzésnek nincs köze az esethez, a nyomozás során megvizsgálják a hírszerzőkkel szemben felmerült "aggályokat" is. "Minden ajtót felnyitunk az igazság kiderítése érdekében" - nyilatkozta a szóvivő az AP-nek.

Sanchez tábornok egy hetedik katonát is megrovásban részesített, de kisebb súlyúban, mint az elhíresült zaklatások elkövetőit. Az AP értesülései szerint még hat katona ellen van folyamatban eljárás az iraki hadifoglyok kínzása, megalázása miatt.