Mária
-6 °C
-2 °C

Huszein nem mond le

2003.03.18. 16:47
A háborús fenyegetés ellenére is Irakban marad Szaddám Huszein. Az amerikai ultimátumot elutasító Forradalmi Tanács szerint a "szánalmas Bush abban bízott, hogy harc nélkül is elérheti gonosz céljait". A Szaddám Huszein elnöklése mellett meghozott döntést megelőzően Udáj, a diktátor fia Bush és családja lemondását javasolta.
Huszein és fiai az amerikai háborús fenyegetés ellenére sem hagyják el Irakot - döntött a Forradalmi Tanács, az iraki diktatúra legnagyobb hatalmú testülete - jelentette az AP. A tanács az uralmon lévő Baath párt vezető testületével közös ülésén döntött Bush ultimátumának elutasításáról, a közös ülést Szaddám Huszein vezette le.

"Irak útját nem idegen hatalmak határozzák meg, vezetőit nem Washington, London vagy Tel-Aviv utasításai alapján választja ki" - áll a két vezető testület közös közleményében. A kormányzó Forradalmi Tanács szerint a "szánalmas Bush abban bízott, hogy ultimátumával harc nélkül is elérheti gonosz céljait, a dekrétum az elnök és szánalmas szövetségesei nemzetközi elszigeteltségét és vereségét tükrözi" .

A Forradalmi Tanács közleményéről az al-Sabab televízió, a diktátor legidősebb fiának magánadója számolt be. A csatrnán ezután felolvasott közlemény tüntetésre szólította az irakiakat, az állami rádió által is megismételt felhívás szerint az ország lakosságának helyi idő szerint délután ötkor kellene az utcáakon demonstrálnia kiállását a diktátor mellett. Udáj Szaddám Huszein korábbi közleménye szerint Bush "bizonytalan", ezért családjával együtt le kéne mondania hatalmáról Amerikában.

Az al-Sabab hírei szerint Huszein stratégiai tanácskozásra hívta hadserege vezetőit, köztük az elit Köztársasági Gárdát irányító kisebbik fiát, Kuszáj Huszeint is. Az ülésen a háborús taktikákat egyeztették - idézi az al-Sabab beszámolóját az AP.

Gyászba borítják a támadók családjait

Az amerikai támadás a háború kiszélesítésére kényszerítheti Irakot - fenyegetett közleményében a diktátor fia. Mint mondta, az ország ellen irányuló bármely támadás "örök gyászba borítja majd a támadók asszonyait". "Ne higgyék, hogy biztonságban lehetnek, akár Irakban, akár azon kívül" - zárta közleményét a Köztársasági Gárda parancsnoka.

Irak már órákkal a tényleges bejelentés előtt elutasította Bush ultimátumát. Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter Udáj Huszeinhez hasonlóan Bush távozását követelte, mivel az elnök "viccet csinál Amerikából".

Bush beszédéből egyértelműen kiderült, hogy ha Huszein és családja nem hagyja el Irakot, az Egyesül Államok megtámadja az országot.