Judit
3 °C
6 °C

Az előválasztási idény Top 10

2000.03.14. 00:05
Bár az előválasztások elvileg még nem értek teljesen véget, az özönvíz azonban levonult, a hacacáré első felvonásának lényegében vége. Remekül szórakozhattunk, szó se róla, és okkal: szédületes produkciót hoztak össze a játékosok, szavakban úgy, mint tettekben. Íme egy csokorravaló a legjobbakból.

1. A legtájékozottabb jelölt: George Bush.
Egy kanadai humorista újságírónak álcázva magát egy kampánygyűlésen közölte a kormányzóval, hogy Jean Poutine, Kanada miniszterelnöke mellette fogalalt állást. Bush válaszában örömét fejezte ki: "A miniszterelnök tudja, hogy hiszek a szabadkereskedelemben". (A baki csak az, hogy Kanada miniszterelnökét Jean Chrétiennek hívják és nem foglalt állást senki mellett; Poutine pedig egy kanadai gyorsétterem-hálózat neve.)

2. A legszükségesebb közvélemény-kutatás:
A megkérdezett amerikaiak többsége az indulók közül John McCaint választaná apjául - már ha a választás feltétlen kellene. A közvélemény továbbá George Bushról tudja leginkább elképzelni, hogy csal a golfban, Al Gore-ról hajlandó elsőként feltételezni, hogy UFO, és szintén a mostani alelnököt találja a legunalmasabbnak: negyven százalék inkább megölné magát, minthogy összezárva eltöltsön vele egy hetet.

3. A legintelligensebb kommentár:
Eric Hauser, Bill Bradley kampányszóvivője a következőképp reagált, amikor feltételezések kaptak szárnyra, hogy Bradley feladja a versenyt: "Washingtonban lóf*t se tudnak a sz*rról se, én dolgoztam ott, tíz évet. A munkájuk sz*r, ezé' másse csinálnak egész idő alatt, csak ge*znek, ahelyett, hogy az országé' dolgoznának". Mint például Mr. Hauser, aki ezt kétségtelenül értelmesen teszi.

4. A legmacsóbb jelölt: Al Gore.
Az alelnök beszállt az unatkozó tévések játékába, ami a tizenöt kilós kamera emelgetéséből állt. Gore kilenc "bicepszerősítő" gyakorlatot csinált jobb karjával, hatot a ballal; ezt követően az egész hetvenötezer dollárt érő hóbelenbancot többször meglóbálta a feje felett.

5. A szociális kérdésekre legfogékonyabb induló: George Bush.
Amikor Dél-Karolinában megkérdezték tőle, mit tudna tenni egy nőért, akinek az egészségügy-biztosítása sajnálatos módon nem fedezi fia krónikus betegségét, a kormányzó válasza a következő volt: "Sajnálom. Bárcsak inthetnék egyet egy varázspálcával".

6. A legsegítőkészebb jelölt: Stephen Gaskin.
Gaskin, a hírhedt hippi és a tenessee-i hippikolónia alapítója, aki a Zöldek jelöltjeként szállt ringbe a következőképpen nyilatkozott Al Gore-ról, amikor felröppent a mendemonda, hogy az alelnök ifjúkorában rendszeres élt marihuánával: "Őszintén: sose téptem Al-lel".

7. A legparanoidabb jelölt: John McCain.
A republikánus induló nyilatkozata Dél-Karolinában: "Ne feledjétek, mindenki ellenünk van! Ez egy lázadás, ahol én vagyok Luke Skywalker, amint épp megpróbál kimenekülni a Halálcsillagból. Mindenhol ott vannak! Mind felém jönnek!".

8. A leggazdaságosabb kampányoló:Steve Forbes, aki 28 millió dollár (7,5 milliárd forint) elköltése után a verseny második fordulójában feladta.

9. A legegyenesebb nyilatkozat: "Vesztettem". (Bill Bradley)

És a végére, ami talán valóban figyelemreméltó:

10. A legelső internetes választás: Arizona állam lakói a demokrata előválasztáson a történelemben először online adhatták le voksukat. A részletekről lásd itt .

Forrás: The Economist

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.