Újabb őrült éjszaka

2008.05.06. 13:40
85 hozzászólás

Ma éjszaka az észak-karolinai és az indianai előválasztással folytatódik a demokraták öldöklő küzdelme az elnökjelöltségért. A közvélemény-kutatások alapján Észak-Karolinában szinte biztosra vehető Barack Obama győzelme - Clinton helyi kampányigazgatója néhány hete az évtized meglepetésének nevezte azt, ha jelöltje nyerne -, míg Indiana a felmérések tulnyomó többsége szerint Hillarynak áll.

Mivel a felmérésekben nagy a szórás, a végleteket képviselő Zogby adatait a másik végletet képviselő Survey USA adataival vetjük össze.

Az indianai felmérések két végletét a Zogby és a Survey USA adja - szerencsére a két pollster adatai sok szempontból összehasonlíthatóak. Zogby statisztikailag irreleváns, kétpontos Obama-előnyt mért az utolsó három napos trackingpolljában, az állás 45-43. A 644 főn felvett minta hibahatára +/-3,9%. A Survey USA mérése szerint Clinton fölényesen, 10 ponttal vezet, az állás 52-42 a javára. Az 1600 fős mintán felvett felmérésnél nem adtak meg hibahatárt, a minta mérete miatt az +/- 3% lehet.

A két felmérés bontásában is jelentős különbségek mutatkoznak. Zogby 55-45 százalékra teszi a nő-férfi szavazók arányát, a SUSA 52-48-ra. Zogby mérése szerint a férfiak 47-42 arányban szavaznának Obamára, a SUSA mérése szerint 49-47 arányban. A nőknél Zogby meglepetésre döntetlent mért, mindkét jelölt 44 százalékon áll. A SUSA szerint a nők körében Clinton fölényesen, 60-38 arányban vezet.

MNár ezekből az adatokból is látszik, hogy míg Zogbynál 12 százalék körüli a válaszmegtagadók aránya, a SUSA méréseiben alig 3 százalék.

Jelentős eltérések vannak a párthovatartozás szerinti bontásban is. A SUSA felmérésében 69 százaléknyi demokrata szavazóra 14-14 százaléknyi republikánus és független jut. A Zogby 75 százaléknyi demokratával, 13 százaléknyi függetlennel és 12 százaléknyi republikánussal számolt. A SUSA mérése szerint a demokraták 58-39 arányban Hillaryt támogatják, Zogby szerint 47-45 arányban Obamát. A SUSA mérése szerint a republikánusok 49-46 arányban támogatják Clintont, a Zogby szerint 36-29 arányban, miközben 34 százalékuk válaszmegtagadó. A függetlenek körében Zogby Obama jelentős, 50-35 arányú vezetését mutatta ki, a SUSA szerint Obama előnye csupán 52-46 arányú. A SUSA szerint Clinton 19 ponttal, 58-39 arányban vezet a fehér választók körében, Zogbynál előnye csupán hét pont, 47-40. A SUSA 87, a Zogby 83 százalékra teszi a fehér választók arányát. Az 50-64 éves választóknál a SUSA mérése szerint Clinton vezet 59-39-re, Zogbynál Obama 46-40-re.

A két felmérés közül a SUSA az eddigi trendeket erősíti, azaz Clinton továbbra is uralja az ötven éven felüli szavazókat, a nőket és a fehér szavazókat. Zogby mérése ugyanakkor az eddigiekhez képest komoly választói mozgásokat feltételez. Legalábbis meglepő, hogy pont a konzervatív Indianában pártoljanak el a demokrata nők Hillary Clintontól. Azt, hogy a fehérek körében Obama jelentősen ledolgozta hátrányát a felmérés szerint, betudhatjuk Illinois és a Chicagói médiapiac, Obama hazai pályája közelségének.

A Zogby International 05. 03-05. között Indianában, 644 fős mintán felvett, +/-3,9%-os hibahatűrú felmérésének eredményei
 TeljesDem (75)Rep (12)Függ. (13)ffi (45)nő (55)fehér (83)fekete (11)I.polis (29)Dél-IA (22)
Clinton42,845,136,435,341,543,847,512,530,057,9
Obama45,347,129,250,446,744,340,481,861,532,0

 

A Survey USA 05. 02-04. között Indianában, 1600 fős mintán felvett felmérésének eredményei. A közvélemény-kutató nem adott meg hibahatárt.
 TeljesDem (69)Rep (14)Függ. (14)ffi (48)nő (52)fehér (89)fekete (10)I.polis (20)Dél-IA (23)
Clinton54584946496058214161
Obama42394652473839775834

Észak-Karolinában sokkal egyértelműbb a helyzet. Az Insider Advantage ugyan statisztikai értelemben döntetlent 48-45 arányú Obama vezetést mért, és a SUSA szerint is csak öt pont Obama előnye, a többi pollsternél Obama 8-14 pont előnyt élvez. A legnagyobb különbséget Zogby mérte, nála Obama 51-37-re vezet. Zogby adatait itt is a részletes bontást adó SUSA-felméréssel vetjük össze. Észak-Karolinában a két közvélemény-kutató nagyjából azonos mintával dolgozott, így az eltérés megmagyarázhatatlanabb, mint az indianai esetén.

A teljes lakosság körében Zogbynál Obama 14 ponttal vezet, a SUSA szerint viszont csupán 50-45-re. A SUSA mérése szerint Clinton továbbra is uralja az ötven évnél idősebbek mezőnyét, az 50-64 évesek körében 51-43-ra, a 65 éven felüliek közt 56-36-ra vezet. Zogby, Indianához hasonlóan Észak-Karolinában is fordulatot mért, az 50-64 évesek körében Obama 47-43-ra vezet, a 65 éven felüliek körében 51-36 Clinton előnye. A SUSA mérése szerint a férfiak 53-42, a nők 48-47 arányban választják Obamát, Zogbynál 56-34, illetve 47-40 az állás a javára.

A SUSA szerint a fehérek körében Clinton 62-32-re vezet, Zogby mérése szerint csak 52-37-re. A SUSA szerint a demokrata szavazók körében Obama előnye öt pont, Zogbynál 13.

A Zogby International 05. 03-05. között Indianában, 643 fős mintán felvett, +/-3,9%-os hibahatűrú felmérésének eredményei
 TeljesDem (83)Függ. (17)ffi (45)nő (55)fehér (82)fekete (32)50-64 (27)65+ (23)
Clinton37,137,634,833,739,951,810,842,550,8
Obama51,051,050,856,046,937,079,247,436,2

 

A Survey USA 05. 02-04. között Indianában, 2100 fős mintán felvett felmérésének eredményei. A közvélemény-kutató nem adott meg hibahatárt.
 TeljesDem (87)Függ. (13)ffi (48)nő (52)fehér (62)fekete (32)50-64 (28)65+ (20)
Clinton454545424762125156
Obama505051424732854336

A Zogby felmérésében 30 százalék azoknak az aránya, akik április 17-e óta éltek a korai szavazás lehetőségével. A körükben Obama 57-34-re vezet Clinton előtt - a SUSA mérésében 25 százalék a már szavazók aránya, Obama előnye 57-41.

Összegezve, ma jó eséllyel mindkét tábor győzelmet ünnepelhet. Ezzel tovább folytatódhat a két jelölt küzdelme. Talán nem árulunk el nagy titkot: a küzdelem minden esetben folytatódna, az elnökjelölt személye majd csak az augusztusi kongresszuson dől el. Reményeim szerint igazi véres, árulásokkal, vitákkal terhelt jelölőgyűlés végén, mert a dráma mégiscsak szórakoztatóbb.