Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Besurranó titkosügynökök

2000.05.25. 22:35
Az amerikai kongresszus egyik hivatalának titkos ügynökei hamis igazolványok segítségével Amerika tizenkilenc legvédettebb épületébe juthattak be, két repülőtéren is végigsétálhattak. A biztonsági intézkedések könnyű kijátszása hamarosan politikai ügyként szerepel a kongresszus szakbizottságában.
A ,,meghekkelt" épületek listáján van az FBI központja, a CIA főépülete, a Pentagon, az Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Energia Osztály. A két repülőtér pedig a Reagan Nemzeti Repülőtér illetve az Orlando Nemzetközi Repülőtér. Az ügynökök nem próbálkoztak betörni a Fehér Házba vagy a kongresszus épületébe, a Capitolba, mert ezen a helyeken kifejtett korábbi tevékenységük miatt felismerhették őket.

A CIA épületénél többet akadékoskodtak
Az ügynökök hamisított igazolványuk szerint New York-i rendőrök voltak, identitásukat ugyancsak hamisított megbízólevelekkel támasztották alá. Az iratokat számítógépen készítették, olyan programok segítségével, melyek mindenki számára megvásárolhatóak. Minden esetben jelezték a biztonsági embereknek, hogy fegyvert hordanak maguknál, de egy esetben sem kutatták át őket. A valóságban az ügynököknél fegyver nem volt, de táskájukban - melyet szabadon magukkal vihettek - robbanóanyagot vagy bármilyen vegyi fegyvert bevihettek volna.

Az Igazságügyi Minisztériumban szabadon kószálhattak, miután azt hazudták, hogy Janet Reno főügyész barátai. Annak sem volt semmi akadálya, hogy gépkocsijukat a minisztérium parkolójába tegyék, senki sem vizsgálta át azokat. A Külügyminisztérium folyósóin is egyedül császkálhattak, Madeline Albright külügyminiszter irodája előtt is bántatlanul elhaladtak. A Pentagon épülete is könnyű diónak bizonyult, ott William Cohen védelmi miniszter irodája volt őrizetlen.

A CIA épületénél többet akadékoskodtak, az őröknek végül azt mondták, hogy az ajándék boltból szeretnének egy-két souvenirt vásárolni, így beengedték őket. Igaz, csupán kísérettel mehettek be, de a táskáikat itt is bevihették és egy adott ponton, rövid időre egyedül hagyták őket. A két repülőtéren az ügynökök nem szálltak fel egyetlen gépre sem, de minden biztonsági kapun könnyedén áthaladtak.

A tikosügynökök munkájának közvetlen következménye, hogy az FBI máris szigorított biztonságán: ezentúl a nem-FBI alkalmazottak csak akkor vihetnek be fegyvert az épületbe, ha előzetes engedélylel rendelkeznek. A közlemény szerint a személyek azonosítása is szigorodott. A CIA szerint az ügynökök nem jelentettek reális veszélyt számukra, titkos anyagok, fontos személyek közelébe nem kerültek. A Védelmi Minisztérium dolgozói ,,felháborodtak" a teszten, és azzal védekeztek, hogy lehetetlen megkülönböztetni a valódi igazolványt a hamistól.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!