John McCain hátra dőlve nézheti, ahogy a demokrata jelöltek egymásnak estek: ő már biztosan indulhat a Fehér Házért. Stábjának legfontosabb emberei George W. Bush korábbi csapatából valók. Többen közülük Karl Rove közeli kollégái voltak: azé az emberé, aki 2000-ben megalázta McCaint az előválasztásokkor.

John McCain ugyanúgy buszoztatta az újságírókat mostani előválasztási kampányában, mint 2000-ben. Akkor vesztett, most nyert. A kampánybuszt mindkétszer Straight Talk-nak (Egyenes Beszédnek) hívták. Két rendezvény, interjú vagy vita között ezzel a járművel közlekedett, és a busz mindkét kampányban tele volt újságírókkal. McCain legendásan szeret sokat beszélni, szinte mindig legalább hat ember van vele egy légtérben, megőrül a magánytól. Közvetlen, szívesen mesél és viccelődik, és ezt az újságírók is élvezik. Ryan Lizza, a New Yorker washingtoni tudósítója szerint nem kényeztetik a buszon az újságírókat, nincs nagy bratyizás. Viszont attól, hogy órákig össze vannak zárva McCain-nel, önkéntelen is jobb színben állítják be, mint a többi jelöltet. Egyszerűen azért, mert a buszon van idő vitatkozni, érveléseit alaposan megismerni, ezért mindenki árnyaltabb képet ad McCain gondolatairól, mint a rövid, sablonosabb interjúkat adó többi jelöltről.

Hogy McCain nem kényezteti a buszon a sajtót, arról sokat tudna beszélni Katie Connolly, a Newsweek riportere. Kissé csapzottan szállt fel a buszra, és McCain így fordult hozzá: „Hát maga? Nappali eltávozást kapott a sittről vagy drogelvonón van?” A hölgy gyorsan kivágta magát egy „Mindkettő” válasszal, de a történet is bizonyítja, hogy a busz varázsa nem a lekenyerezésben van. Sokkal inkább az újságírókra szánt sok időben, ahol nem a rutinkérdés-rutinválasz unalmas ritmusa pörög.

A busz hangulata és McCain stílusa nem változott a 2000-es kampányhoz képest. Csakhogy akkor George W. Bush legyőzte az előválasztásokon őt. Kettejük között Dél-Karolinában dőlt el a verseny, az előválasztások egyik legfontosabb republikánus államában. Az amerikai sajtóban közhellyé vált hivatkozási alap az akkori kampány, ha aljas húzásokról és személyeskedő mocskolódásokról van szó. A szenvedő fél inkább McCain volt. A Bush-csapatot vezető Karl Rove mindig is kemény kampányfőnök hírében állt, és Rove élete első teljesen rábízott elnöki kampányában nem riadt vissza az övön aluli ütésektől, ahogy arról megemlékeztünk Szilvásy és Ron Werber egyben című cikkünkben illetve McCain portrénkban is.

A nagy különbség a mostani buszozás és az akkori között, hogy a buszban Karl Rove egykori bizalmasai ültek. A 2000-es McCain-stáb fő emberei sehol sincsenek már, helyüket szinte teljesen átvette Bush csapata. Pedig McCain annyira megsértődött 2000-ben, hogy azt is fontolgatta, hogy kilép a republikánus pártból, és csak a 2001-es terrortámadások után gondolta meg magát. Így is az elnök egyik fő kritikusa maradt: az elmúlt hét évben sok fontos szavazáskor a pártból egyetlenként, vagy csak nagyon kevesekkel, az elnök javaslatai ellen szavazott, rendszeresen kritizálta a kormányt.

Hogy mégis jó döntés volt átvennie a Bush-gárdát, arra a legjobb bizonyíték, hogy a csapat vele is győzni tudott.

A kampánynak 2006 elején Terry Nelsonnal indult neki. Ő volt Bush 2004-es kampányának egyik vezetője, hozzá tartoztak a politikai üzenetek. Tavaly júliusban viszont távozott, amikor McCain a stáb 50 tagját kirúgta. A fő baj az volt, hogy nem sikerült elég pénzt összeszedniük, és már úgy tűnt, hogy üres kasszával kell nekiindulni az előválasztásnak.

A csapat új főnöke Steve Schmidt lett. Fontosságát jól jellemzi, hogy amikor a floridai előválasztás előtt megkérdezték McCaint, hogy mi lesz ha nem nyer, csak ennyit válaszolt: „Schmidtet vészbíróság elé állítom!”

Steve Schmidt élete első kampányát még érettségi előtt álló diákként csinálta: a New Jerseyből származó, most 37 éves, borotvált koponyájú kampányfőnök akkor egy demokrata szenátornak dolgozott. Ronald Reagan hatására állt át a republikánusokhoz. A 2000-es években került Karl Rove csapatába, a 2004-es kampányban már a legszűkebb csapatnak, az úgynevezett Reggeliző Klubnak is tagja lett. A tagok minden reggel Rove vezetése mellett átnézték az aznapi teendőket és levonták az előző nap tanulságait. A győzelem után Dick Cheney alelnök szóvivője lett. Cheneyt az elnökre rátelepedett, a háborúkat erőltető szélsőjobbos fafejnek tartják a demokraták, így sokakat különösen meglepett, hogy a Rove és Cheney mellett naggyá lett kampányguru most a mérsékelt McCain kampányát viszi.

Pedig a szerep nem új Schmidtnek. 2006-ban ő irányította ugyanis Arnold Schwarzenegger kormányzói kampányát. Az osztrák filmsztárt segítségével másodszorra is megválasztották az állam vezetőjévé. Schmidt remekül megtalálta a módját, hogy a demokrata választókat is megszólítsa, bebizonyítva, hogy a Rove-Cheney iskola után a mérsékelt-liberális jobbos világ sem idegen tőle.

Schmidtről azt tartják, hogy bármit el tud adni, zseniálisan kezeli a sajtót és mindig jó előre tudja, hogy mik lesznek a következő húzások. Nem véletlen, hogy Bush Irakba is elküldte, hogy készítse fel az ottani amerikai vezetőket az újságírók kezelésére. A bagdadi kommunikációs gyorstalpaló egy hónapig tartott.

Schmidt szakmai hitvallása, hogy nem csak azt kell nézni, hogy a választók hol élnek, hanem azt is, hogy hogyan élnek. Szerinte nem elég azt tudni, hogy milyen anyagi helyzetű, etnikumú, vallású egy-egy csoport, hanem arról is kutatásokat rendel, hogy a nagy pártok elkötelezett hívei, illetve az ingadozók milyen autót vesznek szívesebben, milyen ásványvizet fogyasztanak inkább, stb. Állítása szerint remekül lehet használni egy kampányban olyan információkat, hogy a demokraták inkább vesznek Volvot, de a republikánusok szívesebben isznak Fiji márkájú vizet, mint Eviant.

A McCain-csapat másik fontos figurája Mark McKinnon, médiatanácsadó. Ő is demokrata kampányokkal kezdte karrierjét, de country-zenészként is próbálkozott. Azt állítja, hogy írt egy számot Elvisnek is, csak a sztár pont meghalt, mire felvette volna. Később reklámfilmes lett Texasban, és kiszállt a politikából. Addig, amíg 1998-ban Karl Rove és Bush egy vacsorán rá nem beszélték, hogy csináljon megint politikai tévéreklámokat. Akkor George W. Bush texasi kormányzói kampányát segítette még csak, de 2000-ben már az első elnöki kampányon is dolgozott, négy évvel később pedig 46 millió dollárt keresett újabb reklámjaival. Hozzá kötik akkoriból a John Kerryt lejárató felvételeket, amelyeken volt vietnami harcostársai pocskondiázták a demokrata jelöltet. McKinnon nagy csodálója Karl Rove-nak, szerinte a legnagyobb kampányzseni a tavaly visszavonult szervezőgép. A 2004-es győzelem után az USA külföldre sugározott tv- és rádióadásait (pl. Amerika Hangja) irányító szervezet vezetője lett.

Érdekes, hogy McKinnon egy furcsa feltétellel vállalta el a munkát McCain mellett: ha Barack Obama lesz a demokrata jelölt, akkor ő kiszáll majd. Azt nyilatkozta, hogy biztosan McCainre szavaz, de nem akar Obama ellen harcolni, mert őt is teljesen alkalmasnak tartja az elnöki posztra.

A csapat nagy öregje Charlie Black, aki Ronald Raegan elnöki főtanácsadója volt, és idősebb Bush elnöknek is dolgozott. Ifjabb Bush 2000-es kampányát is segítette, és már 10 republikánusi szenátort és 12 kongresszusi képviselőt vezetett kampányfőnökként győzelemre. Jelenleg az egyik legnagyobb washingtoni lobbicég irányítója. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy McCain évekig küzdött egy lobbistákat erősen korlátozó törvény érdekében. Black kapta azt a feladatot, hogy kezelje Vicki Iseman ügyet. (A hölgy egy washingtoni lobbista, akiről azt terjesztették, hogy titkos viszonyt folytatott McCain-nel.)

A szűkebb stáb egyetlen, 2000-ben is McCainért kampányoló tagja Mark Salter beszédíró. Ő 1989 óta McCain mellett dolgozik, a szenátusi kabinetfőnöke is. Szövegíróként kezdte McCain mellett, és társszerzője a jelölt valamennyi könyvének – sőt, pletykák szerint valójában ő írta valamennyit. Salter és McCain apja is a haditengerészetnél szolgált magas rangú tisztként, és hasonló környezetben nőttek fel, így fél szavakból is megértik egymást. Salter annyira érzi állítólag McCain stílusát, hogy ismerőseik szerint szinte mindegy is, hogy melyikük fogalmaz meg előbb egy mondatot.

McCain győzelmének fontos záloga volt, hogy a stáb képes volt teljesen új taktikával előjönni a Rove mellett megszokotthoz képest. A Bush agyának is becézett Rove úgy gondolta, hogy a vállalkozók úgyis a republikánusokra szavaznak, ezért elsősorban a jobboldali vallásos rétegeket kell aktivizálni és akkor a két csoport már természetes többséget alkot. Bush így elsősorban a legkonzervatívabbakat szólította meg, sok kérdésben kifejezetten jobbra állt McCaintől. Most viszont középre lőtt a csapat. Egyrészt ez adódott McCain személyiségéből, aki mindig is liberálisabb volt a párt jobbszárnyánál. Másrészt ezt kívánta meg Bush népszerűtlensége is. Ugyanakkor a 2000-es kampányhoz képest McCain-t magához képest visszafogták, így például gesztusokat tett a vallásosak és a nagyvállalatok felé is.

Ezt a vonalat erősítette, hogy McCain csapata olyan államokban is erősen kampányolt, ahol a 80-as évek óta nem járt republikánus jelölt, annyira erős a demokraták bázisa. New Jersey, Oregon, Michigan, Washington például eddig nem volt rajta a republikánus kampányfőnökök térképén.

Ugyanezt a középutas vonalat vitte Schwarzenegger is, aki be is állt McCain támogatói közé, és ehhez az irányzathoz tartozott Rudy Giuliani volt New York-i polgármester is. Utóbbi indult ugyan az előválasztáson, de még a szuperkedd előtt visszalépett McCain javára.

A párt konzervatív szárnyát korábban vezető Newt Gingrich szerint azonban McCain-nek egyszerűen mázlija volt. Gingrich úgy tartja, hogy a párt konzervatívabb bázisa még mindig erősebb, mint a liberális tábor, de a csoport képtelen volt egyetlen jelöltet állítani. Mitt Romney és Mike Huckabee is ennek a rétegnek volt az embere, de a két konzervatív politikus elvette egymástól a szavazatokat. Így Gingrich szerint „a kisebbség győzött a többséggel szemben”.

Érdekes, hogy a demokratáknál is létezik ez a belső kultúrharc: ott Obama képviseli a nyitottabb és iskolázottabb réteget, míg Hillary Clinton inkább az idősebb és szegényebb demokraták embere. Hogy ott melyik oldal kerekedik felül, az még korántsem lefutott, ám a republikánusoknál már nyert a liberálisabb szárny. Ugyanazzal a stábbal, mint amelyik már kétszer győzött a konzervatívok szavazataival.