Idén szilveszterkor elmarad a részegen hempergés

2007.11.23. 14:08 - ivand

Már biztos, hogy lőttek az amerikai elnökjelöltek nyugodt karácsonyának és nagyon úgy tűnik, hogy idén a-két-napig-ki-vagyok-ütve-utána szilveszteri ivászatokat is mindenkinek ki kell majd hagynia: hivatalosan is előrehozták ugyanis a new hampshire-i előválasztás időpontját 2008. január 8-ra (Guardian).

Ez egyben azt is jelenti, hogy őrült hajtás várható a következő hat hétben, hiszen a jelölteknek csak néhány napjuk lesz majd a január 3-ára kiírt iowai előválasztás (tudjuk, ez nem olyan előválasztás) és a következő megmérettetés között. A jövő év legelején azért sem lazsálhat senki, mivel a korábbi választások esetén már többször bebizonyosodott, hogy egy jó rajt végül akár sorsdöntő is lehet az elnökjelölti verseny későbbi szakaszában.

A statisztikák alapján az iowai választók közül ráadásul tízből négyen csak az utolsó héten szokták eldönteni, hogy kire szavaznak, ezért idén néhány kampánycsapat állítólag külön reklámcsomaggal készül karácsonyra. A kisebb jelöltek a siker érdekében már lassan Iowába költöznek, Joe Biden és Chris Dodd is családostul Des Moines-ban, az állam fővárosába tölti majd az év végi ünnepeket. Persze igazán majd a demokrata éllovasokra lesz érdemes odafigyelni, hiszen néhány napja már megírtuk, hogy Obama az iowai felmérésekben megelőzte az országosan vezető Hillary Clintont.

Egyébként az ünnepi időszakkal nincs könnyű dolguk a kampánycsapatoknak, mivel a túlzott nyomulás akár vissza is üthet. „Necces a dolog. Tíz hónapot töltesz azzal, hogy te lehess a télapó, és közben el kell kerülni, hogy végül Grincsként végezd, aki ellopja a karácsonyt és betolakodik az emberek magánéletébe” - magyarázta David Axelrod, Barack Obama vezető stratégája a Washington Postnak.

A new hampshire-i szavazás előrehozása - 2000-ben még február 1-jén, 2004-ben pedig január 27-én volt az első előválasztás - egyébként kötelező volt, mivel az állam törvényei alapján hagyományosan legalább egy héttel a többi állam előtt kell megrendezniük az USA legelső előválasztását (Iowa ugye külön kategória), Michigen pedig január 15-ére rakta saját szavazását.

Egyébként minden államban nagyon sietnek valahova: az előrehozás dömping miatt február 5-én például mindjárt huszonkét tagállamban, köztük New Yorkban és Kaliforniában döntenek az elnökjelöltekről, és a fontosabb tagállamok közül gyakorlatilag csak Texas marad majd későbbre. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2008-ban már február elejére eldől, hogy ki lesz a pártok valószínű elnökjelöltje, vagy azt borítékolhatjuk majd, hogy a szoros állás miatt hatalmas vérengzés várható majd a jelöltállító gyűlésen.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Fehér ház

Santorum feltámadt, háromból hármat nyert

Santorum feltámadt, háromból hármat nyertA kedden szavazó összes államot hozta, míg ellenfele, Romney kapott egy újabb pofont a konzervatívoktól az amerikai előválasztáson.

Friss kommentek

Események

  • 2012. 02. 04. Nevada Kaukusz
  • 2012. 02. 04. Maine Kaukusz
  • 2012. 02. 07. Colorado Kaukusz
  • 2012. 02. 07. Minnesota Kaukusz
  • 2012. 02. 07. Missouri Előválasztás
  • 2012. 02. 28. Arizona Előválasztás
  • 2012. 02. 28. Michigan Előválasztás
  •  
    2012 - január
    H K SZ CS P SZ V
    - - - - - - 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 - - - - -
     
  •  
    2012 - február
    H K SZ CS P SZ V
    - - 1 2 3 4 5
    6 7 8 9 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 - - - -
    - - - - - - -
     
  • Iowa Kaukusz
2012. január 03.
  • New Hampshire Előválasztás
2012. január 10.
  • Dél-Karolina Előválasztás
2012. január 21.
  • Florida Elnökjelölti vita
2012. január 26.
  • Florida Előválasztás
2012. január 31.
  • Nevada Kaukusz
  • Maine Kaukusz
2012. február 04.
  • Colorado Kaukusz
  • Minnesota Kaukusz
  • Missouri Előválasztás
2012. február 07.
  • Arizona Előválasztás
  • Michigan Előválasztás
2012. február 28.

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!