Mormon, de pénzügyi zseni
2007.12.10. 16:23 - magyarip
Mitt Romney lehetne a legnagyobb esélyes a republikánusok közül, írja egy csomó újság Amerikában. Rátermettségét senki sem firtatja, csak az a baj vele, hogy mormon. Egy olyan szekta befolyásos tagja, akik nemrég még többnejűséget hirdettek és giccses üvegtemplomokat építenek a sivatagban. Romney egész életében csak egyetlen nővel feküdt le. Dollárból viszont milliókat tett magáévá.

Mielőtt mindent megtudunk a jelöltről, tisztázni kell egy fontos kérdést!
Mi az a mormon?
Egy viszonylag új keresztény egyház követője. Joseph Smith (magyarul Kovács József) alapította, akinek egy V. században tevékenykedő, ám feltámadott próféta 1827-ben átadott bizonyos aranylemezeket, amiket Mormon Könyvei címen Smith meg is jelentetett. Smith új egyházat alapított, amit hivatalosan Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza néven kell hívni. Az volt a programja, hogy visszatérjenek az kora középkori ősegyház hangulatához. A Szentháromságot három külön Isten létezéseként értelmezték, és a szentek istenné válását is hiszik, sőt, Szentírásból is több változatot fogadnak el. 1890-ig a többnejűséget is támogatták, a vallásalapítónak például 47 felesége volt. Sok államban üldözték őket, Smitht is megölték a felhergelt csőcselék.
Mitt Romney családi alapon nagyon mormon. A dédszülei annyira mormonok voltak, hogy Mexikóba emigráltak, amikor a 19. század végén az USA-ban betiltották a többnejűséget. Csak azért jöttek vissza, mert 1912-ben kitört a mexikói forradalom, és a balos ideológiát még a monogámiánál is nagyobb áfiumnak élték meg. Mitt már nem úgy gondolkodik, mint a dédije. Szerinte a többnejűség ostobaság, és nagyon helyes, hogy mára az egyház kiközösíti a poligámokat.
Mitt Romney annyira mormon, hogy állítja, szűzen vette el szűz feleségét, akivel 39 éve él házasságban, és soha másik nővel nem feküdt le. Továbbá soha nem ivott alkoholt és soha nem gyújtott rá. Mormon középiskolába és mormon egyetemre is járt. Utóbbiban tilos volt a rockzene, lányoknak a térd kivillantása, és egyáltalán minden, ami miatt a többség szívesen emlékezik a felsőoktatás éveire. Miközben Romney továbbra is hű tagja az egyháznak, korábban elnézően beszélt az abortuszról és a melegek regisztrált élettársi kapcsolatáról. Mára ismét bekeményített, de korábbi megingása miatt a fundamentalista keresztények nem bíznak benne. A liberálisok pedig azért nem bíznak benne, mert mormon, tehát biztos fundamentalista. Romney mormonságával kapcsolatos problémájáról már született itt egy remek írás.
Hogy Romney igazán megélje mormonságát, 19 évesen elment hittérítőnek, Franciaországba. 1968-ban is épp ott volt, amikor balos forradalom söpört végig az egyébként is Amerika-ellenes országban. Romney két és fél éven keresztül napi 12 órában kopogtatott Dél-Franciaország ajtajain, próbálta áttéríteni a lakókat, akik szinte mindig azonnal kidobták. A térítés alatt negyedmagával lakott egy fürdőszoba nélküli apró lakásban, havonta csak 100 dollárt költhetett, nem olvashatott újságot, nem hallgathatott rádiót, és még abban sem lehetett biztos, hogy apukája hogy áll az elnökválasztási kampányban.
Romney ugyanis nem az első a családban, akit megérintett a Fehér Ház deleje. Apukája Michigan állam kormányzója volt. 1968-ban pedig harcba indult a republikánus jelöltségért, amit ugyan Nixon kapott, de egy miniszteri poszt azért jutott George Romneynak is az új kormányban. (Az öregnek azután kellett visszalépnie a kampánytól, hogy korábbi háborúpárti politikájával szakítva a vietnámi kivonulás szószólója lett. Színeváltozását azzal indokolta, hogy a hadsereg „átmosta az agyát”, de ezzel a megjegyzésével hülyét csinált magából, kicsúfolták a lapok.) Romney mamája is flörtölt a politikával, 1970-ben szenátusi választáson indult, de nem nyert.

Miután Mitt hazament Franciaországból, sorra járta ki jobbnál jobb eredményekkel az egyetemeket. Járt mormon intézményekbe, jogi karra és a végén a Harvard egy különleges jogász-közgazdász összevont szuperszakára, ahol a legjobban tanuló 5 százalékba került. Addigra már megszületett első gyereke az ötből.
Romney nagyon menő üzletember lett. 1984-ig egy tanácsadó cégnél adott remek tanácsokat. Annyira szerették, hogy amikor távozása után kezdett rosszul menni a bolt, visszahívták rendet csinálni. Fő műve az üzleti életben az 1984-ben alapított Bain Capital volt, amit 1999-ig vezetett. Itt kereste összesen 200 millió dollárra tippelt vagyonát. A Bain Capital vállalatokat adott-vett. Felvásároltak gyenge cégeket, kipofozták, aztán jó pénzért továbbadták. Volt olyan vállalat, amin 114 százalékos haszonnal adtak túl, alig néhány év alatt. Romneyt a válságmenedzselés pápájának is nevezhetnénk, ha a nem lenne ez sértő egy mormonnak.
1999-ben azért szállt ki cégéből, hogy megmentse a mormon olimpiát. Salt Lake City a mormon Róma, és ez a város nyerte el a 2002-es téli játékok rendezési jogát. Az előkészületek azonban három évvel a lánggyújtás előtt pocsékul álltak: korrupciós botrányok, üres kassza és szörnyű adósságok terhelték az előkészületet. Hívták Romneyt, aki csodát tett: kihozta nullszaldóra az egészet, a szervezéssel mindenki nagyon meg volt elégedve és minden időre elkészült. Romney teljes tiszteletdíját jótékony célokra költötte, és írt egy könyvet Fordulópont címmel arról, hogyan mentette meg a sóstói ötkarikásokat.
A politikába először 1994-ben akart beszállni. Szenátornak indult Massachusetts államban. Az év egyik legtöbb figyelmet kapott szenátusi választása volt ez: egyik oldalon a milliomos mormon Romney, a másikon pedig egy élő Kennedy, a família Ted nevű tagja. Abban az évben csak Kaliforniában költöttek többet kampányra a szenátor-jelöltek. Maga Clinton elnök is odafáradt kampányolni a Kennedy-fiúnak. Romney sokszor elmondta, hogy mennyi munkahelyet teremtett. Az államban éppen rohadt a hagyományos autógyártás. Ted Kennedy szakszervezeti vezetőkkel mondatta el, hogy Romney egy-egy reorganizáció közben ki is rúgott embereket. A nagy csata Kennedy győzelmével zárult.
Aztán 2002-ben megint kemény fába vágta fejszéjét Romney a politikai karrier érdekében. Massachusetts állam kormányzói székéért indult. Nagy előnye volt, hogy éppen abban az évben volt az olimpia, ami országos hírességgé tette. Mellette szólt, hogy az állam csődben volt, 3 milliárd dollárra rúgott a hiány. Ellene, hogy Massachusetts hagyományosan balra, a demokratákra szavaz. Romney azt mondta, hogy „Itt konzervatívként indulni olyan, mint kiskecskét vágni a vegetáriánusoknak”. Talán a hiány, talán az olimpia miatt, mindenesetre nyert.
2002-06 között rendbe rakta az eladósodott állam pénzügyeit. A válságmenedzser ugyan közben százszor is összeveszett a demokrata többségű közgyűléssel, és a megszorítások miatt a népszerűsége is esni kezdett (nem is akart újraindulni tavaly), de mégiscsak kihúzta a szarból Massachusetts szekerét. A 3 milliárdos deficitből 700 milliós szufficit lett.

A Romney-féle konvergencia-csomag kulcsa az állami kiadások csökkentése és az illetékek emelése volt. Előbbi miatt a demokrata közgyűlés rendre leszavazta a kormányzót, de azért sokadik körben a legfontosabbak csak átmentek. Radikálisan csökkentette a települési önkormányzatok állami támogatását, ami a helyi bürokrácia leépítésével és a szociális juttatások megnyirbálásával járt. Aztán jó sok pénzt elvett az állami iskoláktól, főleg a felsőoktatástól. Annyit, hogy egy év alatt az állami egyetemek 63 százalékkal emelték meg a tandíjat. A pénz egy részét viszont az oktatásban hagyta: a massachusettsi gimnazisták legjobb eredménnyel végzett 25 százaléka ingyen járhatott az állam bármely egyetemére.
Felemelte a házasság, a fegyverviselési engedély és a jogosítvány megszerzésének illetékét. Az összes illetékemelés évi 500 millió dollár pluszt hozott az államnak. Gallononként 2 centtel megemelte a benzin adóját, ez volt az egyetlen adóemelése. A pénzből utakat újított fel, mégis sokan támadták, hogy konzervatív üzletember létére hogyan lehetett ennyire piacellenes. Végül, de nem utolsósorban rengeteg adókedvezményt szüntetett meg.
Romney alatt az átlagos állami adóteher a jövedelmek 10 százalékáról 10,6 százalékára emelkedett csupán. A kiadások lefaragásával együtt ez elég volt az államháztartás rendbe rakására. Romneyt szociálisan érzéketlen kormányzónak tartották, pedig az ő idejében lett mindenkinek TB-je. Aki nem szerződött le valamelyik magánbiztosítóval, annak büntetőadót kellett fizetnie, amiből az állam szervezte meg a biztosítását. Ezzel az egyik legjobban lefedett biztosítású állam lett az övé.
Romney általában a kisebb állam híve, de a hadseregre még sokkal többet költene. Azt szeretné, ha az amerikai GDP 4 százaléka menne védelmi kiadásokra, és 100 ezer fővel akarja növelni a sereg létszámát.



Kommentek
2007.12.11 11:02:46Kulfoldi
"Aztán jó sok pénzt elvett az állami iskoláktól, főleg a felsőoktatástól."
Ez egy kulfoldi politikai cikk vagy egy kozepiskolai tanulo hazi dolgozata? Stilusban mindenkepp az utobbi!
2007.12.11 11:07:43matyematix
Szimpi, mint egy rakás kismacska. Nem komálom a macskákat.
2007.12.11 11:38:30tények
A cikk írója láthatólag elég tájékozatlan és promitív módon fogalmaz a mormon egyházról. Simán leszektázza és olyan marha nagy hülyeségeket ír róla (lásd sivatagi üvegtemplom), hogy az szinte már fáj.
Nehezére esett volna meglátogatni a www.JezusKrisztusEgyhaza.hu vagy a www.lds.org címet? Kicsit utána kéne járni, hogy ez a mintegy 13 millió tagot számláló egyház mit is tett és tesz világszerte a többi emberért. Mindezt persze úgy, hogy közben teljesen önellátó és nem függ semmilyen állami pénzektől. A mormonok sosem keverték a vallást a politikával és a jövőben sem fogják tenni. Ezen talán el kéne gondolkodni.
2007.12.11 11:39:21asztrov
nahát, ha ez a csávó futna be véletlenül a végén, akkor itt mindenkinek annyi. a muzulmán ultraradikális ókonzervatívokkal összeengedve azonnal szétcsapják ezt a világot, de rendesen. atommal.
2007.12.11 11:50:10szkeptikus
A Huck is erdekes elnok lenne, es neki meg eselye is van...
Kulfoldi: eloszor olvasol index cikket (foleg a feher haz blogbol), azert e bajos gyermeki racsodalkozas? :)
2007.12.11 11:51:48Mr. Caucus
"A mormonok sosem keverték a vallást a politikával és a jövőben sem fogják tenni"
Haha, Utahban biztos nem a mormonok döntenek mindenről, ekkora sületlenséget! Hát persze, hogy mindenen rajta tartják a kezüket, ez az egyik leggazdagabb egyház. És egyébként nem is baj, mormonéknál a legmagasabb az életszínvonal, várható élettartam stb. stb.!
2007.12.11 11:52:17szkeptikus
tenyek: es gondolod, hogy a mormon egyhaz honlapja elfogulatlan kepet fest a mormon egyhazrol? :)
2007.12.11 12:00:42raoul duke
Romney 1994-ben sem Michiganben, hanem Massachussetts-ben indult.
2007.12.11 12:14:31tények
Kedves Mr. Caucus és szkeptikus!
Én azt gondolom, hogy honlap legalább pontos és helyes információt közöl, ezért hivatalos honlap.
A vallás és a politika kapcsolatával kapcsolatban csak annyit tennék még hozzá, hogy igen, valóban gazdag egyház, de nem politikai adókból és állami pénzektől az. Mint szervezet, mint egyház nem gyakorol befolyást a politikára sem a városvezetésre, vannak viszont olyan egyháztagok, akik politikai karriert választottak, de ez semmiképpen sem keverendő össze magával az egyházzal. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy ezt az országot mondjuk a katolikus egyház vezeti, mert a miniszterelnök vagy akárki az állam vezetésében katolikus. A mormon egyház vezetése már többször tett hivatalos nyilatkozatot arra, hogy maga az egyház élesen elhatárolódik bármiféle politikai beállítottságtól, viszont mindenkit buzdít arra, hogy lekiismerete szerint a mellett tegye le a voksát, aki mellett szeretné.
Talán azért ekkora guru Romney, mert nem korrupt mint a többiek?
Én csak azt nem értem, hogy valakit miért a vallási hovatartozása alapján ítélnek meg? Talán arra féltékenyek, hogy a mormonok boldogok, egészségesek és kiegyensúlyozottak és a hagyományos keresztény értékeket vallják (pl. család, becsületeség, erényesség, tisztesség).
Biztos, hogy Romney-nak is megvannak a maga hibái, mint bárki másnak, viszont ezért nem a hitét, vagy az egyházát kéne célpontba venni.
2007.12.11 12:15:55magyarip
raoul duke: persze, köszi.
2007.12.11 12:23:55Anr
a GDP 4%-a katonasagra eszement osszeg.
a nemetek es a japanok 1%-ban maximaltak az osszeget.
2007.12.11 12:30:39Anr
szkeptikus:
Hucknak mar nincs eselye:
digg.com/politics/Huckabee_Women_s_Role_in_Marriage_is_to_Graciously_Submit
agyilag leragadt valahol az 1700-as evekben.
2007.12.11 12:30:42Globe
"És egyébként nem is baj, mormonéknál a legmagasabb az életszínvonal, várható élettartam stb. stb."
És még bulizni is tudnak:
www.404audio.com/forum/viewtopic.php?t=14814&postdays=0&postorder=asc&start=0
Egyébként személyesen is voltam Salt Lake City-ben, és szép rend volt meg minden. A város úthálózata négyzetrácsos, mint a matekfüzet. Nincsenek is utcanevek, csak koordináták. Ha lelép egy gyalogos az úttestre, *minden* autós megáll. És ez jó. De vigyázni is kell, mert a nagy testvér figyel. És jajj annak, aki megszegi a szabályokat...
2007.12.11 12:30:57Mr. Caucus
Tények:
Beszéljük meg egy kávé mellett! Vagy nem iszol? ;)
Én is írtam a mormon egyház pozitív szerepéről, de az USA-ban nagyon számít, hogy ki melyik valláshoz tartozik, lásd. Kennedy katolikus hite stb.
Bill Clinton például déli baptista. Jelentsen ez akármit is.
Nem járnának rosszul egy mormon elnökkel, pl. már csupán pénzügyi okokból is kihozná a fiúkat Irakból...
2007.12.11 12:39:06tények
Mr. Caucus:
Szívesen, és nem;)
És persze igazad van az amcsikkal kapcsolatban. Egy kicsit elvakult nép ha politikailag ilyen témára kerül a sor. Hogy Romney milyen elnök lenne azt nem tudom. Más az biztos... Talán nem lenne annyira háborúpárti, mint te is említetted.
2007.12.11 12:48:06szkeptikus
Anr, legyen igazad Huckkal kapcsolatban! Egyebkent ez is eleg erdekes adalek Huckhoz:
www.motherjones.com/washington_dispatch/2007/12/huckabee-faith-baptist-pastor-sermons.html
tenyek: nem az bajom vele hogy mormon (az se zavarna ha muzulman v buddhista lenne), hanem kicsit fazom tole hogy szerinte mindenki bunos aki nem mormon, de legalabbis melyen vallasos kereszteny...
tenyek: meg egy (bevallottan provokativ) kerdes: szerinted a szcientologusok honlapja is csupa "pontos es helyes" informaciot kozol?
2007.12.11 12:58:55Mr. Caucus
Kennedynél is mindenki azt mondta mielőtt megválasztották, hogy, lám katolikus, majd mindig rohan a pápához. Erre Marilyn Monroehoz rohangált. Politikusoknál sosem lehet tudni!
A demokrata oldal egy afroamerikait vagy egy nőt indít valószínűleg. Ők mindketten protestánsok.
Ha Romney válna a republikánus jelöltté, hát érdekes döntési helyzet lenne a protestáns konzervatív szavazók számára.
2007.12.11 13:13:26tények
szkeptikus:
Helyesbítek: pontos és helyes információkat és tényeket közöl az egyházzal és a hitelvekkel kapcsolatban. A közölt információkat és tényeket azután mindenki a saját érzései alapján fogadja el vagy utasítsa vissza. A scientológusok vagy bárki más is feltételezem, hogy erre törekszik. Hogy valaki mit gondol vagy hisz róluk az már más kérdés, de mindenkinek a saját magánügye szerintem. Élni és élni hagyni...
Romney nem tudom, hogy másokról mit gondol, vagy mit sem. Még nem olvastam olyan cikket, amiben világosan kijelentette volna, hogy szerinte ki a bűnös és ki nem. De ezt nem is az ő dolga kijelenteni, és ezt ő is tudja.
2007.12.11 13:54:28Gigoo
Limerick
" Mitt Romney a mormon
Dúl benne a Hormon
Szexelhetne máshol is
De nem b***k
Csak Otthon"
2007.12.11 14:00:19kultúra
Gigoo!
Te elmúltál már 12? A kommented alapján erősen kétlem.
2007.12.11 14:40:46Bognár Zsuzsanna
Konyorgom, vki hivja mar meg ide ezt a fazont rendet csinalni, csak addig mig helyrerakja a dolgokat....kiranthatna ezt az orszagot is a sz@rbol anyagilag legalabb (bar amugy is raferne nemi oktatas: kozlekedes teren minimum).
2007.12.11 17:12:06Professor Pizka
Tenyek, ne gorcsolj, inkabb igyunk egy sort :-)
2007.12.11 18:40:34Mr. Caucus
Én is lecserélném a magyar politikusokat vele!
Nem lehetne vámmentesen behozni a pasast ide???
Vagy elrabolni és belökni a magyar miniszterelnöki bársonyszékbe. Ez lenne a kihívás, nem Iowa. :))
2007.12.11 18:58:39TGV
"Smitht is megölték a felhergelt csőcselék"
birom ezt az automatikus tobbes szamot. vki tudja, hogy a csocseleknek mi az egyes szama?
2007.12.11 19:26:20ender
A csőcselék nem többe szám, mármint olyan formában, ahogy te gondolod, nem. Valójában a mély tiszteletre méltó Csőcsel házaspár és öt mormon fiáról illetve két katolikus (eretnek) lányunkról van szó. Ők a Csőcselék.
2007.12.11 19:42:09gentile
Utah allambol nezve, itteni nem mormonkent, minden kicsit mas szinben latszik. Nehany reszlet, dehat ugye az egesz a reszletekbol all ossze.
A mormonok (magukat kulonben LDS-nek, Latter Day Saints-nek, vagy ahogy fentebb forditottak, Utolso Napok Szentjeinek hivjak) magokat keresztenyeknek tartjak. A legtobb kereszteny ezzel nem ert egyet (egy alaposan elfogult oldalrol: www.carm.org/lds/compare.htm). A dogmaban alapveto kulonbsegek vannak, marmint abban a reszben, amit a mormonok atvettek. Azt pedig mindenki vszleg tudja, vagy legalabbis sejti, hogy a The Book of Mormons, (Mormon Konyve), a Pearl of Great Price, a Doctrine and Covenants, es a The Articles of Faith of the Church of JC of LDS, azaz tovabbi negy konyv nem tartozik egyetlen mas 'kereszteny egyhaz' szent konyvei koze. (Mint minden hasonlat, a kovetkezo is santit: ha az Uj Testamentumot egy egyhaz elfogadja szent iraskent, JC Isten fia dogmaval egyutt, az ugye mar nem egy zsido egyhaz onnantol...) A dogmarol kulonben kivulallokent is hosszu esteket tudnek ertekezni, de nem fogok.
Az LDS-sek tobbsege valoban megdobbentoen 'tiszta' eletet el. Emellett rengeteg a represszio. Minden massag kilog a sorbol: cigi, alkohol, kave, tea, vasarnapi funyiras/sizes (vegulis Utah egyik szlogenje: best snow on Earth), tetko, lila haj, drog, hogy a szexualis massagot ne is emlitsem. Nem mormon orvos ismeroseim anekdotai tele vannak sztorikkal a praxisoukbol a szexualis represszio kulonbozo megnyilvanulasairol.
Tovabbi reszletek: az egyik legmasabb valasi arany Utah-ban: korai hazasodas tapasztalatlan, szegeny fiatalok kozott (a korrelaciora utalok, kauzalitast azert nem mer muvelt ember allitani.) Ugyszinten legmagasabb arany Utah-ban: csaladi csodbevallas (family bankrupcy). Ismet, korrelaciot mondok csak, kauzalitast senki nem mer allitani. Legalacsonyabb arany Utah-ban: egy gyerekre koltott oktatasi osszeg K-12 (0. - 12-ik osztaly szintjen). Folytathatnam, ezek csak a leglenyegesebbnek tunok.
Politika: Ja, az egyhazi vezetok nem mondjak meg kire szavazzanak... de: Utah a 'legvorosebb', (reddest; a republikanusok szine) allam. (Nem, nem Texas szavazott leginkabb Bushra sem - Utah!) Erdekes modon, az ide 'bevandolro' mormonok a legkonzervativabbak. Anekdota egy szomszedomtol: 'ezek az ujonnan jottek olyan konzervativok, hogy en mar majdnem demokratanak erzem magam.'
Gazdag egyhaz: az egyhazi tized kotelezo; vita nincs. Ujabb korrelacio: Utah, azon belul is Utah County, ahol a legnagyobb az adomanyozok es adomanyok (charitable donation) aranya. Persze, 'onkentes'.
Mas teny: az egyik allami egyetem most kapott egy nagy adomanyt a ket Utah-i milliardos egyiketol (veletlenul a kormanyzo apjatol... egyeb korrelaciokat sejtessek?) A bejelentesen a 'diszvendegek' kivetel nelkul mormonok voltak: egyetemi elnok/rektor, dekanok, adomanyozo, kormanyzo, valamint az egyik 'nagybeszed' tartoja: a Quorum of Twelve (az LDS 'apostolok tanacsanak') elnoke. Allami egyetemrol van szo... persze, szekularizalt nominalisan, de a gyakorlat, es az uzenet, az mas.
Szoval innen nezve, privatin, egyszemelyes velemenykent: talan megse egy mormon elnokot. Nem azert, mert Amerika nem erett ra; a 'mormonizmus' nem erett ra.
2007.12.11 20:24:40coolasa
gentile, ez egy üdítően értelmes hozzászólás volt.
(nem mintha a többi hsz ne lett volna üdítő, csak máshogy) :)
2007.12.11 22:09:16unsz
Kedves Gentile!
Ez valóban bőlére sikerült, viszont ottani nem mormonként sajnos te is csak egy bulváros felszínt mutattál be, mert mint sokan mások, ahhoz túl lusta vagy, hogy a dolgokat(dogmákat) valóban megismerd, mielőtt nyilatkoznál róluk. Ez a baj a legtöbb emberrel aki fikázza a mormonokat: azt hiszik, hogy mivel nem tartoznak közéjük, mindenféle szedett-vedett forrásból kapásból jobban tudják, hogy mi folyik ott, mint azok, akik tényleg hithű életet élnek a mormon egyházon belül.
Most a tényekről, valamint pár olyan dolognak a valódiságáról, amit leírtál nem kívánok vitát nyitni, mert nincs értelme, de egyet biztosan állíthatok: a mormonok velejükig keresztények. Aki kétkedne, annak figyelmébe ajánlom a következő linkeket:
lds.org/conference/talk/display/0,5232,23-15-789-15,00.html
lds.org/conference/talk/display/0,5232,23-15-789-9,00.html
Nem értem, hogy embereknek miért az a fő gondjuk napjainkban, hogy mások vallását fikázzák. Nekem ilyenre nincs időm a családom mellett.
Valóban igaz lehet a mondás, hogy mindig könnyebb egy alvó oroszlánt rugdosni...
2007.12.11 23:11:11taurus0
unsz: unlak
2007.12.11 23:24:33Mik
Örülök , hogy mindenki mormon szakértő lett, akkor talán nem kéne elfelejteni, hogy a mormon egyház ez alatt a két évszázad alatt is "alkotott " épp eleget. Nem ártana például 1877 szeptember 11.-ének utána olvasni.
www.an-no.hu/index.php?cikk=3992
2007.12.11 23:30:01mik
Amúgy meg érdemes megnézni az slc punk c filmet, ami Utahban játszódik.
www.youtube.com/watch?v=gp4INKKzQ60
Érdemes 6 perctől nézni a részletet.
2007.12.11 23:51:18tuli1
Gentile (a pogány?), akkor miért élsz ott? Munka? Nő?
2007.12.12 00:08:06Anr
unsz:
megtenned hogy a hitterito tevekenysegedet nem itt vegzed el.
ez a bejegyzes MITT ROMNEY-rol szol. a mormon vallas csak addig erdekes, hogy akdalyozza-e a elnokjelolti cim elyereseben.
ehhez pedig az egyetlen dolog ami erdekes, hogy mit _gondolnak_ az amerika nem mormon _bejegyzett republikanus valasztopolgarok_ a mormon vallasrol.
gentile hozzaszolasa kb. errol szo. a tieid nem.
NAGYON NEM.
irj a temaba vagot, vagy téríts mashol.
2007.12.12 00:55:13gentile
Anr unsz-olasara (bocs, ez tenyleg rosszizu, de nem tudtam kihagyni, elvegre az indexen vagyunk :-) eszembe jutott egy helyi vita. Egy LDS (UNSz) avval agitalta hittarsait, hogy ha valoban elvarjak a 'tobbiektol' hogy a vallasra valo tekintet nelkul szavazzanak valakire, akkor talan ok is nezzek meg az osszes jelolt platformjat es ne a 'mi kutyank kolyke' alapon favorizaljak Romney-t. Lett nagy felzudulas (vihar a poharban), hogy hogy lehet ekkora marhasagot irni, hiszen Romney... (itt jottek a szemelyes ervek, felindulasok, tanusag-tetelek, etc.) Ismet: kivulallokent, most mar nem csak nem mormonkent, hanem nem republikanuskent is, ebben az volt az erdekes, hogy az eredeti ervelo jobbrol elozve arra hivatkozott, hogy van tobb olyan (republikanus) jelolt is, akik hitelesebben kepviselik a csalad, (altalaban) vallas, abortusz, bevandorlas, adocsokkentes, etc. vonalon elvarando (jobbos) nezeteket. Ujabb csavar, hogy a (Utah-i) kormanyzo nem Romney-t tamogatja. Rossz nyelvek szerint azert, mert ha Romney elnok lenne, tul kell majd kompenzalnia, keves mormont visz majd a kabinetbe (Clinton kivetelevel az utobbi evtizedekben mindig felulreprezentaltak voltak a mormonok a kormanyokban, ha nem is a legfelso szinteken). A kormanyzo pedig eros jobb-vonalaskent (plusz milliardos familia sarjakent...) realisan kacsintgathat egy kormany-posztra egy esetleges republikanus kabinetben.
Egyeb tenyek (bar ugy latom, unsz kicsit feljebb nem szereti a tenyeket :-). Valoban nem minden mormon republikanus es egyertelmuen jobboldali. Elso pelda: Harry Reid nevadai szenator, a szenatusi tobbseg vezetoje mormon es demokrata. Par honapja mondta kb. a kovetkezoket a BYU-n (mormon egyhaz maganegyeteme): nem a mormonsagom ellere vagyok demokrata, hanem pont azert lettem demokrata, mert igazi mormon vagyok. Ez arrafele (Provo, Utah county) egy eleg nagy 'orruk ala dorgolessel' egyenlo. Voltak is csodalkozok, hogy hogy hagytak ot ott beszedet mondani. Persze megint eszrevetel: Reid nem Utah-bol szarmazik. Masodik pelda: Utah 3 kongresszusi kepviselojebol egy, Jim Matheson demokrata, o is LDS, mint a masik ketto. (Az egesz Matheson csalad demokrata, oket tenyleg fikazzak is sokan, es altalaban elegen :-) Jim is onnan kepviselo, ahol sok a munkas, banyasz betelepulo, akik tobbnyire nem mormonok. Na megint bolere sikeredett, es nyilvan lesz aki ezt is bulvarosnak talalja majd.
2007.12.12 02:14:50gromit
"Smitht is megölték a felhergelt csőcselék."
ezen most 5 perce rohogok, koszi
mormonokrol meg nezzetek meg a SP ide vonatkozo epizodjat (dumb dumb dumb dumb dumb) lol
2007.12.12 04:06:59beti
Kiváncsi voltam, hogy tett magáévá egy mormon hittérítő dollár milliókat, hátha átjön valami okosság.
"Apukája Michigan állam kormányzója volt."
Itt hagytam abba a cikket.
2007.12.14 13:02:07Dante
Rommney biztos nem attol lesz JO vagy ROSSZ elnok mert mormon.
DE, az amerikaiaknak jogunk van ismerni TELJESEN azt a vallast amely szerint az elnokuk donteseket fog hozzni.
Erre annal is inkabb szukgseg van mert ugy tunik, hogy Rommney mindig sokra tartotta a vallast. A Mormonizmus pedig nem egy atlagos kereszteny vallas. Egy jo mormon olyan mertekben kotelezedik el az egyhaz fele mely befolyasolja az egesz eletetet meg a munkajat is. Ennek a kotelezetsegnek a merteket joga van megismerni egy szavazonak, mert ugy latom ez az ami a legmelyebben befolyasolja Rommeny minden cselekedetet, meg ha ezt nem is mutatja.
Valaki irta, hogy talan Rommeny szamara a haboru nem lesz fontos. HA HA HA Olvasd mar el az O prgramjat.
1, Erosebb hadsereg
2,Gazdasag
3,Csalad
a sorrend nem az enyem hanem az ove...
En ugy latom, hogy lassan egy mormon elnok maguknak a mormonoknak fog artani.
2008.01.09 09:05:16Voldemort
Romneyt a parlamentbe!