Adók nélkül az abortuszmentes Amerikáért

2007.11.13. 08:49 - akiraly

Ron Paul, a libertárius nőgyógyászRonald Ernest "Ron" Paul 1988-ban harmadik lett az elnökválasztáson. Ez még akkor sem lebecsülendő teljesítmény, ha csupán 0,47 százalékot szerzett - 461 750 szavazattal Magyarországon erős középpárt lenne. Pedig a középen állás nem igazán jellemző rá. A hetvenkétéves szülész-nőgyógyász politikai meggyőződését konzervativ konstitucionalistaként vagy libertáriusként szokták leírni. Utóbbihoz köti az intervencionalizmus elutasítása - a ritka republikánusok egyikeként az iraki háborús határozat ellen szavazott a törvényhozásban, bár az afganisztáni katonai akciót, mivel annak célja a terrorista fenyegetés csökkentése volt, támogatta. Ugyancsak a libertáriusokhoz köti adóellenes elszántsága, valamint az, hogy ha rajta múlna, az Egyesült Államok kilépne az ENSZ-ből és a NATO-ból. A libertáriusok már csak ilyen maguknak való fajták.

Viszont szülész-nőgyógyászként abortuszellenes, a művi terhességmegszakítást szövetségi szinten engedélyező, 1973-as Roe vs Wade legfelsőbb bírósági ítélet megváltoztatásáért küzd. Az, hogy szerinte az abortusz szabályozását a tagállamokra kellene bízni, az alkotmányos táborba helyezi el.

Paul messziről érkezett a politikába. 1935-ben egy német bevándorlócsalád harmadik gyermekeként jött világra, a gazdasági világválság közepén. Nem csoda, hogy már öt évesen apja tejüzemében szorgoskodott. 1957-ben kötött házasságából, szüleihez hasonlóan, öt gyereke van. Most már büszke dédapa, tizennyolc unokája és egy dédunokája van.

Elvi elkötelezettségére jellemző, hogy maga fizette gyermekei tanulmányait, mivel a diákhiteleket adópénzekből finanszírozzák. Ő maga ezt, jó libertáriusként, gyakorlatilag rablásnak érzi. Nem csoda, hogy ritka kivételként a kongresszusi képviselősége miatt járó állami nyugdíjat sem fogadja el, hasonló okokból.

Ahogy már az iraki kérdésben leadott, elutasító szavazat is jelzi, Pault nem köti a pártfegyelem. 1976-ban egyike volt annak a négy republikánus törvényhozónak, aki nem a regnáló Gerald Ford, hanem a feltörekvő, a Fordot legyőző Jimmy Cartert négy évvel később valósággal elsöprő kaliforniai kormányzó, Ronald Reagan jelöltségét támogatta.

Paul eleve libertárius meggyőződése miatt, gyakorlatilag Richard Nixon ellenében lépett politikai pályára, még ha republikánus színekben is. Mikor az éppen regnáló elnök úgy döntött, hogy a dollárt elszakítja az aranystandardtól, nem várhatott tovább. Sok libertáriushoz hasonlóan ugyanis úgy gondolja, hogy ha a pénz mögött nem áll tényleges aranyfedezet, onnantól kezdve a pénz értékét politikai játszadozások határozzák meg. Emellett a mai napig kitart, újra bevezetné a dollár aranyfedezetét.

A törvényhozásba 1976-ban jutott be először, hat hónapra, majd 1978-84 között képviselte hagyományosan demokrata választókörzetét. 1984-ben a szenátusi választáson indult, de már pártja előválasztásán elbukott. Képviselőházi búcsúbeszéde egyfajta politikai credóként is értelmezhető: "Az érdekcsoportok kiszolgálása felváltotta az alapító atyák törekvését az általános jólétre. A szavazatkereskedelem lett a jó politizálás definíciója. Ez a kifutófiú-mentalitás a normális, a szabadság védelmezőit meg bizarrnak tartják. Az igaz szabadság szerelmeseként, az államhatalom ellenségeként nehéz nem cinikusan távozni Washingtonból".

1988-ban, Frank Zappát megelőzve lett a libertáriusok elnökjelöltje, de a politikába ténylegesen csak 1996-ban tért vissza. Pedig úgy tűnt, kevés esélye van a sikerre. A Republikánus Párton belül egy átállt demokratával, az aktuális republikánus vezetés teljes támogatását bíró Greg Laughlinnal kellett megküzdenie a jelöltségért. Ezután már csak a szakszervezetek erőteljes támogatását élvező demokrata riválisát kellett legyőznie - ez javarészt az egész országra kiterjedő támogatói bázisa anyagi hozzájárulásának köszönhetően sikerült is.

Ez a támogatói bázis most is mutogatja bicepszeit. Paul kifejezetten erős adománygyűjtésben, internetes jelenléte pedig lekörözi összes republikánus riválisáét - akár a republikánus Howard Deannek is nevezhetnénk, ha Paul is szeretne vörös fejjel hörögni szónoklatai közben. De ennél ő civilizáltabb. Életét nagyítóval átvizsgálva is csak egy botrányt találtunk. 2001-ben, egy hírlevelében kokainozással és egy törvényen kívüli gyermek nemzésével vádolta meg Bill Clintont, Barbara Jordan demokrata képviselőt pedig félművelt taplóként jellemezte. Paul minden morális felelősséget magára vállalt a történtekért, bár azt azért hozzátette, hogy a hírlevelet tudtán kívül egy munkatársa állította össze. Különösen a Jordant ért sértések miatt sajnálkozott, mivel "Barbara és én sokat dolgoztunk együtt és szerintem elragadó teremtés".

Paul egyébként nem csak elveiben, hanem eredeti hivatásában is megszállott. Bár hosszú évek óta Washingtonban dolgozik, minden hétfőn és kedden gyermekeket segít világra texasi otthonában. Arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy ezt a gyakorlatot elnökként is folytatni kívánja-e.

Kommentek

  • 2007.11.13 11:44:30McFigyeltem

    Kicsit mintha siettetek volna az USA-bloggal... Már a második poszt van tele minimum elütésekkel, maximum helyesirási hibákkal: "bizar", "átált" - tessen már korrigálni...

  • 2007.11.13 11:51:13akiraly

    igyekszem es koszonom.

  • 2007.11.13 12:27:12csi

    Ő az, akit sose fognak megválasztani, mert túl becsületes.

  • 2007.11.13 16:30:49vomit

    ron paul 4 president

  • 2007.11.13 16:43:03Miquez

    Ez elég erőteljesen az NYT róla készült profilján alapszik. De nem baj, legalább magyarul is olvashatják az emberek...

  • 2007.11.13 16:46:41vomit

    Ron Paul on Neil Cavuto Show 6-26-07

    www.youtube.com/watch?v=1ZnzGredcIs

    ez egy kurvajo jutub video. folyton kozbeugat a genny musorvezeto, aztan 3:20-nal aszongya, hogy kell a jovedelemado az epulet (capitolium) fenntartasahoz, amiben on eppen all kepviselo ur.

    erre RP: ezt az epuletet a nemzet ilyen adok nelkul epitette.

  • 2007.11.13 17:01:17akiraly

    Miquet: azt pont nem olvastam, de most megneztem. mire gondolsz? ugyanazok az eletrajzi adatok?

  • 2007.11.14 08:57:08OftF

    A születési év gyanúsan egyezik.

  • 2007.11.14 09:17:50túró

    Ugyanolyan republikánus, mint a dubya. Akkor mennyivel jobb nála? Jobb lenne, ha inkább egy demokratát választanának. A Ron Pól még egy szót se szólt a környezetvédelemről ill az energiaválságról...

  • 2007.11.14 11:19:07vomit

    ha azt gondolod, hogy a demokrata meg a republikanus kozott egbekialto kulonbseg van, sot hogy tenyleg van valasztasi lehetoseg, akkor meg nagyon sokat kell tanulmanyoznod a vilag folyasat.
    www.infowars.com/articles/nwo/cfr_stacks_deck_with_dem_gop_presidential_candidates.htm

    de ha meg azt sem tudod, mifele gittegylet a CFR meg az AIPAC, es mik a valodi celjaik, akkor ideje nekilatni.
    www.americanfreepress.net/html/cfr_making_moves.html
    alternet.org/story/39679/

  • 2007.11.14 12:00:28túró

    Igen, én is szeretem Alex Jonest: youtube.com/watch?v=JJXspT2VtOE



    De azért nem kell készpénznek venni mindent, amit mond.

  • 2007.11.14 12:01:04Darázs Csaba



    túró, szerintem hagyd a politikát...

    tudom, hogy Magyarországon és Olaszországban nagy divat Bush-t hülyézni, és vicces képeket, videókat körbeküldeni, de inkább olvass utána, ki is ő és milyen értékeket képvisel

    Az elnök egyébként Obama lesz, ami azért nagyon jót fog tenni az amerikai poltikának, lehet örülni.

  • 2007.11.14 12:25:22túró

    Ez annyira szar, hogy valaki csinál valamit és rámondják, hogy divatból csinálja. Mégis milyen értékeket képvisel? 611 milliárd dollárba került az iraki háború eddig. Majdnem 100 dollár egy hordó olaj pedig 18 dollár volt amikor hatalomra került. Mondjuk ez azért van mert a béka segge alatt van a dollár. A környezetvédelemre úgy szarik, ahogy van, még az autók fogyasztását sem akarja leszabályozni. Ha amerikai fórumokat olvasol többen irják, hogy már annyira szégyenlik az országuk vezetőit, hogy el akarnak költözni Kanadába. Már lassan olyan lesz, mint átszökni Nyugat-Németországba. www.usnews.com/usnews/news/articles/061022/30poll.htm

  • 2007.11.14 14:44:49neocortex

    Ritka a feddhetetlen jellemű ember,kevesebb mint az emberek egy százaléka. Politikusok esetén én kb 0,0001%-ot tippelek, de csak azóta, mióta Ron Pault megismertem. R.P. nemcsak hallatlanul becsületes, de elképesztően intelligens is. Nem csoda, hogy ugyan a republikánus párt szineiben indul, alapvetően libertariánus,nem csak az adóktól, de többé kevésbé az államtól is megszabadulna. (a törvénykezés, rendőrség és honvédelem kivételével)Sajnos ugyan egyre több a rajongója, még mindig csak 6-7% körüli az esélye.

  • 2007.11.14 19:45:26túró

    Darázs Csaba:
    Itt van, hogy milyen értékeket képvisel bush:
    www.digg.com/politics/Bush_vetoes_money_for_jobs_education_increases_it_for_war_defense
    Megszavazták, hogy több pénz menjen az oktatásra a háború helyet, erre a dubya megvétózta. Olvasd, milyen kommenteket irnak az amerikaiak, ha már a magyarok és az olaszok(?) nem szólhatnak semmit.

  • 2007.11.17 14:01:16vomit

    a ghoulianiaba is tehetnem, de ide nyomom:

    Why Giuliani Is the Scariest Possible Candidate

    www.alternet.org/blogs/video/65435/

  • 2007.11.17 17:23:49Fatman

    Sziasztok!



    Minél többször hallok róluk, annál erősebb a meggyőződésem, hogy Magyarországnak 10-20 évi következetes libertárius kormányzásra van szüksége!



    Ideje volna a nagykorú embereket FELNŐTTKÉNT kezelni, és nem lenne szabad az embereket a végsőkik elszigetelni saját döntéseik következményeitől!



    F.

  • 2007.11.17 20:37:51vomit

    vannak ilyen nepek, akik sajat, inflaciotol mentes, ezustalapu ermet vernek, es most "hamisitokent" rajtuk utottek.



    In Ron Paul Coins, Federal Agents Don't Trust

    blog.washingtonpost.com/the-trail/2007/11/16/post_203.html?hpid=topnews

    As if Ron Paul's supporters needed any more motivation to storm the battlements and wreak havoc on the Republican presidential primary, now comes this: The feds are trying to take away their money.



    javaslok utanaolvasni, hogyan van ez a "nemzeti bank szerepet betolto" Federal Reserve, ami igazabol maganbankok egylete, es csak a reszvenyeseinek felel. Az adossagalapu penz az egyik legnagyobb atveres, 1913-ota belulrol bomlasztjak az usa-t. nalunk is ez megy, minden filler valakinek az adossaga.



    www.vicroberts.net/vicroberts/fedres.html

    "If you (Congress) establish this kind of system (Federal Reserve Bank System), you will legalize the means by which depressions and inflations will be created scientifically. We shall have a group of bankers who will sit down together in complete concealment and determine whether we shall have inflation or deflation. They’ll be able to do anything they want. They’ll be more powerful than Congress itself. And ultimately they will make the entire American people their servants and slaves".-Charles Augustus Lindbergh U.S. Congressman 1913



    It is a terrible situation when the Government, to insure the National Wealth, must go in debt and submit to ruinous interest charges at the hands of men who control the fictitious value of gold.

    Thomas Edison December 6, 1921

  • 2007.11.17 22:13:58vomit

    FYI, aki ron pault tamogatja, az mind iszlam terrorista :-)

    Glenn Beck - Ron Paul - Terrorism?

    youtube.com/watch?v=Eg8M2JBIoqo

    Glenn Beck questions tactics of Ron Paul's supporters. Since when does supporting a conservative Republican candidate get equated with terrorism?

  • 2007.11.28 08:53:27vomit

    "If Ron Paul doesn't make it, then there is absolutely NO HOPE remaining for America."

    www.youtube.com/watch?v=XaxdUPNYj2s

  • 2007.11.28 10:42:12Anr

    az hogy a gazdasagnak mennyi penzre van szuksege igazan pontos osszefuggesben van azzal,, hogy mennyi csillogo femet banyasznak ki a foldbol.

    shiny metal miner 4 president



    a 1930-as vilaggazdasagi valsag amiatt kovetkezett be, mert a penz mennyisege a kibanyaszott arany mennyisegehez volt kotve. 1933-ban az USA meg is szuntette, meg azelott, mielott teljesen csodbe ment volna az egesz orszag.

    a Breton-woods-i rendszer amit a masodik vilaghaboru utan csinaltak, annak van nemi koze az aranyhoz, de egy nemzetkozi kvazi goverment amit RP annyira utal.

    az, hogy a politikusok jatszotere a penz menyisege az csak ott igaz, ahol a jegybank nem teljesen fuggetlen.

    RP-nek a jegyban fuggetlensege mellett kellene kampanyolnia. (a jegybank szabja meg a penz menyiseget, es a kamatszintet)

    egy jegybank nagyon konnyen ellenorizheto: ha kicsi az inflacio, akkor jol mukodik, ha nagy akkor szarul.

    a kis inflacio alapveto, hogy jol mukodjon egy nemzetgazdasag.



    RP a vegtelensegig becsuletes, de nem ertem mi a turoert em beszel hozzaertokkel. nehany dolga a vegtelensegig leegyszerusitett feligazsag.

  • 2007.11.28 10:49:46Anr

    az arany egy teljesen ertektelen fem. nem jo semmire.

    az erteket az adja, hogy nem eg, es nem rohad(rozsdasodik) el nedves kornyezetben. ezert a kozepkorban hatekonyan lehetett hasznalni ertek kozvetitokent.

    az erteket az a hiedelem adja, hogy majd kapok erte valamit. pontosan ez a hiedelem adja a papirpenz erteket is.



    akkor mar sokkal ertelmesebb, ha a penz erteket valodi ertek adja, modjuk egy uj kocsi, amire hitelt vesznek fel. ez van most. a fiat money redszer. lehet, hogy nem ez a legtokeletesebb, de hogy az aranyhoz kotes sokkal rosszab az biztos.

  • 2007.11.28 12:32:49vomit

    van itten egy kozgaz jegyzet. azzal kezdodik, hogy az embereknek egeszen elkepesztoen gyerekes kepzeteik vannak arrol, hogy szerintuk mi a penz. aztan elmondja, hogy pedig az a semmibol keletkezik, a kolcsonvetel pillanataban.

    GUBCSI LAJOS - TARAFÁS IMRE A LÁTHATATLAN PÉNZ I.

    mek.oszk.hu/02400/02442/



    erdemes ezt is figyelembe venned, amit penznek gondolsz, az jol rosszul mukodo cserealap, semmit mas. tovabbi funkcioi nincsenek, vagy masok kegyetol fuggnek, 1 tollvonassal megszuntethetok. nincs ertektartasa, es nem fizetoeszkoz, mert ertek helyett csak tartozast jelenit meg.

    oikonomika-blog.blogspot.com/2007/09/hugo-salinas-price-my-thoughts-today.html

    > Money has been defined as having three functions:

    > 1. A means of exchange.

    > 2. A means of payment.

    > 3. A store of value.

    > Of these three functions, only ONE remains: a means of exchange.



    az aranyba kapaszkodas tenyleg megkerulheto, de ennel a semmin, vagy meg inkabb atveresen alapulo tudomanyos kizsakmanyolasnal az is ezerszer jobb.

    az amerikai gyarmatok sokat kiserleteztek sajat penzekkel, es volt olyan idoszak, amikor nem volt aranyalap, de furcsamod tokletesen mukodott minden. ja, ez akkor volt (es addig tartott), amig nem szallt el az allam agya, es nem bocsatott ki (vagyis koltott el a forgalomba) inflaciot gerjesztve ujabb egy ujabb papirfecniket. ha nagyon kell eloasom mettol meddig sikerult ez.



    vissza aranyra:

    ez itt ron paul kepviselohazban elhangzott beszede a tortenelem kabe egyetlen tobb szaz evig stabil penzerol, ami meglepo modon aranybol volt, a stabilitasa oka meg ennyi: nem probaltak a pénzt rontani (massal otvozve es ujraverve megszaporitani).



    EVERY CURRENCY CRUMBLES

    www.house.gov/paul/congrec/congrec98/cr062598.htm

  • 2007.12.03 23:13:41vomit

    Ron Paul: Iraq is not Nazi Germany
    rawstory.com/news/2007/Ron_Paul_Iraq_not_Nazi_Germany_1202.html

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Fehér ház

Mormon, gazdag, Romney

Mormon, gazdag, RomneyMitt Romney legveszélyesebb ellenfele saját maga. A republikánus elnökjelölt színtelen, szagtalan, cserébe legalább már harcolt egy kicsit.

Friss kommentek

  • BF79: A GOP SuperPAC-ek átlépik a bűvös határt? [link] 2012-05-30 13:12
    Romney átugrotta a lécet
  • ivand: Tulelo: kiegészítettem, de valójában mindegy, hogy most mondjuk, hogy átugrotta a lécet, vagy később, az a lényeg, hogy átugorja így vagy úgy. 2012-05-30 11:07
    Romney átugrotta a lécet
  • Tuleloblog: Ez azért annyira nem egyszerű. 2012-05-30 10:35
    Romney átugrotta a lécet

Események

  •  
    2012 - január
    H K SZ CS P SZ V
    - - - - - - 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 - - - - -
     
  •  
    2012 - február
    H K SZ CS P SZ V
    - - 1 2 3 4 5
    6 7 8 9 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 - - - -
    - - - - - - -
     
  •  
    2012 - március
    H K SZ CS P SZ V
    - - - 1 2 3 4
    5 6 7 8 9 10 11
    12 13 14 15 16 17 18
    19 20 21 22 23 24 25
    26 27 28 29 30 31 -
    - - - - - - -
     
  •  
    2012 - április
    H K SZ CS P SZ V
    - - - - - - 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 - - - - - -
     
  • Iowa Kaukusz
2012. január 03.
  • New Hampshire Előválasztás
2012. január 10.
  • Dél-Karolina Előválasztás
2012. január 21.
  • Florida Elnökjelölti vita
2012. január 26.
  • Florida Előválasztás
2012. január 31.
  • Nevada Kaukusz
  • Maine Kaukusz
2012. február 04.
  • Colorado Kaukusz
  • Minnesota Kaukusz
  • Missouri Előválasztás
2012. február 07.
  • Arizona Előválasztás
  • Michigan Előválasztás
2012. február 28.
  • Washington Kaukusz
2012. március 03.
  • Alaska Kaukusz
  • Georgia Előválasztás
  • Idaho Kaukusz
  • Massachusetts Előválasztás
  • Észak-Dakota Kaukusz
  • Ohio Előválasztás
  • Oklahoma Előválasztás
  • Tennessee Előválasztás
  • Vermont Előválasztás
  • Virginia Előválasztás
2012. március 06.
  • Kansas Kaukusz
2012. március 10.
  • Alabama Előválasztás
  • Hawaii Kaukusz
  • Mississippi Előválasztás
2012. március 13.
  • Missouri Kaukusz
2012. március 15.
  • Illinois Előválasztás
2012. március 20.
  • Louisiana Előválasztás
2012. március 24.
  • Maryland Előválasztás
  • Washington Előválasztás
  • Wisconsin Előválasztás
2012. április 03.
  • Connecticut Előválasztás
  • Delaware Előválasztás
  • New York Előválasztás
  • Pennsylvania Előválasztás
  • Rhode Island Előválasztás
2012. április 24.

Keresés