Húszezres tüntetés Mianmarban

2007. szeptember 23., vasárnap 11:40

Nemzeti megbékélést, illetve az ellenzék házi őrizetben tartott vezetőjének és más politikai foglyok szabadságáért tüntettek vasárnap Mianmar fővárosában.

Folytatták tüntetéseiket a katonai kormányzat ellen a buddhista szerzetesek vasárnap Mianmarban.

Szemtanúk szerint körülbelül 10 ezer szerzetes és 150 fehér ruhába öltözött szerzetesnő gyűlt össze a volt főváros, Rangun leghíresebb szentélyében, a Svegadon pagodában, ahonnan közös imádkozás után tiltakozó felvonulásra indultak. A központba tartó menetükhöz hasonló számú szimpatizáns csatlakozott a zuhogó esőben.

Mostanáig ez volt a legjelentősebb kormányellenes megmozdulás az öt hete tartó tüntetések sorában. Mielőtt a menet elindult volna, egy szerzetes a tömeghez szólva arról beszélt, hogy nemzeti megbékélést akarnak, továbbá az ellenzéki mozgalom házi őrizetben tartott vezéralakja, Aung San Suu Kyi és más politikai foglyok szabadon engedését követelte.

A tüntető boncok ezután skandálni kezdték, hogy a népért menetelnek, és - most először - csatlakozásra kérték a lakosságot. Ezt megelőzően Magwai településen tartott egyórás tüntetést körülbelül 300 szerzetes.

Békés felvonulás

Rangunban, az ország legnagyobb városában hatodik napja tartanak a szerzetesek tiltakozó felvonulásai, amelyekhez vasárnap először csatlakoztak szerzetesnők is. Előző nap a rendőrség kivételesen nem akadályozta meg, hogy körülbelül 2000 szerzetes és civil támogatásuk jelképes gesztusaként elvonuljon Suu Kyi háza előtt, ahol a politikusnő az utóbbi 18 év nagy részét bezárva töltötte.

Suu Kyi házából kilépve köszöntötte a tüntetőket. Ez volt az első alkalom, hogy megjelenhetett a nyilvánosság előtt legutóbbi őrizetbe helyezése, 2003 óta.

A junta augusztus 19-én drasztikusan megemelte az üzemanyagok és a tömegközlekedés árát, tüntetések sorozatát váltva ki intézkedésével a szegény délkelet-ázsiai országban. A szerzetesek szolidaritásuk jeleként csatlakoztak a lakosság tiltakozó megmozdulásaihoz.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!