Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Néppárttá festenék a magyarelleneseket

2004.06.15. 14:07
Kereszténydemokrata párt alapításán dolgoznak a román szociáldemokraták. A kormánypárt a szélsőséges, magyarellenes és antiszemita Nagy-Románia Pártból hozna létre magának lojális jobboldalt. A párt emblematikus vezérét, a magyarfaló Vadim Tudort "busás kártérítéssel" vennék rá politikai ábrándjai feladására.
Néppárttá szelídítené a magyarellenes és antiszemita nézeteiről ismert, szélsőjobboldali Nagy-Románia Pártot a kormányzó szociáldemokrata párt - írja keddi számában a nemzeti-liberális, Ziua című román napilap. Értesüléseik szerint a "szerecsenmosdatást" a szociáldemokraták felső vezetése készíti elő.

Meghackkelnék az EP-t

A kormánypárt célja, hogy a Corneliu Vadim Tudor fémjelezte fasisztoid pártot Néppárt néven demokratikus alakulattá gyúrják, és bejuttassák az Európai Parlament legnagyobb frakciójába. A lap szerint ennek érdekében "busás kártérítés" ellenében leléptetnék a párt emblematikus vezérét is.

A Ziua értesüléseit alátámasztani látszik Adrian Severin kormánypárti főideológus nyilatkozata is. Az egykori külügyminiszter, aki most az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének tiszteletbeli elnöke úgy vélte, hogy a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt menthetetlenül eltűnt a román politikai életből. "Márpedig a Nyugat kitartóan számon kéri Romániától a hiteles kereszténydemokrácia hiányát" - írta kommentárjában Severin.

Severin szerint "a román társadalom ortodox közegében egy kereszténydemokrata néppárt nem jöhet létre sem spontánul, sem a történelmi pártok metamorfózisa, sem pedig a demokratikus baloldalról történő elvándorlás révén". Megszülethet azonban egy szélsőséges politikai erő demokratizálásával. "Ha az emberek változhatnak, annál inkább megváltozhatnak a pártok is" - írta cikkében a szociáldemokrata politikus.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!