Piroska
-10 °C
1 °C

Blair történelmet írhat

2005.05.05. 10:34
A legfrisebb közvélemény-kutatások szerint a vártnál simább győzelmet arathat a brit Munkáspárt a csütörtöki parlamenti választásokon. Egyes mérések szerint elképzelhető, hogy Tony Blair mandátumvesztés nélkül ússza meg a személye elleni támadásokkal tarkított kampányt, arra azonban mindennél jobb esélye van, hogy megdöntse a zsinórban háromszor győztes pártok parlamenti többségének rekordját. A kormányfő már így is történelmet írt, a leghosszabb ideje hivatalban lévő munkáspárti kormányfőként ő lehet az első, akivel a párt háromszor nyer zsinórban választást.

A vártnál simábban nyerheti meg a csütörtökön, magyar idő szerint reggel nyolckor kezdődött brit parlamenti választást a kormányzó Munkáspárt, derült ki a közvetlenül szavazás előtt végzett közvélemény-kutatásokból. Az öt különböző felmérés adatait összevetve a munkáspárt kényelmes, százharminc mandátum körüli többségre számíthat biztosra vehető - egyben történelmi - harmadik egymás utáni választási győzelme után.

Rekordot rekordra halmozhat

Még a legkisebb arányú munkáspárti győzelmet jósló, a baloldali Independentben megjelent felmérés is legalább háromszázalékos győzelmet jelez, ez a BBC mandátumbecslő programja szerint még akkor is 92 mandátumos többséget jelentene, ha a kormánypárt vezetőinek rémálma szerint a munkáspárti szavazók tíz százaléka átszavazna a liberális demokrata jelöltekre a szűk többséggel megszerzett munkáspárti körzetekben.

A munkáspártinak semmi esetre sem nevezhető Financial Times felmérése alapján az sem elképzelhetetlen, hogy a Munkáspárt megtartja a mostani parlamentben élvezett százhatvan mandátumos többségét. Ez rekord lenne a harmadik egymás utáni győzelmek között is, az eddigi legnagyobb arányú, zsinórban harmadik győzelmet Margaret Thatcher aratta 1987-ben, amikor a konzervatívok százfős többséget szereztek.

Mindenki biztos a kormánypárt győzelmében

A Guardian elemzése szerint ugyanakkor az előző választásokon szűk többséggel megszerzett kerületekben nagyon sok múlhat a részvételi arányokon. Amennyiben a győzelmükben biztos munkáspártiak otthon maradnak, akár kilencven fő alá is csökkenhet a kormánypárt többsége. Márpedig a felmérés szerint nem csak a munkáspártiak biztosak Tony Blair győzelmében. A szerdán este lezárult felmérésben a megkérdezettek hetvenöt százaléka jósolt munkáspárti győzelmet, az összes válaszadó huszonhat százaléka elsöprő munkáspárti győzelmet vár. Mindössze nyolc százalék szerint lesz a szavazás annyira szoros, hogy a brit történelemben ritkának számító kisebbségi kormánynak kelljen felállnia, konzervatív győzelmet pedig még ennél is kevesebben, ötszázaléknyian várnak.

Mégis távozhat

A Munkáspárt győzelme ugyanakkor nem jelenti Tony Blair diadalát. Bár a miniszterelnök azonnali távozását a munkáspárti szavazók csupán tizennégy százaléka tartaná szükségesnek, negyvenöt százaléknyian úgy vélekednek, hogy a kormányfőnek két év után át kéne engednie posztját pénzügyminiszterének és legnagyobb pártbeli riválisának, Gordon Brownnak. A párt választóinak mindössze harminc százaléka véli úgy, hogy Tony Blair végig kitölthetné harmadik mandátumát.

A Guardian szerint amúgy is valószínű, hogy Blair nem kívánja kitölteni mandátumát. A hozzá közelállók szerint a kormányfő egyáltalán nem élvezte a kimerítő kampányt, a személye elleni támadások is megviselték. Ellenfelei "nem a labdára, hanem a csatárra hajtottak" - érzékeltette focihasonlattal érzéseit Blair a BBC-nek nyilatkozva.

Vezérhiány a konzervatívoknál

A konzervatívok veresége - a legtöbb felmérés szerint még a 2001-es választásoknál is gyengébben teljesít majd a párt, bár mandátumvesztést egyedül a Financial Times jósol - sem jelentené Michael Howard pártvezér bukását. A toryk fele úgy gondolja, hogy Thatcher egykori belügyminisztere a vereség ellenére is folytathatná, lemondását mindössze 21 százalék követeli. Ez, a Guardian elemzése szerint azonban inkább a vezetői alternatíva hiányát jelzi, semmint a tory szavazók elégedettségét.

A felmérések szerint a választásokon a Liberális Demokrata Párt hívei örülhetnek majd a leginkább. A párt a legpesszimistább becslések szerint is legalább négy mandátummal többet szerezhet, mint a legutóbbi választásokon, és várhatóan az 1983-as, váratlanul sikeres választások óta a legjobb eredményét érheti el. A legideálisabb esetben, a Financial Times felmérésének adataival és tízszázalékos munkáspárti átszavazással számolva a párt akár tizenkilenc fővel is növelheti parlamenti frakciójának létszámát.

A választás magyar idő szerint reggel nyolckor vette kezdetét, és este tizenegyig tart. Az első eredmények leghamarabb fél tizenkettőkor derülhetnek ki. Meglepetésre azonban nem kell számítani.

Mandátumbecslés a közvélemény-kutatások alapján:

ICM (Guardian) 2005.05.05. Hibahatár: +/-3%
Várható 10% lib. átszavazás esetén
% mand.(vált.) munkásp. többs. mand. (vált.) munkásp. többs.
Munkáspárt 39 394 (-9) +142 389 (-14) +132
Konzervatív Párt 32 171 (+6) 171 (+6)
LibDem Párt 22 56 (+5) 61 (+10)
Egyéb Pártok 8 25 (-2) 25 (-2)
YuGov (Telegraph) 2005.05.05. Hibahatár: +/-2%
Várható 10% lib. átszavazás esetén
% mand. (vált.) munkásp. többs. mand. (vált.) munkásp. többs.
Munkáspárt 37 384 (-19) +122 383 (-20) +120
Konzervatív Párt 32 178 (+13) 178 (+13)
LibDem Párt 24 61 (+10) 62 (+11)
Egyéb Pártok 7 23 (-4) 23 (-4)
Populus (Times) 2005.05.05. Hibahatár: +/-3%
Várható 10% lib. átszavazás esetén
% mand. (vált.) munkásp. többs. mand. (vált.) munkásp. többs.
Munkáspárt 38 391 (-12) +136 386 (-17) +126
Konzervatív Párt 32 172 (+7) 172 (+7)
LibDem Párt 21 55 (+4) 60 (+9)
Egyéb Pártok 9 28 (+1) 28 (+1)
NOP (Independent) 2005.05.05. Hibahatár: +/-3%
Várható 10% lib. átszavazás esetén
% mand. (vált.) munkásp. többs. mand. (vált.) munkásp. többs.
Munkáspárt 36 370 (-33) +94 369 (-34) +92
Konzervatív Párt 33 188 (+23) 188 (+23)
LibDem Párt 23 59 (+8) 60 (+9)
Egyéb Pártok 9 29 (+2) 29 (+2)
Mori (FT) 2005.05.03. Hibahatár: +/-3%
Várható 10% lib. átszavazás esetén
% mand. (vált.) munkásp. többs. mand. (vált.) munkásp. többs.
Munkáspárt 39 403 (+/-0) +160 398 (-5) +150
Konzervatív Párt 29 149 (-16) 149 (-16)
LibDem Párt 22 65 (+14) 70 (+19)
Egyéb Pártok 10 29 (+2) 29 (+2)

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.