Miklós
-7 °C
2 °C

Elfogadták az iraki alkotmányt

2005.10.17. 17:18
Az eddigi adatok alapján csak a terroristák korábbi erősségében, Faludzsában utasították el az iraki alkotmányt. A tervezet megbuktatásához három tartománynak kellett volna kétharmados arányban leszavaznia az alkotmányt, de erre már csak egy tartományban van esély.

Az előzetes adatok alapján Irak szavazópolgárai elfogadták az ország alkotmányát. Az iraki választási hatóságok részadatai alapján a tervezetet egyedül a szunnita többségű Anbar tartományban, az amerikai jelenlét elleni lázadás központjában utasították el. A tartományban eddig csak Faludzsában számolták össze a leadott szavazatokat, de a jelentések szerint a vidéki területeken elenyésző volt a választási részvétel. A faludzsaiak 97 százalékban nemet mondtak az alkotmányra.

Az alkotmány elfogadásának feltétele, hogy azt Irak 18 tartományából háromnál kevesebben utasítsák el kétharmados többséggel. Elutasításra a szunnita többségű területeken lehetett számítani. A meglévő adatok alapján tizenegy tartományból csak Anbarban szavazták le az alkotmányt, és mindössze egy szunnita többségű tartomány Szalahudin maradt, ahol kétharmadosnál nagyobb arányú lehet az elutasítás. Szalahudin mellett négy déli, síita többségű, és két északi, kurd többségű tartományból nem érkeztek eredmények, itt ezekben azonban biztosan elfogadják az alkotmányt.

Bagdadból sem érkeztek még adatok, a vegyes lakosságú fővárosban a síiták valószínűleg többen szavaztak a merényletekkel fenyegetett szunnitáknál, így még ha itt el is utasítják az alkotmányt, szinte biztosan nem a tervezet elutasításához szükséges kétharmados arányban.

Az eddig közölt eredmények között a legérdekesebb a régebben terroristafészeknek számító Bakubában és környékén született, itt a szavazók hetven százaléka mondott igent az alkotmányra. A támogatók aránya a szunnita-kurd vegyes lakosságú Kirkukban volt a legalacsonyabb, de itt is 63 százalékos volt.

A síita tartományokban mindenütt legalább kilencven százaléknyian támogatták az alkotmányt.

Az alkotmány elfogadásával megnyílt az út az első rendes parlament megválasztása előtt. A decemberre tervezett szavazáson az irakiak három évtized után választhatnak szabadon képviselőket, immár négy évre.