Judit
3 °C
6 °C

Újabb tiltakozó megmozdulások a Mohamed-rajzok miatt

2006.02.06. 21:27
Tüntetők százai dobálták meg kövekkel és gyújtópalackokkal hétfőn Dánia teheráni nagykövetségét a Mohamed prófétáról közölt karikatúrák elleni tiltakozásul néhány órával azután, hogy felháborodott iszlám hívők megtámadták Ausztria külképviseleteit az iráni fővárosban. Újabb tiltakozó megmozdulásokat tartottak, illetve megtorló intézkedéseket hoztak Jordániában, Algériában és Jemenben is.

Az iráni rendőrség körülzárta a dán nagykövetség épületét, de képtelen volt visszatartani a mintegy 400 fős tömeget attól, hogy Molotov-koktélokat és hatalmas köveket dobáljanak az épület felé. A körülbelül 20 gyújtópalackból mindössze egy ért földet a külképviseletet védő magas falkerítés mögött a tömeg üdvrivalgása közepette, de az első jelentések szerint az épületben nem okozott károkat. A tüntetőknek egyelőre nem sikerült áttörniük a kordont, és nem tudtak behatolni a Teherán északi részén álló nagykövetség területére.

Néhány órával korábban kétszáz kődobáló tüntető betörte az osztrák nagykövetség néhány ablakát, és petárdákkal megpróbálták felgyújtani az épületet, de a rendőrség a keletkezett kisebb tüzeket eloltotta. Gyújtópalackokat hajítottak az osztrák kulturális fórum épületére is. A teheráni osztrák külképviseleteket ért támadás miatt az osztrák külügyminisztériumban tiltakozó jegyzéket nyújtottak át hétfőn Irán nagykövetének.

Salman Rushdie-t emlegetik

Az iráni parlament 200 tagja ugyancsak hétfőn nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólították a karikatúrákat közlőket: emlékezzenek Salman Rushdie esetére. A brit íróra Ruhollah Khomeini ajatolláh halálos ítéletet mondott ki a Sátáni versek című regénye miatt.

A jordániai törvényhozásban a parlamenti képviselők többsége hétfő este felszólította a kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a Dániával, Norvégiával, Új-Zélanddal és minden olyan országgal kötött megállapodásokat, ahol közzétették a Mohamed prófétáról készült provokatív gúnyrajzokat.

A memorandumban a 110 fős törvényhozás 64 képviselője egyúttal behozatali tilalmat követelt az érintett országokból érkező termékekre. Ha a kormány nem teljesíti követelésüket, a képviselők bizalmatlansági szavazást fognak kezdeményezni Maarúf al-Bahít miniszterelnök két hónapja hivatalba lépett kormánya ellen - jelentette ki Halíl Atijeh független képviselő, a parlamenti kezdeményezés élharcosa.

Bocsánatkérést követelnek

Algéria fővárosában háromezer ember tartott tiltakozó nagygyűlést hétfőn egy sportcsarnokban egy mérsékelt iszlámista párt felhívására a muzulmán vallás megalapítójáról megjelent karikatúrák miatt, és mindazok bojkottálására szólítottak fel, akik megsértették a prófétát. A szónokok provokatívnak, a muzulmánok elleni sértésnek és az iszlám hívőket ért kihívásnak nevezték a karikatúrákat, bocsánatkérést követelve a dán kormánytól és a gúnyrajzokat elsőként megjelentetett dán újságtól. A nagygyűlésen a szervező Társadalmi Mozgalom a Békéért (MSP) pártszövetség államminiszter-elnöke mellett jelen volt a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) főtitkára, szintén államminiszter - Abdel-Azíz Buteflika elnök személyes képviselőjeként -, valamint az ulémaszövetség elnöke.

"Azt üzenjük a demokrácia és a sajtószabadság templomát őrzőknek, hogy söpörjenek a saját portájukon" - harsogta az FLN főtitkára. "A próféta sokkal drágább nekünk, mint a ti sajtószabadságotok és demokráciátok" - tette hozzá, a karikatúrákat védelmükbe vevőkhöz intézve szavait. Körülbelül száz fiatal "Allah akbar" (Allah a legnagyobb) kiáltással megpróbált kivonulni az utcára, de a rendezvényt biztosító rohamrendőrök erélyesen visszafordították őket. (Az utcai tüntetéseket betiltották Algírban azután, hogy az egyik kabil törzs felvonulása zavargásokba torkollott 2001 júniusában.)

Szíria bocsánatot kért

Jemenben hétfőn bezáratták egy kis példányszámú, független hetilap, az al-Hurrija szerkesztőségét, és elrendelték főszerkesztőjének - egyben tulajdonosának és kiadójának - letartóztatását az iszlám és a próféta megsértése miatt, mert az újság közölte a muzulmán világban óriási felháborodást keltett karikatúrákat. (Szombaton hasonló vádak miatt már letartóztatták egy arab újság, egy jordániai színes hetilap főszerkesztőjét.)

Szíria bocsánatot kért a Chile damaszkuszi nagykövetségét szombaton ért károk miatt, és ígéretet tett az okozott károk megtérítésére - közölte hétfőn a chilei külügyminisztérium. A dél-amerikai ország külképviseletét, amely egy épületben van Dánia és Svédország nagykövetségével, a Mohamed-karikatúrák miatt tüntetők rongálták meg.