Félszavazatokat kapott Clinton
2008.06.01. 13:25 - Index:
Az amerikai Demokrata Párt szombaton kompromisszumos döntést hozott két állam, Florida és Michigan elnökjelölt-állító delegátusainak az ügyében. A döntés lényege, hogy mindkét állam delegátusai részt vehetnek ugyan az augusztus végén esedékes jelöltállító konvención, de fejenként csak fél szavazattal rendelkezhetnek.
A Demokrata Párt vezetése azért vette fontolóra a két állam delegátusainak a megbüntetését, mert a párt szabályzatával szembeszegülve túl korán rendezték meg az előválasztást. Korábban felmerült annak a lehetősége is, hogy mindkét államot kizárják a pártkonvencióról, vagyis, hogy nem veszik figyelem sem Florida, sem Michigan delegátusainak a szavazatait annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy a Demokrata Pártot Hillary Clinton New York-i vagy Barack Obama illinois-i szenátor képviselje a novemberi elnökválasztáson.
A Demokrata Párt ügyrendi bizottságának szombati kompromisszumus döntése nyomán némileg megváltozott a választási matematika. Az augusztus végi denveri pártkonvención 3409,5 kötött szavazatú delegátus és 823,5 szabadon döntő szuperdelegátus vesz részt. Ez összesen 4233 szavazat, ami azt jelenti, hogy a jelöltség megszerzéséhez szükséges többség 2117 voks. A CNN úgy becsüli, hogy a michigani és floridai félszavazatok beszámításával Obama eddig 2051 szavazatot gyűjtött össze, vagyis mindössze 66 voks választja el a jelöltségtől. Clinton 1877 szavazatot tudhat maga mögött.
A kilenc órányi feszült tanácskozás után meghozott kompromisszumos döntés ellen Clinton stábja tiltakozott, hiszen a volt first lady szerezte meg a delegátusok többségét mindkét vitatott államban. Azonban sem ő, sem riválisa nem kampányolt egyik államban sem, Michiganben ráadásul Obama neve nem is szerepelt a szavazólapon. Clintonék közölték, hogy Michigan tekintetében nem született igazságos döntés, mert megítélésük szerint Clintonnak néggyel több delegátus járna.
Az Obama-stáb viszont üdvözölte a kompromisszumot, hangoztatva, hogy az illetékes bizottság igazságos döntést hozott, így Michigan és Florida véleménye is számítani fog a konvención.
A hátralevő három előválasztási fordulóban - vasárnap Puerto Ricóban és kedden Dél-Dakotában, illetve Montanában - összesen 86 elkötelezett delegátust osztanak ki a két jelöltaspiráns között. Elemzők úgy számolnak, hogy Obama, még ha veszít is, legalább 30 delegátust szerez kedd estig, tehát már csak 30 szuperdelegátus támogatására lesz szüksége a jelöltség megszerzéséhez.
(Via MTI)


Kommentek
2008.06.01 14:15:46Anr
O:38, C:48 a hatralevo kotottekre a becsles. ebbol a mai PR-ire O:22,C:33
2008.06.01 15:03:07clownfish
Reális, Clintonnak lassan, de biztosan vége.
2008.06.01 16:41:12lecska
Bree
van egy ajánlatom, ami megkeruli azt a technikát, hogy beszélek csak a levegőbe, ahogy jól esik(szerintem ezt csinálod)
Fogadjunk valami komolyabb dologban, hogy Hillary lesz az elnökjelölt. Mondj egy oddsot, (aztán mérlegelem) lássuk mennyire hiszel benne, ha van valami tétje is a dolognak, nem csak lar pur lar hiszti
2008.06.01 16:41:53smartdrive
legyen ezermilliárd forint a tét
2008.06.01 16:50:35lecska
ja, azt elfejtettem mondani, hogy holnap reggel marha idegesek lesznek az Obama rajongók, mert PR-ban kevesebb delegáltat fognak szerezni, mint HRC, és ezen szavazatok beszámítása nagyon antidemokratikus és erkölcsteken, hiszen ezek a latinok nem is fognak szavazni a választáson, mert nem állampolgárok. Úgyhogy indítványozni fogják, hogy vagy töröljék el az így szerzett HRC előnyt, vagy szavazhassanak a VOTE egyszer egy amerika magyar blogolói...
vagy szabályok vannak...
na, melyik?
2008.06.01 16:59:27Karpathos
megdöbbentően magasröptű
2008.06.01 17:39:33Daniellyn
Szerintem egyértelmű, hogy Hillary lesz a demokrata jelölt, és utána az amerikai elnök. Tegnap egy mozdulatába került volna a pártnak, hogy Hillaryt leállítsák végleg, és egyértelműen csak Obamának maradjon esélye. Mégse tettek így, vajon miért...? Annak ellenére nem tettek így, hogy mindenki leírta már Hillaryt. Szerintem szakértelmével, vehemenciájával, tudásával, tapasztalataival, eddigi szenátori/firstlady eredményeivel ő a legalkalmasabb Amerika elnöki posztjára.
2008.06.01 17:43:13TheElf
Alapvetően Clinton "győzelme" a beszámított korábbi szavazatokkal nem is annyira fél győzelem, hiszen ahol a másik jelöltre nem lehet szavazni, az messze nem korrekt, szabályos eredmény, ennek megfelelően a másik oldal nem kapja meg a támogatottsággal arányos szavazatot, hiszen ezt nem lehetett mérni :)
2008.06.01 18:16:43oliv_
Daniellyn: nem clinton miatt nem tették, hanem a szavazók miatt. mellesleg first lady-nek lenni baromi nagy eredmény :)
2008.06.01 18:18:16oliv_
egyébként láttam pár videót hőbörgő clintonné hívekről. hááát, biztos okos és racionális lények, csak a videók tezsik... :D
2008.06.01 18:22:26Daniellyn
Oliv :) Én arra gondoltam, hogy míg az átlagos első asszonyok tevékenysége pár jótékonysági, rákellenes tüntetésben, fővédnöki igen protokolláris munkában kimerül, addig Hillary páldául a Clinton kormány alatt az egészségügyi rendszer átalakítását kezdte meg, és valódi munkát végzett... Más kérdés, hogy a republikánusok miatt, sajnos nem sikerült keresztül vinnie a programját...
2008.06.01 18:30:58Bree21
oliv
Ez megtisztelő, hogy okosnak nevezel:-)Mellesleg igazuk van!
2008.06.01 18:35:31oliv_
jó ez igaz, hogy aktívabb volt mint egy átlag fist lady. de egyébként az egészségügyi reform kudarcát úgy is szokták emlegetni, mint ami jól megmutaja mi a baj clintonnal. a saját elképzelését akarta keresztül verni mindenkin erővel és nem tudta elfogadni az alternatív kétpárti tervezeteket, pedig ez akkor benne volt a levegőben.
2008.06.01 18:37:10Bree21
lecska
Engem senki ne akarjon kioktatni a szabályokról, mert tudom, hogy vannak. Ti itt nyomatjátok a rules are rules szöveget. De a szabályokat meg lehet változtatni! Ha nem lehetne, akkor nem azt látnád, hogy nőtt a delegáltszám. Tévedek? Tegnap meg is tették. Talán rájöttek a demokraták, hogy szarok a szabályaik. Nem? Semmibe vették a régi szabályokat tegnap, mert ez történt. De itt nem ez a kérdés, hanem, hogy hogyan. Zárt ajtók mögött, undorító alkuval, mert senki ne mondja, hogy a döntés ott született kint kézfelrakással. Hivatalosan lehet, de a gyakorlatban biztos, hogy nem.
Addig tudtátok mondani, hogy a szabály az szabály, és hogy nem lehet megváltoztatni meccs közben, ameddig nem láttátok, hogy igazából Obamára kedvező döntés született. Érdekes. Hirtelen a rules már nem is rules, és itt örültetek, hogy Hillary milyen szarul jött ki a dologból.(Ha nem te voltál, akkor nem neked szólt ez.)Szerintetek ez demokratikus döntés volt? Akkor lett volna az, ha úgy marad, ahogy volt (és aki azt mondja, h. a rules are rules nem szavazza meg az ellentétét), vagy ha úgy osztják le a delegáltakat, ahogy eredetileg volt, és nem titok, hogy én ez mellett vagyok, mert akkor is Obama lenne a jelölt. Azok Hillary szavazatai, senki nem tudja elvenni tőle. Itt 1,7 millió emberről van szó, nem 30-ról. És ha ez történt volna, talán könnyebben felfognák a Hillaryt támogatok, mert egy fair döntés után maradna alul. Úgy igazán, hogy a fenébe adtak Obamának delegáltat MI-ből, amikor nem kapott 0, ZÉRÓ szavazatot? A michigani delegáltleosztás egyszerűen a demokrácia szégyene.
Obama nem lesz legitim jelölt, és kész.
2008.06.01 18:42:01oliv_
bree: hát azért remélem nem téged láttalak a kis filmeken :)
Egyébként, hogy mennyire abszurditás van ezeknek a fanatikusoknak a fejében és, hogy mennyire ilyen érzelmi, indulati úton közelítik a dolgot, a legviccesebb, amikor pl próbál valami érvelés szerűt csinálni clinton mellett, hogy így lehet elhárítani a csúf republikánus veszély, hogy erre csak clinton képes stb, pár mondattal később meg közli, hogy republikánusokra fog szavazni. wtf? :)
2008.06.01 18:43:29lyesmith
Bree21, nem csoda hogy jól megérted HRC-t. Te is szeretsz segget csinálni a szádból. "Szerintetek ez demokratikus döntés volt? Akkor lett volna az, ha úgy marad, ahogy volt"
MEGA LOL.
Magyarázd már meg hogy miért kéne HRC-nek akár egyetlen szavazattal is többet adni azok után hogy azt mondta a MI- szavazatokról: "It's clear this election they're having is not going to count for anything."
Rendszeresen elfeledkezel arról hogy HRC nyomta azt hogy ne számtsanak a MI- szavazatok.
2008.06.01 18:46:32oliv_
Bree:"De a szabályokat meg lehet változtatni!" ja igen, amíg el nem rajtol a verseny. ha akkor rakják át a célvonalat valahova máshova amikor már futnak a futók, az elég abszurd... mellesleg pont azért értehetetlen, hogy mindek kellett ez az irracionális cirkusz (mert másnak nem tudom nevezni) hillary részéről, mert nem osztott szorzott az egész. Ha lenne bármi reális sansza, akkor bár elitélném amit tesz, de legalább érteném. Így az egészet csak valami bosszúszomlyas nonszensznek tudom csak értelmezni.
2008.06.01 19:00:19Bree21
lysmith
Ott volt a vagy a mondatban, és én azt támogatom, mint írtam is. Azért kell több szavazatot adni Hillarynek, mert ő kapott több szavazatot. Ez teljesen egyértelmű!!!Nem láttad a számokat? Hillary 300 ezer körül, Obama nulla!!!Amúgy Ickes is megszavazta anno a dolgot, most meg hirtelen 180 fokos fordulat következett be. A dolgok változnak, ha nem vennéd észre!!!Hillary játszik a szabályokkal. Ez senkinek sem tilos!
oliv A DNC tegnap megváltoztatta a szabályokat!!!Ha szerinted ez abszurd, akkor én a helyedben nem támogatnám az a jelöltet, akinek a pártja tette mindezt!!!
2008.06.01 19:07:30BF79
Próbáltam már én is fogadni Walmer-rel, hogy nem HRC lesz a jelölt. Még csak nem is válaszolt.
Úgy látszik ő is és Bree is ennyire határozott a véleményében: :)
Szóval továbbra is, Bree, Walmer, vagy bárki, aki szerint HRC lesz a Dem jelölt:
Hajlandó vagyok 400 USD-t fizetni, ha HRC lesz a jelölt, és cserébe azt kérem hogy 200 USD-t kapjak, ha Obama lesz a jelölt. Várom a jelentkezőket.
2008.06.01 19:11:28oliv_
bree: mivel alapvetően két dolog van az étlapon és ezekből kell/lehet választani, ezért nem lehet finnyáskodni :) nyilván ha lenne egy tökéletes párt egy tökéletes jelöltel, akkor ez elég lenne a váltáshoz, de nincs. Így marad az itt-ott csúnyácska, savanykás stb...
egyébként ha a jelölt egyáltalán nem lenne függetleníthető a párttól, akkor vajon ki szavazna a jelen helyzetben mccainre? :)
Ezt tovább víve, bízom benne, hogy obama hozzá állása egy jobb irányba tereli, a pártot is(ami ugye nem egy statikus valami). Úgy értem, hogy normálisabb lesz az obama korszak dnc-je, mint a clinton korszaké :)
2008.06.01 19:13:41lyesmith
Bree21 Az emberek tisztességtelennek tartják ezt a viselkedést. HRC azzal hogy nem lépett vissza mikor már nyilvánvalóvá vált a veresége belekényszerítette a pártot ebbe a helyzetbe. De még a saját támogatóit sem sikerült meggyőznie hogy neki van igaza. Ha nem vennéd észre olyan határozatot hoztak amit Obama javasolt és a HRC-t támogatók közül többen megszavazták.
2008.06.01 19:14:54Bree21
Én is azt mondom, hogy Obama lesz a jelölt, elnök viszont nem!Nem is írtam ilyet. Ha elviszi Denverig, akkor van vmi esélye, de ki tudja mi lesz.
oliv
Obamának nem lesz DNC-je, mert november után visszamegy Chicagoba.
2008.06.01 19:15:03BF79
"Elemzők úgy számolnak, hogy Obama, még ha veszít is, legalább 30 delegátust szerez kedd estig, tehát már csak 30 szuperdelegátus támogatására lesz szüksége a jelöltség megszerzéséhez."
Hmm az MTI olvasta a kommentemet :)
index.hu/politika/kulfold/usa/feher_haz/2008/05/31/hillary_utolso_utani_eselye#c2369554
2008.06.01 19:16:47clownfish
??? Mi ez a hülyeség? Obama lesz a jelölt, ez nem vitás! HRC-nek annyi esélye van, mint Lendvai Ildikónak Kósa Lajossal szemben. Bocs az alpári hasonlatért. :D
2008.06.01 19:17:49lecska
egyébként Chicagora miért pikkelsz, Bree? valami rossz emlék? gondolom semmi racionális
New Orleansról mi a véleményed?
2008.06.01 19:20:10Bree21
Nekem csak New Yorkról van jó véleményem lecska.
2008.06.01 19:33:22MARLENE
www.youtube.com/watch?v=jjXyqcx-mYY
YouTube - Yes We Can - Barack Obama Music
Videowww.youtube.com/watch?v=ghSJsEVf0pU&feature=related
YouTube - We Are The Ones Song by will.i.am - Obama
Obama for President '08!
2008.06.01 19:41:32Daniellyn
Lendvai Ildikót Hillaryhez hasonlítani kicsit durva. Márcsak azért is, mert míg Hillary a kékgallérosoknak nevezett munkás-középréteget megtudja szólítani, és gyakorlatilag az ő szavazataik döntik el a versenyt, addig szerencsére Lendvai a magyar társadalom 1%-ának a szemében tűnik maximum értelmes politikusnak. Mellesleg Obamának azért sincs semmi esélye, mert a már említett réteg nem szavazna rá ha McCain és közte kellene választani. Ezt szerencse a demokraták tudják, és ha van egy kis eszük emiatt is Hillaryt jelölik majd.
2008.06.01 20:04:50Anr
Nebraska VP Matchups: Hagel Helps Obama
www.surveyusa.com/index.php/2008/06/01/nebraska-vp-matchups-hagel-helps-obama/
obama egyedul -9, edwards-al -5 +2 kozott, hagel-el +1 +4 kozott.
poen lenne eft obama/hagel - mccain/lieberman meccs:)
az lenne az igazi bipartisan stuff
2008.06.01 20:06:15Anr
az, hogy tegnap mekkora felhaborodas volt a HRc tamogatok kozott az nem lenyeges. az a lenyeges mi marad meg belole a jovo hetre.
majd bree tudosit minket, mint bennfentes:)
2008.06.01 20:15:47oliv_
Anr: Van reális esély egy Mccain Lieberman-re? Engem nagyon meglepne...
Egyébként ezerintem ezek a nagyon durván hillary fanatikusok tényleg nem fognak obamára szavazni. Eddig én sem hittem ezt, de tegnap láttam pár videót ilyen teljesen kiborult rajongókkal és ez meggyőzött :) a kérdés, mekkora ez a réteg.
2008.06.01 20:37:27clownfish
Daniellyn, hát éppen ezért merem hasonlítani a két "nemzetes asszonyt". Az összes itteni Clinton fan-nél is ugyanazt a reakciót látom: tehetetlen düh. Mintha a kedvenc lovad, Kincsem vagy Sea Biscuit vesztene a lovin, és nem azért vesztettél, mert a lovad rossz volt, hanem a másik csalt. Egyébként ezen megállapítások leírásakor veszitek a fáradságot meglesni egy cnn, politico vagy rcp pollt, hogy legalább ne írjatok ekkora baromságot? National pollokon Obama 1-2 százalékkal veri habverőkarú McCaint!!! Clinton magas támogatottságában vastagon benne vannak a hobbi primary-s republikánus mókamesterek, akik miatt Hillary eddig is versenyben maradhatott. Mindegyik republikánus álma, hogy Clinton legyen a jelölt, éppen ezért érdekük, hogy most minél erősebbnek látszódjon. Most meg egy szexista: a női hiúság pedig enged a hízelgésnek. Elhiszi Clinton, hogy szeretik. Már aki.
2008.06.01 20:46:31Bree21
Szerintem Christ lesz a VP. Jindall sem lenne rossz mondjuk. Na meg Huck:-)Azokat a viták milyenek lennének. WOOHOO. Ha meg nő lesz, akkor elnök is lesz McCain onnantól kezdve, hogy bejelenti. Az lenne talán a legjobb az ő szempontjából.
Ezt már oliv megmondtam, ti nem hisztek nekem. Ha tudnád mennyire utálják Obamát. Ha csak a mai kommenteket elolvasnád a blogokban látnád, hogy mi megy. Ez az egész már érzelmi alapon megy, és senkit nem fog érdekelni, hogy McCain abortuszellenes-e vagy sem és a többi, vagy mi a politikája. Komolyan gondolják a dolgot. McCain blogján is egyre több Hillarys van, és ez nőni fog. Kit érdekel, hogy Hillary mit fog mondani? Mindenki rá fog jönni, hogy 2012 az ő éve.
2008.06.01 20:49:48Anr
oliv
lieberman a haboru partisagaval lenyegeben elhagyta a dem. partot. a fuggetlenkent valo ujravalasztasa mar a rep. szavazoknak volt koszonheto. joval tobb rep szavazott ra, mint a valodi rep. jeloltre. rajta nem fog mulni. kerdes mccainnek szuksege van-e ra, de neki inkabb valami nagyon kozervativ alelnok kell inkabb kormanyzoi tapasztalattal. romney akkor mar inkabb.
az ilyen hardcore tamogatok, mint akik a videon voltak fognak hallgatni HRC-re. kerdes mit fog nekik mondani.
clownfish
a teljes orszagos meresek erdektelenek. most mar kizarolag allamonkent kulon, es ott is a VP-kkel egyutt erdemes nezni. dobbenetesen nagy a szoras, raadasul allamonkent mas iranyba attol fuggoen ki van meg a ticket-eken.
nezd meg a SUSA linket 3- feljebb. meg onnan tovabb a tobbi allamra.
2008.06.01 20:50:06Daniellyn
Clownfish... egy utolsó észrevétel még. míg én, vagy más "itteni" Hillary párti egyszer sem szidta Obamát viselkedése, vagy stílusa miatt, addig ti rendszeresen személyeskedő megjegyzéseket tesztek Clintonra, de nem értem, hogy miért. Sajnos ritkaság számba megy még, ha egy nő manapság, kitartó vagy feltörekvő ...
2008.06.01 20:52:14Anr
bree
most csak nem azt akartad mondani, hogy mccain alelnokjeloltje HRC lesz?
2008.06.01 20:54:31Bálint E
Csak en erzem ugy vagy masok is a forumon, hogy sokan azert tartjak Hillary Clintont eselyesebbnek Obamanal, merthogy a megoszto politikajaval a rasszistakat meg tudja szolitani? :D Ezert lenne alkalmasabb? Mar nem azert, mert first lady volt? :D Meg megprobalt osszeboltolni egy egeszsegugyi reformot? :D Ugyan, azert az amerikaiakat se nezzuk butaknak...
2008.06.01 20:54:34Bree21
Anr
Nem fognak rá hallgatni, ebben biztos vagyok!
DANIELLYN
YEAH!!!Igazad van, de kár itt vitatkozni ilyeneken, mert mindjárt lemajmoznak, leidiótáznak, lerasszistáznak, mint a többi Hillaryst! De végre növekszik a létszámunk!!!
2008.06.01 20:54:45yarsley
Loose canon, vagy hogy szoktak ezt mondani, Demek nagyon fognak orulni neki...
Csak nekem van olyan erzesem, hogy rendeszeresen idajar egy bot, es Obamas videot postol? MARLENE pls irj valami ertelmeset, hogy lassuk nem robot vagy. :)
2008.06.01 20:57:20Bree21
Anr
Nem, dehogy is!De van nő a republikánusoknál is, nem?
Bálint E
És mennyi szexita szavaz Obamára?Ne gyere már te is ezzel.
2008.06.01 20:58:39lecska
bassza meg, nekem lenne egy ilyen tűzön-vizen át, minden hájjal megkent támogatóm, mint Bree... komolyan mondon fontolgatom a politikai karriert
2008.06.01 21:00:22Bálint E
Daniellyn: "Sajnos ritkaság számba megy még, ha egy nő manapság, kitartó vagy feltörekvő ..."
Ezt ugye te sem mondod most komolyan? :) vagy valami afrikai falubol netelsz ide? Legyszives olvasgass ebben a temaban, mielott elkezdesz gepelni ide.
Biztos nem torekves az, amikor egyetemen vizsgaidoszakban melyen dekoltalt valamikben jelennek meg a szobelin... En sem tartom am annak, ez termeszetes... Vagy amikor ket no elkezd egy pasi utan kuzdeni (mai vilagban mar ez megy) es egymast is tapossak, mint a tyukok az olban egymast /tudom, csipkedik egymast a tyukok es a taraj meretetol fugg, hogy kit mennyire csipked a tobbi, mielott meg egy hrc fan kiokatna errol is/...
2008.06.01 21:01:53Bree21
lecska
Te beteg vagy!Miért kell itt személyeskedni?
2008.06.01 21:05:51Bree21
Jaj, PR-t megnyerte Hillary! Micsoda jelölt ez az Obama...Úgy látszik problémája lesz a latinókkal, nem is kicsi.
2008.06.01 21:06:30Anr
edition.cnn.com/ELECTION/2008/primaries/results/epolls/index.html#PRDEM
70-30 clintonnak PR!
2008.06.01 21:08:26lecska
hurrá
2008.06.01 21:08:57Karpathos
Igen, Obama nem győzhet a rasszista és szexista fehér nők nélkül. A kérdés az ?%-ot képviselnek és hogy McCain meg tudja-e a szavazatukat szerezni, még ha tiltott lesz az abortusz is?
Számomra az derült ki az egészből, hogy az úgynevezett demokrata nők egy jó részének (20 %)csak fehér jelölt jó.
2008.06.01 21:09:02Bálint E
Bree21: szexista? Szexizmus az, ha egy jo kiallasu, jo retorikai kezseggel megaldott, egy szep celt felfesto amerikai elnok szimpatikusabb, mint egy eroszakos kekharisnya?
A nok nem alkalmasak vezetesre... vagyis nem ilyen vezetesre alkalmasak. Mindenkinek meg van a maga szerepe a tarsadalomban. Szeretnek egy olyan allamban elni, ahol tenyleg komolyan akarja venni az uj vezeto a megujulo energiakat, nem enged az olajtoke zsarolasanak, nem az agressziv kulpolitikaval akar "uralkodni", hanem egy egyszeru, elheto, fejlodo vilagot kepzel el a sajatjainak. Szeretnem, ha olyan vezetoje lenne az allamnak, aki parbeszedet folytat es nem megoszt. Mert a demokracia errol szol. Nem jobbrol es balrol. Nem demokratakrol es republikanusokrol. Ami most az USA-ban megy a valasztason annak lesz kimenete az egesz vilagra... MEGGYOZODESEM. Es mernokkent elegge realisan latom a dolgokat.
Egy vilagrend alakul jelenleg at es ez most ugy tunik Amerikabol fog kiindulni... A globalis felmelegedes, a tarsadalmi retegek eltolodasa ezt fogja elohozni. A diplomas kozeposztaly fog eloterbe kerulni, akinek nem a vagyonosodas az elsodleges celja, hanem az, hogy az irracionalis szelsosegeket - amelyek ma uralkodnak - megszunjenek. Hogy (leforditva magyar viszonylatba) a rozsadombrol legordulo 20 eves csitri es dzsiggolo ne 40 millas kocsival jarjon suliba... mert ez irralis es ne is legyenek egyre tobb otthontalanok a Moricz, a Nyugati a tobbi kornyeken...
Errol szol ez az egesz... Egy pontra ert a vilag, lehet hatra tekinteni, de egy ido utan az uton akkor is elore kell menni a cel fele...
2008.06.01 21:10:48Karpathos
Bill Clinton is a nőkkel és az AA-kal tudta ellensúlyozni a 40 %-os támogatottságát a fehér férfiak között.
2008.06.01 21:11:07Anr
bree
a latinok imadjak bill clintont, ez a fo kulonbseg.
2008.06.01 21:15:42lecska
annyi jo ötletem lenne itt viccelődni Bree-vel, de sajnos tanulnokm kell
2008.06.01 21:16:10Anr
basszus, akik szeretik BUsh azok joval nagyob baranyban HRC tamogatok, mint akik utajak bush-t. a haboru partiak is, deez ygyanaz a csoport lehet:) es nincsenek taktikai szavazok (0% utasitja el mindkettot)
na ezt magyarazza meg valaki.
2008.06.01 21:18:40Bree21
Bálint E
Nem értem miért utálod a nőket, de te a szexisták tipikus példája vagy. Szerinted mire alkalmasak a nők??? Én is elég racionálisan látom a világot hidd el csak nem mérnökként, hanem leendő jogászként. Bár nőként lehet nem lesz semmi keresnivalóm a szakmában, mert nem ez a nők helye ugye, hanem az, hogy mossák utánatok a szennyest.
2008.06.01 21:21:58lecska
jaj, basszus jogász vagy
ettől féltem
2008.06.01 21:23:58Bree21
lecska
Meglepő és mulatságos mi. Főleg, hogy ti akartok kioktatni, hogy mi az, hogy szabály, meg, hogy demokrácia. LOL
2008.06.01 21:25:45lecska
legalább azt lásd be, hogy elég könnyű mostanában provokálni
Bálint E. hozzászólása zseniális (persze, hogy vicc)
2008.06.01 21:29:38Bree21
lecska
Sorry, hogy ezt kell mondanom, de te lökött vagy. Én csak a nőgyülölők ellen próbáltam szólni. Sajnálatos, hogy ilyen emberek még vannak.
2008.06.01 21:31:54Diocles
Uramisten, hogy a fenébe nyerhetett HRC 70-30 arányban PR-ben???
A pollok 60-40 arányt mutattak, mint Obama számára legrosszabb eredményt!
Szemét rasszista banda! :(((( :)
2008.06.01 21:34:32Bree21
Diocles
Ez egyszerű. A puerto ricoiak tudják, hogy Hillary kell elnöknek:-)
2008.06.01 21:40:52Diocles
bree
a fenét, sima rasszizmus.
hidd el, tudom miről beszélek, egy haverom élt kinn Braziliában, ott állandóan a bőrszínt vizslatják. A kreol attól érzi magát menőnek, hogy lenézi a négereket.
na mindegy, Hillary kitörölheti a hátsóját ezzel a győzelemmel.
Apropó, ez mennyi delegált Obamának? 15-17?
2008.06.01 21:42:45Anr
MARGINS OF ERROR
WHY POLLS LIE - AND THIS PRESIDENTIAL ELECTION WILL BE RAZOR CLOSE
www.nypost.com/seven/06012008/postopinion/opedcolumnists/margins_of_error_113360.htm?page=0
a FiveThirtyEight.com -os poblanot eppen kapja fel az MSM. erdemes elolvasni.
2008.06.01 21:43:51Bree21
Diocles
Ti mindig a rasszizmusra kentek mindent. De most nem szólok érte, mert jó kedvem van.
www.ceepur.org/Presidenciales08/Div/index.aspx.htm
Itt lehet nézni még...
2008.06.01 21:47:45Anr
mccain obama karikatura:
www.nypost.com/seven/06012008/photos/op0b.jpg
2008.06.01 21:50:49clownfish
Jaj, nehogy belemenjünk a pszichológiai kérdésvizsgálatba! Még olyat találnék mondani, hogy a földhözragadt hillarysták keresztet vetnek, ha egy különleges elnökjelölt kerül szóba, aki sikeresebb tudott lenni ugyanolyan helyzetből kinőve, mint amilyen Hillary bázisa. Igen, ez a sárga irigység vagy tényleg csak a butaság. Ilyen egy baromságot, hogy a híres USA-ban az a fő kérdés, ki dug több pénzt az emberek zsebébe. Hillary az amcsik OV-ja??? Egyébként ha McCain Liebermannel indulna, hogy szavazna vajon Hillary NY-i tábora? Kac-kac.
2008.06.01 21:53:42Bree21
Sen. Hillary Clinton will win the Puerto Rico Democratic primary by a wide margin, CNN projects. She swept Sen. Barack Obama in every major demographic group, including groups he generally does well in, such as younger voters and higher income voters, exit polls suggest.
Ez már nem az első, hogy egy államban így megveri őt. Érdekes lesz ez a GE így.
2008.06.01 21:59:05Anr
the 2008 election, like 2000, will be a nailbiter.
As of Friday morning, our model showed Barack Obama with a 51.8 percent chance to win the election and John McCain with a 48.2 percent chance. The only state that looks nearly certain to switch sides from 2004 is Iowa, which John McCain ignored during the primaries and where his opposition to the farm bill and ethanol subsidies will hurt him.
Otherwise, the election will be fought along three focal points: in the Upper Midwest, where Obama will try and steal Ohio and Indiana while defending Michigan, Wisconsin and Pennsylvania; in the Mountain West, where Colorado, Nevada and New Mexico all appear to be toss-ups, and in the Chesapeake region, where Obama hopes to add Virginia and North Carolina to the Democratic column.
Obama's biggest decision will be whether or not to seriously contest Florida. Of the 12 polls that have come out in Florida since the first of the year, Obama has trailed McCain in all of them. While it's possible that this is an artifact of his decision not to campaign there in the primaries, the state's older demographics are not especially favorable to him, and McCain has made a strong play for Jewish voters. If I were Obama, I would concede the state, instead conserving my resources for the Midwest and Mountain West battlegrounds. Likewise, if I were McCain, I would not contest California, Oregon or Washington, where the political DNA seems to be especially favorable to Obama. Instead, I would try and take Michigan and Wisconsin from Obama, which could put his electoral equation in serious jeopardy.
bree
nezd meg mi tortent Dc-ben, vagy virginiaban, vagy marylandben. obama tarolt hasonloan nagyokat. demografiz a kulcsszo. olvass poblano-t:)
2008.06.01 22:04:01oliv_
bree: egyébként ez az obama utálat szerint tök esetleges. ha edwards lenne a másik jelölt akkor őt utálnák, ha meg maga jézus kritszus, akkor meg azt :) legalábbis én úgy látom, hogy a fő dolog obamaával szemben csak az, hogy ő veszi el a játékszerüket :)
2008.06.01 22:07:28Diocles
egyedül az idős fehér nőket rajongását értem.
a kékgallérosok nem tom mit esznek HRC-n, mindig is tojt rájuk.
az meg röhej a köbön, hogy a mereven konzervatív katolikus szavazók egy leszbikus feministát vonzóbbnak találnak, mint Obamát.
2008.06.01 22:08:49Anr
Jay Leno: She counts the votes she got in Michigan even though his name wasn't even on the ballot. It's a pretty strong argument, I mean, whenever Barack Obama's name is not on the ballot, she beats him every single time.
www.abcnews.go.com/ThisWeek/Funnies/story?id=4971923
2008.06.01 22:08:56Karpathos
Puerto Rico, das bis 1898 zu Spanien gehörte, ist kein US-Bundesstaat, ist aber mit den USA assoziiert. Bei der Präsidentschaftswahl im November haben die Bewohner kein Stimmrecht.
Kedden ünneplés!
2008.06.01 22:10:52kódra
olv_
ez így igaz. mondanám, hogy a számból vetted ki.../na de nem mondom :)/ Lehetne globálisan átgondolni, hogy mi múlik azon, hogy ki lesz aki lesz? Lehetne hogy ne csak az számítson mi van a lába közt? tényleg kezd emancipunci örjöngésnek tünni a vita arról, ki is lenne jó az amerikának elnöknek...
Végül is ha nem lehet nő, akkor mindegy.../szép, érett hozzáállás/...
2008.06.01 22:12:27Bree21
Diocles drága,
Hányszor írjam le, hogy Hillary nem leszbikus!Nézd már meg Huma Abedint!Rá fogsz jönni magadtól!!!
Karpathos
Guam sem szavazhat a GE-n. FL és MI viszont igen!
2008.06.01 22:14:51kódra
lehet hogy Hill nem leszbi, de mikor ba**ta meg valaki utoljára?....sokat segítene rajta...**--látványosan**--/bocs, ez nem a posthoz tartozott.../
sorry
2008.06.01 22:17:48Karpathos
Guam sem szavazhat a GE-n. FL és MI viszont igen!
Mindkettő Obama-é lesz!
Jócakát!
2008.06.01 22:20:00mno
'Daniellyn
Szerintem egyértelmű, hogy Hillary lesz a demokrata jelölt, és utána az amerikai elnök.'
'bree
Ha tudnád mennyire utálják Obamát. Ha csak a mai kommenteket elolvasnád a blogokban látnád, hogy mi megy... Komolyan gondolják a dolgot. McCain blogján is egyre több Hillarys van, és ez nőni fog.'
wiki: Mass hysteria, also called collective hysteria, mass psychogenic illness, or collective obsessional behavior, is the sociopsychological phenomenon of the manifestation of the same or similar hysterical symptoms by more than one person.
en.wikipedia.org/wiki/Mass_hysteria
Collective delusions are typified as the spontaneous, rapid spread of false or exaggerated beliefs within a population at large, temporarily affecting a particular region, culture, or country.
Many factors contribute to the formation and spread of collective delusions and hysterical illness: the mass media; rumors; extraordinary anxiety or excitement; cultural beliefs and stereotypes; the social and political context...
skeptically.org/skepticism/id11.html
2008.06.01 22:21:14Bree21
mno
Örülök, hogy visszatértél, de ezt inkább kihagyom, hogy elolvassam.
2008.06.01 22:49:30amadeus
részben OFF:
Valószínűleg az egészségügy-miniszteri posztot ajánlja fel Barack Obama kampánystábja a demokrata párti elnökjelöltségért folyó küzdelemben Hillary Clintonnak.
Ezáltal méltóságteljes visszavonulást kínálva fel a volt first ladynek - szivárgott ki az illinois-i szenátor környezetéből a hét végén. Clintonnak egy leendő Obama-kormányban lehetősége lenne arra, hogy szívügyével foglalkozzon, levezényelje az egészségügyi reformot. Az Obama-stáb tárgyalásos megoldással zárná le az elnökjelölt-állító versenyt, amelynek még mindig nem körvonalazódik a vége. Clintonnak a posztért cserébe fel kellene adnia a harcot, hogy Obama lehessen az elnökjelölt.
Szóval méltóságteljes visszavonulásként HRC lehet a helyi horváthági... kaphat olyan feladatot, amivel törvényszerűen leamortizálódik (mert sok érdeket kell sértenie), és ha sikeres, akkor sem profitálhat belőle, mert a naaaaagy Obama fényeződik tőle. És ezért az alkuért HRC-nek fel kellene adnia biztos NY-i hátországát (hiszen szenátor és miniszter egyszerre nem lehet). Magyarul, nem az elnöki ambícióitól kellene visszavonulnia, hanem ezzel gyakorlatilag vissza kellene vonulnia utána a politikától. Ha meg érthető okokból nem megy bele, ő lesz (megint) a gonosz békebontó.
Ügyesen kitalálta Obama - csak ezután ne akarja eladni magáról, hogy ő más, mint a többi capitoliumi politikus, romlatlan, bűntelen, aki nem fondorkodik, mint a többi csúnya washingtoniak. Elsőrangú politikai kelepcét láthatunk ugyanis - nem vagyok túlzott Obama-pártisággal vádolható, de a reálpolitikai húzásért "respect". Bár még kell egy kicsit dolgozni rajta, hogy olyan legyen, mint azok, akiktől kampányszinten annyira szeretné megkülönböztetni magát.
2008.06.01 22:54:04Anr
www.surveyusa.com/index.php/2008/06/01/a-closer-look-at-nebraska/
nebraska reszletek. cd-1-et eleg valoszinuen viheti obama-edwards/hagel cd-2-t marnem annyira.
2008.06.01 23:18:01Anr
ez volt az ertelme a hosszu dem. primary-knak:
Obama is in South Dakota. Blah blah blah blah blah blah standard stump speech.
Update: Someone always seems to faint at his rallies, huh?
Update II: As annoying as this long primary can seem at times, this is one of the benefits -- Obama gets to give his full stump speech on national TV with a great South Dakota backdrop (a beautiful theater behind Obama). McCain, of course, is nowhere to be found.
This is gold.
Update III: Speaking of gold, we're going 25 minutes and still no interruption by CNN. There's no way Obama gets this kind of free airtime without a contested primary to justify it.
www.dailykos.com/storyonly/2008/6/1/161934/9751
2008.06.01 23:22:07pallo
Bree
Örvendezzetek Hillary megint szarrá nyer egy államot, ahol novemberben nem is szavazhatnak. Komoly értékes siker:)
2008.06.01 23:32:33Bree21
PUMA- Party Unity My ASS
HAHAHAHAHAHA
PUERTO RICO fantasztikus!Ott tudnak ám ünnepelni!!!
2008.06.01 23:42:40obi
"Szerintem egyértelmű, hogy Hillary lesz a demokrata jelölt..."
Daniellyn! Nekem sem volt erősségem a matematika, de ennyire hülye azért nem voltam hozzá...
HRC-nek GAME OVER! Fogd már fel!(Ha már számolni nem tudsz... :)
2008.06.02 00:44:27lecska
most hogy végiggondolom ez a HRC egy kiköpött Horváth Ágnes tényleg
Bree, nem sírtál amikor ez a női politikus elhagyta a magyar kabinetet?
egyébként ez kell: kinevezi miniszternek, aztán amikor elüll a vihar ejti a picsába
2008.06.02 10:55:28BF79
Danyellin: "Ezt szerencse a demokraták tudják, és ha van egy kis eszük emiatt is Hillaryt jelölik majd."
Nos, ha olyan biztos vagy a dolgodban, akkor veled is szívesen fogadok, hogy Obama lesz a jelölt. Ha Hillary-t jelölik, 400 USD-t fizetek neked, ha viszont Obama-t akkor te csak 200 USD-t nekem.