Natália
-3 °C
8 °C

Szünetel az Udvarhelyi Köztársaság

2006.03.16. 10:50
Az Evenimentul Zilei a Székely Nagygyűlésen megjelent neonácikkal foglalkozik, míg az Adevarul meglepően tárgyilagosan számol be a március 15-ei székelyudvarhelyi megemlékezésekről.

"Semmit sem proklamáltak a székelyek" - írja a bukaresti Adevarul, miután március 15-én megtartották Székelyudvarhelyen azt a nagygyűlést, amelyről a román sajtó hetek óta cikkezett, s amely miatt a román államfő is több előzetes tanácskozást hívott össze.

A Székely Nagygyűlés ugyan közfelkiáltással elfogadta azt a dokumentumot, amely az autonómiára való törekvésüket fejezi ki, de az Adevarul kiemeli, hogy semmit sem proklamáltak, vagyis nem kiáltották ki Székelyföld autonómiáját. Ugyanakkor a bukaresti lap szerint a gyűlés résztvevői hiába várták Udvarhelyre Traian Basescu román államfőt.

Nem lehetséges a helyi népszavazás

A nagygyűlésen elhangzottakra reagálva, illetve az ott elfogadott dokumentumot ismertetve az Adevarul - rendkívül visszafogottan és tárgyilagosan - leírja, hogy az 1919-ben elfogadott párizsi kisebbségi egyezmény az autonómia jogát biztosította a székelyeknek (nem magyarokról ír a lap), de a helyi népszavazás kezdeményezését ma már nem teszik lehetővé a jogszabályok.

Az Adevarul a székelyek által elfogadott kiáltványt tovább idézve megjegyzi: az Európai Parlament a romániai magyarság védelmére több kiegészítő intézkedést is javasolt - immár a közelmúltban -, de ezt a román hatóságok nem veszik figyelembe.

Hányan voltak a nagygyűlésen

Az Evenimentul Zilei (EvZ) című bukaresti lap szerint egyelőre szünetet vesz (időt ad magának) az "Udvarhelyi Köztársaság", minthogy nem kiáltották ki Székelyföld autonómiáját, csak felidézték ennek a lehetőségét.

Míg az Adevarul tárgyilagosan ismerteti, hogy 20 ezer ember részvételét jelentették be a székely nagygyűlésen a szervezők, az EvZ szerint mindössze hétezren voltak a "Márton Árpád" téren. (Valójában Márton Áron térről van szó.) Az Index kiküldött tudósítója egyébként 14 ezerre becsülte a tömeg létszámát.

'Neonácik' Magyarországról

Az EvZ újságírói megláttak néhány Magyarországról érkezett "neonácit" is. Nem hagyták ki a lehetőséget, odamentek ahhoz a társasághoz, amelynek egyik tagja a tarkóján a tetovált Nagy-Magyarország feliratot viselte. A csoporttól megtudakolták, hogy mit akarnak: meglepő módon kiderült, hogy "igazságot" és "Nagy-Magyarországot". Megkérdezték ennek a fiatalnak a véleményét Romániáról is, amire az azt a választ kapták németül, hogy "Románia szar". ("Rumänien Scheisse" - ezt azonban az EvZ munkatársai nem tudták leírni, ők "Rumanien shaise"-t idéztek, amit hibásan úgy fordítottak le, hogy a "románok szarok".)

Az EvZ szerint a szélsőjobboldali magyarok a gyűlés alatt csöndben maradtak, a zenét is nyugodtan hallgatták, de egyikük végig kézi kamerával filmezett az eseményen.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.