Fehér ház

Obama esélye a pénzügyi válság

2008.09.23. 13:01 - akiraly

[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi. Balázs tíz éve él a massachusettsi Bostonban, ahol egy biotechnológiai cég alkalmazottja. Balázs elkötelezett demokrata, Barack Obama kampányát önkéntesként segíti Massachusettsben és New Hampshire-ben is. A jövőben minden héten jelentkezik kisebb, elemző jellegű írásaival, a későbbiekben pedig beszámol a kampányönkéntesek mindennapjairól is.]

Az amerikai elnökválasztás eddig minden logikára rácáfolt. Az előválasztások során a politikai elemzők döntő többségének véleménye szerint az igazi kérdés csak az volt, hogy ki nyeri a demokrata előcsatározásokat, hisz a jelölt úgyis nagy fölénnyel söpri majd be az elnökséget. Adva van ugyanis egy hallatlanul népszerűtlen republiklánus elnök, aki nyolc hosszú év alatt - amelyből hatban pártja alsó- és felsőházi többséget élvezett a Kongresszusban – tökéletes dilettantizmusról tett tanúbizonyságot az iraki háború lefolytatásában és a gazdaság kezelésében. Arrogáns, unilaterális külpolitikájával magára haragította a fél világot, az amerikai népet pedig a Katrina hurrikán okozta helyzet félremenedzselésével, politikai foglyok kínzásának elnézésével, illetve belföldi telefonbeszélgetések jogtalan lehallgatásával.

Adva van még egy republikánus elnökjelölt, aki 26 éve tagja a washingtoni establishmentnek, és 91 százalékban együtt szavazott pártjával és a népszerűtlen elnökkel. Amerikának elege van a republikánusokból és változást követel. Azt gondolhatnánk, hogy a jelenlegi körülmények között a republikánus jelöltnek esélye sem lehet az elnökválasztáson. Ehhez képest a McCain-Palin páros abszolút döntetlenre áll az Obama-Biden duóval szemben, sőt egyes közvélemény kutatások szerint meg is előzi őket. Hogyan lehetséges ez?

John McCain csapata felismerte, hogy intellektuális síkon ezt a választást nem tudják megnyerni. Barack Obamának és a demokratáknak majd’ minden témára hitelesebben hangzó válaszuk van. McCain kampánya Obama diszkreditálására, illetve a választók érzelmi szinten történő megszólítására épít. Az előbbi elérésére a negatív kampányolás minden elemét bevetették: rágalmazást, félelemkeltést, Obama tapasztalatlanságának unos-untalan hangoztatását. Az utóbbi eszköze Sarah Palin. Palin gyakorlatilag semmilyen területen nem tud hiteles szakértelmet kölcsönözni McCain kampányának. A még Obamánal is fiatalabb alaszkai kormányzó alig két éve tölti be posztját, elötte egy kilenc ezres lélekszámu kisváros polgármestere volt. Nemzetközi tapasztalata minimális, Alaszkában folytatott gazdaságpolitikája pedig közelebb all a tax-and-spend demokrata modeljéhez, mintsem a kicsi államot és alacsony adókat hirdető konzervatívhoz.

Ennek ellenére Sarah Palin elemi szinten tudott kapcsolatot teremteni az egyszeri szavazóval. Szélsőségesen konzervatív személyes meggyőződése abortuszról, fegyverviselésről , őssejtkutatásról egyik napról a másikra rázta fel a mérsékeltebb McCain-t csak immel-ámmal támogató konzervatív bázist. Élettörténete – sikeres karrier befutása öt gyerek nevelése mellett, jóképű férje oldalán – a modern kor női emancipációs álmainak szoborba öntése. Pár nap leforgása alatt szavazók milliói pártoltak át a konzervatívokhoz.

A hátralévő másfél hónapban Obamáék két módon fordíthatják maguk javára az elnökválasztást. Vagy hasonló módon, érzelmi úton tudják megszólítani a választókat, vagy visszakényszerítik a kampányt azokhoz a témákhoz – Irak, gazdaság – amelyekben hitelesen lengethetik a változás zászlaját. Minden jel arra utal, hogy a racionálisan és intellektuálisan érvelő Obama nehezen fogja tudni hirtelen érzelmi síkra terelni üzeneteit. Joe Biden feladata lenne a kisvárosi, főleg katolikus munkásrétegek megszólítása, ám karizmája eltörpül akár Paliné, akár Obamáé mellett. Ebben a helyzetben a demokraták számára megváltásként érkezett a Wall Street-et megrengető pénzügyi válság. A hírek főcímeiben Palint felváltották az egymás után csődöt jelentő pénzügyi vállalatok, a zuhanó részvényárfolyamok, a növekvő munkanélküliség és az átlagpolgár, aki képtelen törleszteni lakáshitelét, és kénytelen kiköltözni otthonából. A világ lélegzetvisszafojtva figyeli a válság kimenetelét, ám Barack Obamának és a demokratáknak minél rosszabb, annál jobb.

Kommentek

  • 2008.09.24 21:21:08clownfish

    Florida Obamáé (lesz).

  • 2008.09.24 21:24:22BF79

    "a pollsteren a toss-upokat a jelenlegi vezetőnek adva 269 McCain-é"



    A Pollster a trendvonalasdi miatt késik. De tény, hogy szoros még most is.

  • 2008.09.24 21:25:23BF79

    Ez komoly???



    www.politicshome.com/mobile/blog.aspx?id=3192

  • 2008.09.24 21:26:02mno

    mccainnek nagyon szarul allhat a szenaja, ha felfuggeszti a kampanyat. miert most? miert nem napokkal ezelott? ahogy b.smith mondja, az utobbi napokban semmi mas nem valtozott - csak a pollok.



    pl. ez:

    colorado

    obama 50, mccain 41

    www.southernpoliticalreport.com/storylink_924_587.aspx

  • 2008.09.24 21:26:45mno

    McCain then looked around the room and gestured as if to welcome questions. The AP reporter shouted a question at Gov. Palin (“Governor, what have you learned from your meetings?”) but McCain aide Brooke Buchanan intervened and shepherded everybody out of the room.



    Palin looked surprised, leaned over to McCain and asked him a question, to which your pooler thinks he shook his head as if to say “No.”



    www.politico.com/blogs/jonathanmartin/0908/Palin_gets_question_looks_to_McCain_demurs.html?showall

  • 2008.09.24 21:27:25BF79

    Rove szerint Palin nem kész az elnöki pozícióra?



    network.nationalpost.com/np/blogs/francis/archive/2008/09/24/karl-rove-on-sarah-palin.aspx



    Ezt mno figyelmébe, ha a tengernyi belinkelt adat még nem lett volna elég, és a "ezt már sosem tudjuk meg"-be menekült:



    Rove didn't predict the outcome in November, but said if Hillary was on the Obama ticket "the election would be over already".

  • 2008.09.24 21:35:18mno

    BF79: ha nem haragszol, rove foghatja a velemenyet es felhelyezheti ovatosan a hatsojaba. gondolod, hogy oszinte barmilyen megnyilvanulasa, mint nemhivatalos mccain adviser es steve schmidt mentora?

  • 2008.09.24 21:38:30Anr

    At 8:30 this morning, Senator Obama called Senator McCain to ask him if he would join in issuing a joint statement outlining their shared principles and conditions for the Treasury proposal and urging Congress and the White House to act in a bipartisan manner to pass such a proposal. At 2:30 this afternoon, Senator McCain returned Senator Obama’s call and agreed to join him in issuing such a statement. The two campaigns are currently working together on the details.

    thepage.time.com/obama-camp-statement-on-mccains-call-to-suspend-campaign/



    es ezt probalja meg sajat otletkent eladni mccain.

    mekkora patkany lett ebbol a faszibol...

  • 2008.09.24 21:41:59BF79

    "Döntetlen esetén nem a jelenlegi,hanem a következő Kongresszus választ elnököt,annak is csak a Képviselőháza."



    Ami Obama győzelmet jelent, ha csak néhány Demokrata nem áll át. Államonként egy szavazat van, és a jelenlegi 27-21-es "előny-arány" valószínűleg nem változik a Repbulikánusok javára, sőt.

  • 2008.09.24 21:44:02BF79

    "gondolod, hogy oszinte barmilyen megnyilvanulasa, mint nemhivatalos mccain adviser es steve schmidt mentora?"



    Nyilván nem őszinte (vagy legalábbis ritkán), ha annak tétje van. Mivel HRC nincs a ticket-en, a kijelentésének már semmit tétje sincs, így lehet őszinte.

  • 2008.09.24 21:48:49Anr

    bf

    rove-ot felesleges hallgatni. nem azt mondja, amit gondol, hanem azt amivel a legtobbet segit mccainnek. igazsagtartalom lenyegtelen. ezek az allitasok nem leelelnorizhetoek.



    callie

    te egy olyan szubkulturaban elhetsz, akik meg mindig jo elnoknek tartjak bush-t, es ugy gondoljak, hogy csak a rossz "idojaras" miatt nem latszik a kiemelkedo allamfoi teljesitmenye. ha ez igaz, akkor nem csodalkozom miert van fenyevekre az altalad itt leirt vilag a valosagtol. probalj meg elvegezni egy gondolatkiserletet, hogy bush hibazott. nem egyszer, hanem vagy ezerszer. ugy probalj ranezni a valosagra, hogy nem keresed nagyitoval a jeleket, amik bush eredmenyesseget bizonyitjak. bar ha "igazi" republikanus vagy, aki nem hagyja magat befolyasolni a tenyektol, csak a hitere hallgat akkor remenytelen eset vagy.

    de akkor mit keresel itt, a normalis emberek kozott? :)

  • 2008.09.24 21:58:00BF79

    Anr: igen, ez jutott eszembe nekem is. Mivel nem áll jól, megpróbál úgy csinálni, hogy "country first", de valójában éppen a saját imázsát próbálja meg építgetni.



    De ez csak egy verzió. Nem tudhatjuk mennyire súlyos a helyzet, és mennyire van arra szükség, hogy DC-ben átnyomja a bailout-ot.

  • 2008.09.24 21:59:12mno

    'Mivel HRC nincs a ticket-en, a kijelentésének már semmit tétje sincs'



    gondolod, hogy rove-nak nem all erdekeben, hogy a clinton-obama viszaly tovabbra is tema legyen? hogy a media tovabbra is azt feszegesse, mi lett volna, ha...?



    rendelkezem boven eleg informacioforrassal ahhoz, hogy leszarjam, az ellenszenves tojasfeju barom mit mond.

  • 2008.09.24 22:10:58mno

    ez a kampanyfelfuggesztes/debate elhalasztas megint vagy zsenialis, vagy tokhulye huzas. kivancsi vagyok, mit lep obama. remelem a szemebe nevet, hogy beijedt.

  • 2008.09.24 22:25:14markoferko

    obama camp:

    "the debate is on"



    blogs.abcnews.com/politicalradar/2008/09/mccain-not-comm.html



  • 2008.09.24 22:25:24mno

    McCain Suspends Campaign Due to Lack of Interest



    www.dailykos.com/comments/2008/9/24/113552/834/9#c9



    If you were wondering how bad McCain's pollster was telling him things are, there's your confirmation.



    blogs.tnr.com/tnr/blogs/the_stump/archive/2008/09/24/quote-of-the-day-sept-24.aspx

  • 2008.09.24 22:26:03Taylor D

    Szerintem ezzel a húzással megint tie lesz az állás. McCain, akit kevésbé tartanak jónak a gazdaságban a nyakába veszi a dolgokat és még az elnökséget is hajlandó eldobni csak azért, hogy segítsen. Zabálni fogják. Ha Obama nem megy bele a javaslatába, akkor elveszítette a vlasztást, mert azzal támadják, hogy leszarja a válságot, csak a hatalom kell neki, ha meg bele megy, akkor is Meccain jön ki jól, mert milyen kezdeményező, Obama csak sodródik az árral.

  • 2008.09.24 22:29:26markoferko

    taylor:



    vard meg, hogyan kommunikaljak a nagy hircsatornak. szerintem gyoker egy allasfoglalas ez.



  • 2008.09.24 22:31:47Taylor D

    Szerintem is elég átlátszó, de az amerikaiak imádni fogják hidd el. Folyamat kockáztat McCain, csak így nyerhet. Palin is hülye választásnak tűnt, aztán bejött.

  • 2008.09.24 22:32:28mno

    time/cnn



    Colorado: Obama 51, McCain 47

    Michigan: Obama 51, McCain 46

    Montana: McCain 54, Obama 43

    Pennsylvania: Obama 53, McCain 44

    West Virginia: McCain 50, Obama 46



    thepage.time.com/2008/09/24/timecnn-battleground-numbers/



    WV alakul. bf79, emlekszel meg a primaryra? amit clinton nyert vagy 40 ponttal? hol vannak az atszavazo clintonistak?

  • 2008.09.24 22:33:49markoferko

    "Palin is hülye választásnak tűnt, aztán bejött. "



    szerintem meg palin egyaltalan nem jott be, es folyamatos kockazat, el se merik engedni a kezet.

  • 2008.09.24 22:34:51mno

    'Palin is hülye választásnak tűnt, aztán bejött. '



    igen? van valami uj poll, amit meg nem lattam, es ellentmond az osszes tobbinek?

  • 2008.09.24 22:36:35Taylor D

    Hát a jelölése után McCain előzött.

  • 2008.09.24 22:37:59Taylor D

    Egyébként a mostani előretörést akár economical bounce-nak is nevezhetnénk, ha megoldódik a kérdés november 4-ig, akkor Obama gyengülni fog, és ha a megoldást pont McCain nevéhez kötik, akkor pláne...

  • 2008.09.24 22:45:20Callie-comment

    Amit nem tudsz meggátolni, annak állj az élére.



    A tematizálásban, a médiában még kb. egy hétig (ha nem akadékoskodnak sokat a Kongresszusban, két-három napig) a hitelválság és a 700 milliárdos terv lesz a legnagyobb súlyú. Akármit is csinálnának a vitán, akármilyen jól szerepelne McCain,ez elnyomhatná.

    A mai bejelentés a tematizálásban egy váratlan,de ütős húzás. Már nem arról fog szólni a média,micsoda válság és milyen gyötrelmes a kimentés, hanem arról, mit akar McCain,hogyan segítene és oldaná meg. Visszaveszik a kezdeményezést.

    Obama meg beszorul a csapdába: ha elutasítja, senki nem mossa le róla, hogy csak a hatalmat akarja, és nem képes összefogni még válságos helyzetben sem. A Kongresszusban valóban "helyzet" van, a szenátoroknak most valóban ott kell dolgozniuk.

    Ha elfogadja, akkor besorol a felelős, tapasztalt vezető mögé,aki valóban a nemzetért cselekszik, ő meg ímmel-ámmal követi.



    És ne feledjétek: lehet,hogy McCain minden választási hercehurcától függelenül valóban úgy hiszi,ilyenkor a válság kezelése a lényeg és nem az egymás elleni kampányolás. A jellemébe és a image-be jól beleillik.



  • 2008.09.24 22:51:49Karpathos

    Kockázatos, ravasz lépés. Remélem mielőbb vita lesz és bebizonyosodik, ki az alkalmatlan jelölt.

  • 2008.09.24 22:53:16Callie-comment

    Obamáéknak az az egérút kínálkozik,hogy visszautasítják az elhalasztást, de azt mondják, változtassák meg a témáját és szóljon a mostani vita a gazdaságról és a válságról.

    Ezt viszont nem érdeke McCainnek elfogadni. Akkor menjen a szenátusba, a CNN meg kapcsolgasson a szenátusi vita és aközött, ahogy Obama Missisippiben egyedül vitatkozik.

  • 2008.09.24 22:55:21mno

    'A jellemébe és a image-be jól beleillik.'



    jol mondod. olcso politikai trukk oriasi aldozatnak alcazva. jellemzo mccainre.

  • 2008.09.24 22:59:09Anr

    na most igazad volt callie, a patkanysag tenyleg joljellemzi mccain jellemet.

    olvasd el a thepage linket



    mas

    digg.com/business_finance/What_else_could_you_buy_with_700_billion_Slideshow

    digg.com/business_finance/Mastercard_Official_Card_Of_The_2nd_Depression

  • 2008.09.24 23:03:13Callie-comment

    Jellemző, és még egyikőtök vitatta a "kognitív ernyő" használatát.



    Ti el sem tudjátok képzelni,hogy az ellenfél jelöltje ne jellemtelen szemétláda lenne. Alig várjátok,amikor valami látszólagos ürügyre ezt ki is mondhassátok.



    A patkányok különben kedves, okos élőlények. Hátrányos helyzetűek.

  • 2008.09.24 23:05:48mno

    (AP) - Saying the issues confronting America "are too important for partisan politics," Senator John McCain today suspended the 2008 presidential election and said he would assume the presidency on Monday to begin the hard work of governing.



    "At this time of domestic and foreign peril, the American people deserve better than a nasty partisan campaign," McCain said in a statement today. "That is why I am suspending this race with Senator Obama and moving into the White House this weekend. It is time to put governing ahead of petty politics once and for all."

  • 2008.09.24 23:06:04lyesmith

    A National Enquirer azt állítja jövő héten kijön a bizonyítékkal Palin félrelépéséről. Ki tudja? Mindenesetre nekik most nagy az hírük az Edwards ügy miatt.

  • 2008.09.24 23:07:39mno

    mccain epp azt mondja a foxon, hogy csak a adjeit fuggeszti fel, es ha pentekig nem oldodik meg a valsag, csak akkor nem vesz reszt a debate-en.



    visszatancol?

  • 2008.09.24 23:08:24lyesmith

    Kérdés hogy ha McCain csak annyit tud a gazdaságról amit Greenspan könyvéből összeollózott akkor mit tud segíteni. Gondolom maj ő főzi a kávét.

  • 2008.09.24 23:10:12lyesmith

    Mit gondol mennyi esély van rá hogy megoldódik a válság péntekig?

  • 2008.09.24 23:11:10Anr

    he Land of Lincolner reacts to McCain’s proposal to cancel Friday’s debate NOW in Clearwater, Florida. Watch live here.



    “It’s my belief that this is exacty the time the American people need to hear from the person who in approximately 40 days will be responsible with dealing with this mess.”



    “What I’ve told the leadership in Congress is that if I can be helpful then I am prepared to be anywhere, anytime. What I think is important is that we don’t suddenly infuse Capitol Hill with presidential politics…”



    “Presidents are going to have to deal with more than one thing at a time. It’s not necessary for us to think that we can only do one thing and suspend everything else.”

  • 2008.09.24 23:11:18malacful

    Callie minek vitatkozol veluk, van ertelme?

  • 2008.09.24 23:11:44mno

    The new NBC News/Wall Street Journal poll will be released at 6:30 pm ET, but here's an early look at one set of numbers:



    Forty-nine percent say that Palin is unqualified to be president if the need arises, compared with 40 percent who say she's qualified.



    firstread.msnbc.msn.com/archive/2008/09/24/1439689.aspx

  • 2008.09.24 23:13:45Anr

    elozohoz link

    thepage.time.com/2008/09/24/obama-reacts-to-mccain-proposal/



    lyesmith

    exakt 0% a 29-ben indult valsag 33-ban ert veget. akkor is utolag mondtak ki, hogy nehany honapja vegetert.





    ----

    The University of Mississippi is going forward with the preparation for the debate. We are ready to host the debate, and we expect the debate to occur as planned.



    At present, the University has received no notification of any change in the timing or venue of the debate.



    We have been notified by the Commission on Presidential Debates that we are proceeding as scheduled.



    We will keep you posted as information becomes available.

    www.politico.com/blogs/bensmith/0908/Debate_Commission_goes_forward.html

  • 2008.09.24 23:14:20Callie-comment

    Nem igazán velük "vitatkozom",csak beleírom az éterbe,ami eszembe jut )



    Péntekig akkor oldódhatna meg, ha a demek határozottan beállnak a Paulson-terv mögé és rekordsebességgel megszavazzák. De az is segítene McCainnek, másrészt valószínútlen.

  • 2008.09.24 23:16:59F.Balazs

    Callie:



    "Viszont valószínűnek érzem, hogy te egy olyan közösségben mozogsz nap mint nap, aminek van egy speciális kognitív búrája,és emiatt torzul el a világlátás"



    Neked sem tetszett, mikor masok Rolad teteleztek fel dolgokat. Nekem sem jon be jobban. Nem mozgok en semmilyen kozegben, mint azt egy kerdezo kerdesere mar valaszoltam, munkahelyemen nem tema a politika, otthon nem terhelem vele a csaladot stb. Azt meg foleg nem gondolom, hogy torzult lenne a vilaglatasom. Vallalom, ha van velemenyem es az is OK, ha Te nem ertesz vele egyet. Szerettem volna, ha az iras valamennyire analitikus, bar nyilvan nem 100%-osan mentes minden bias-tol. Azert ugy latom vitainditonak nem volt rossz :) Viszont ha judgemental vagy, azon a ponton vege a vitanak, mert mar nem velemenyekrol szol, hanem szemelyekrol. Azt viszont nem szeretnem.

  • 2008.09.24 23:17:28mno

    nat'l review/the corner (akiraly-fele butuska balos brigad):



    Obama is on TV right now.



    Some of this is a lot of nonsense, but if I’m just getting home from work and I only pay casual attention to these debates, Obama sounds reasonable and less gimmicky than McCain.



    Obama may win this campaign moment yet. If McCain protests, he looks petty.



    corner.nationalreview.com/post/?q=Njc4ZjA1NjEyZDYyMjJlNzJiODhhZThhZjRkNGNjOWI=

  • 2008.09.24 23:19:16lyesmith

    Callie, csak nem azt hiszed hogy a Paulson terv megoldaná a válságot? Ennyire naiv vagy?

  • 2008.09.24 23:19:43Callie-comment

    Obama sajttájékoztatója a zavart tükrözte. Aszonta, hogy "nem ért egyet az elhalasztással" stb, de azt nem mondta ki,hogy nem is egyezik bele.

    És elég homályos mondatokat volt kénytelen arról mondani,hogy "ő ott lesz mindenhol, ha szükség lesz rájuk" stb. ????? Ez bénázás.

    Ő 1 szenátor. Az a munkája, hogy szenátorként dolgozzon. A kampányolás miatt elfogadják,hogy nem végzi el a munkáját.

    De mi az, hogy "ha szükség lenne rá, ott lenne Washingtonban" ? Akkor ő egy "szükségtelen" szenátor most? Illinoisnak nincs szüksége képviseletre?

    Szóval zavaros volt.

  • 2008.09.24 23:22:12Callie-comment

    F. Balázs

    Én nem szándékozlak téged cincálni vagy minősíteni; a szöveg keletkezésének lehetséges körülményeit - elemeztem.

    De ugorgyunk.

  • 2008.09.24 23:23:10Anr

    ez a mccain lepes _PONTOSAN_ ugyanolyan stilusu, mint palin kivalasztasa. rendkivul erossen megoszto, es eltereli a figyelmet minden egyebrol. a lenyege, hogy megtorje az obama kampany lenduletet. az obama kampany soha nem volt media vezerelt kampany, mint a clinton, vagy a mccain. hasznalta a mediat, de nem arra epul.



    csak nezzetek meg mennyire szornak a velemenyek:

    www.politico.com/arena/archive/29.html

    pl: Mickey Edwards, Princeton lecturer and former Republican congressman:

    Oh, brother. What idiot came up with this stunt?

  • 2008.09.24 23:23:13t81

    "Péntekig akkor oldódhatna meg, ha a demek határozottan beállnak a Paulson-terv mögé...."



    hogy ez eddig a wall streeten senkinek nem jutott eszébe???

    csak be kell állni egy törvény mögé és két nap alatt vége is a még talán csak most kezdődő válságnak!!!

    már hogy le(het)ne vége???????

    ez nem csak néhány bank adósságáról szól!!!!



    át fog gyűrűzni (sőt már bőven át is kezd gyűrűzni) a reál-gazdaságba!!! kevesebb fogyasztás-kevesebb termelés -gyárbezárások-munkanélküliség...



    hogy lehetne vége péntekig??? egy törvény miatt...

    (persze egy jó törvény, illetve egy jó -átfogó-szabályrendszer segíthet egyelőre megállítani a zuhanást... de vissza építeni nem tuja egy pillanat alatt azt ami összeomlott)

  • 2008.09.24 23:24:12Callie-comment

    lysmith

    Hát arra született,hogy megoldja,és hozzáértő, felelős emberek találták ki.

    Miért ne tenné?

  • 2008.09.24 23:24:46Anr

    paulson terve az, hogy havonta kb. 50milliardo tfordit vasaralsra, vagyis eleve hosszabb, mint 1 ev. addig biztosan nem lesz vege a valsagnak. kulonben minek kene penzt olni szemet vasarlasaba?

  • 2008.09.24 23:26:00t81

    ettől függetlenül szerintem mccainnek be fog jönni a lépés. sajnos...

    (azért sajnos, mert nem érzem őszintének...)

    egyre több helyen kezdték pl. palint nyaggatni...már mindenhol előjött hogy a széles mosolyon kívűl semmit nem ad a sajtónak. free s.p.! az vicces volt.

    de ezzel a lépéssel ki is vették sarah fejét a szoruló hurokból....

  • 2008.09.24 23:26:57Callie-comment

    t81

    Most összekeveritek a dolgokat. A válság kongresszusi teendői oldódhatnak meg péntekig, nyilván McCain így értette, hiszen arról szólt a kérdés, milyen esetben venne részt mégis a pénteki vitán. Hát akkor,ha a Kongresszusban elvégezték a mostani válságkezelést. Szerintem világos.

  • 2008.09.24 23:27:54Anr

    egy gazdasagi valsag hasonlo, mint egy haz kigyulladasa. meg ha nagyon hamar el is oltjak, meghonapokig lehet nezegetni az uszkos falakat.

    most meg ott tartunk, hogy el sincs oltva a tuz, sot igazsag szerint senkinek sincs pontosw infoja arrol, hogy mekkora a baj. amiota targyaljak a kongresszusi bizottsagok sokat nyugodtask a kedelyek.

  • 2008.09.24 23:30:53t81

    "A válság kongresszusi teendői oldódhatnak meg péntekig"



    oké callie! bár nem ismerem az amerikai jogalkotás menetét, de lehet hogy ez péntekig megoldódhat...igazad van!



    de hogy a válság a legkevésbé sem oldódik meg az tuti. ez pedig azt jelenti hogy a kongresszusnak (is) folyamatosan életbevágó dolga lesz a válság megoldását kínáló szabályrendszer megalkotása. remélem érthető voltam :)

  • 2008.09.24 23:32:41lyesmith

    Callie, A válság kongresszusi teendői sem oldódhatnak meg péntekig. Ha el is fogadják a 700 Mrd os feltétel és ellenőrzés nélküli bailout-ot az sem oldaná meg a válságot csak elodázná egy két hónappal. McCain egy idióta.

  • 2008.09.24 23:34:59Anr

    www.politico.com/blogs/bensmith/0908/Obama_responds_Exactly_the_time_for_a_debate.html

  • 2008.09.24 23:35:34BF79

    "WV alakul. bf79, emlekszel meg a primaryra? amit clinton nyert vagy 40 ponttal? hol vannak az atszavazo clintonistak?"



    Itt: McCain 50



    Nem értem miért csinálsz úgy, mintha egy nem létező jelenségről van szó, amiről ráadásul bizonyítékokat is belinkeltem. Attól nem lesz Obama-nak több szavazója, ha eltakarjuk a szemünket.



    Egyébként itt a fórumon is van élő példa az átszavazó Clintonistára....Hol van Bree, amikor tényleg szükség lenne rá :)

  • 2008.09.24 23:35:58mno

    'Obama sajttájékoztatója a zavart tükrözte. '



    callie, meg az olyan elvetemeultek, mint jonah goldberg a corneren sem ertenek veled egyet.



    keptelen vagy mar az objektiv helyzetfelmeresre, csak az obama iranti megvetes tukrozodik minden szavadbol. szanalmas.

  • 2008.09.24 23:37:57t81

    és hogy a tőzsde hogy látja a helyzetet? a dow már csak 3%-kal van feljebb (~10800) a múlt heti mélypontnál (~10500) azaz a két nap örömtánc után újra a lejtőn... kb. 10%-kal lejjebb a néhány héttel ezelőtti értékektől.

    (persze a tőzsde pszichológia...úgy ugrál ahogy kedve tartja :))

  • 2008.09.24 23:38:30mno

    Obama's Presser

    [Jonah Goldberg]

    I think he did very well. Frankly, I now have no idea at this point whether this will work to McCain's favor or not.





    "Dreadfully Dumb Act"

    [Jonah Goldberg]



    corner.nationalreview.com/

  • 2008.09.24 23:43:01BF79

    Undorító ez a politikai játszma, amit a két stáb csinál, és teljesen egyetértek Joe Klein-al:



    McCain suspends his campaign because of financial crisis? Oh please. Given today's poll numbers--even Fox has him dropping--it seems another Hail Mary (like the feckless selection of Palin) to try make McCain seem a statesman, which is difficult given the puerile tenor of his campaign's message operation. Perhaps, if he's really interested in this financial stuff, McCain should propose that he and Obama change the topic from foreign policy to economics this Friday night--they could even stage the debate in Washington, so they wouldn't have to stray far from the bailout negotiations. I'm sure their fellow members of the Senate won't mind if McCain and Obama spend a few hours enlightening the public on this crucial subject. Oh, and By the Way : I thought it was fairly gimmicky for the Obama campaign to reach out to McCain to make a joint statement of principles about the bailout, too. (Note to Commenters: I know that Obama's outreach to McCain was done privately, this morning--and I still think it was a bad idea. Obama has the advantage here: he has more credibility on the economy than McCain. If I were Obama, I'd also have some doubts about whether McCain, a career deregulator, really is philosophically committed to the greater government role that he is suddenly spouting.)

  • 2008.09.24 23:43:30mno

    ez gyors volt



    America's First Reaction: Friday's McCain-Obama Debate Should Still Be Held On Friday,



    Held As Scheduled 50%

    Held With Focus On Economy 36%

    Postponed 10%



    www.surveyusa.com/client/PollReportUC.aspx?g=54d651a7-a62b-4420-bb32-9dd6b2df8c02

  • 2008.09.24 23:46:56Anr

    mccain gambler! ez latszott a palinos huzasan, ezen is es vegasban is nagy jatekos.

    ------

    ez egy olyan link amit mindekepp erdemes megenzni/vegiglapozni

    voices.washingtonpost.com/the-trail/2008/09/23/meetings_with_foreign_leaders.html

    Maybe it's just a coincidence, but after two weeks of requests for a list of the world leaders that Democratic vice presidential nominee Joseph R. Biden, Jr., has met with, his office released one -- on the very day GOP vice-presidential nominee Sarah Palin met with her first world leaders.



    Judging from the eight-page document -- which Biden's office said was only a "partial list" -- Biden has quite a headstart on Palin.

  • 2008.09.24 23:47:33t81

    egyetértek bf-fel és joe klein-nal...

  • 2008.09.24 23:52:35Anr

    mno susa szamainak a reszletei erdekesek.

    a repubok 14%. a demek 6%, a fuggetlenek 10% ert egyet mccain-el.

    mccain nagyon igyekszik, hogy beerje bush-t :)

  • 2008.09.24 23:55:42t81

    anr. ne ítélj korán...

    szerintem kell egy kis idő hogy kiderüljön hogy fogják tálalni... és mit gondolnak ezután az emberek...

  • 2008.09.25 00:10:01BF79

    Emberek, itt már tényleg MINDEN ESZKÖZ megengedett. Ez ma végleg kiderült, ha esetleg valakinek még voltak kétségei.

    A Wag The Dog kutyafüle. :)



    A SUSA poll túl korainak látszik, szerintem a válaszolók egy része a poll-ból hallhatott erről először.

  • 2008.09.25 00:14:30BF79

    Jó ez a Póker hasonlat: Obama és a Demokraták tartják a tétet McCain blöffjére.



    www.huffingtonpost.com/2008/09/24/senate-dems-call-mccains_n_129009.html

  • 2008.09.25 00:15:48Callie-comment

    Egy ilyen gyors pollnak (lebonyolítják pár órán belül a bejelentéstől számítva),nincs értelme,és ezt most bebizonyítom.

    Figyelj, Mno, hogy aztán szapulhassad!



    Reprezentatív mintán csinálták?



    1. Igen. Vették a szokásos, reprezentatív 1000-es mintát, felhívták őket, egyetértenek-e.

    De azok egy része nem hallott még a dologról,hiszen az emberek napközben nem a híreken csüngenek. A pollstertől tudták meg, és azon nyomban,hirtelen mondtak rá valamit.

    Az ilyen válasz nemigen ér semmit.



    2. Nem, hanem gyorsan felhívtak ezer embert, aki már hallott korábban a dologról,és őbelőlük becsülték.

    De nem reprezentatív mintán becsülve hülyeség jön ki nagy valószínűséggel.



    3. Még van egy lehetőség: csak olyanokat vettek bele a mintába,akik már korábban hallottak róla (nem a kérdezőtől tudták meg), de mindig úgy haladtak,hogy a meglévők reprezentatívat alkossanak. Vagyis, ha kellett egy 50 és körüli fehér középosztálynő,és az nem hallott róla,akkor addig hívtak hasonló paraméterűeket,amig azt nem mondta valamelyik, hogy már hallott, és akkor őt tették a mintába. Igy sokkal több telefonnal szociográfiailag reprezentatív maradt a poll.



    De torzít így is! Hiszen nyilván azok kerültek így bele, akik extrém módon követik az eseményeket,rögtön tájékozódnak a netről, a CNN-ből,Foxból stb. Vagyis az "aktivak és aktivisták" felül vannak reprezentálva.



    Q.e.d.

  • 2008.09.25 00:20:40Anr

    minden oda volt irva, csak meg kellett volna nezni. de tudom a Facts are liberal bias! :)



    Caveats: This survey was completed in middle of unprecedented and fast-changing news events. This survey should be viewed as a freeze-frame snapshot of public opinion at a unique moment in American history. Opinions can and should be expected to change as news events unfold. SurveyUSA did not characterize Senator McCain's comments nor Senator Obama's comments in any way in the research questionnaire.

    www.surveyusa.com/client/PollReport.aspx?g=54d651a7-a62b-4420-bb32-9dd6b2df8c02

  • 2008.09.25 00:21:05F.Balazs

    Ha valakinek volt meg ketsege afelol, hogy McCain-bol mi lett, annak a mai nappal el az kell hogy oszoljon. Ki hiszi azt el, hogy McCain tenyleg komolyan gondolja, hogy a 24. oraban, a targyalasok kozepen, nem ismerve a reszleteket, majd pont o fogja atvagni a gordiuszi csomot a bail-out kerdeseben. Es azt ki hiszi el, hogy a csomot napokon keresztul ejt napalla teve kell vagni, s emiatt nem er ra ket orara debate-elni megadva ezzel a nep istenadta jogat ahhoz, hogy ne csak elore megirt statementeket halljon tole. Obama sem szent, de McCain cinizmusa hatartalan. War hero ide vagy oda, amit muvel az gusztustalan es remelem, hogy jol visszaut majd ra a valasztason. Az orszagnak nem erre van szuksege.

  • 2008.09.25 00:32:15Callie-comment

    Anr

    ?

    Szóval mit mond a te beidézett szöveged a minta reprezentativitásáról?

  • 2008.09.25 00:34:36Anr

    A non-emergency meeting



    The McCain campaign's new urgency about the financial crisis didn't entirely clear his schedule this morning.



    My colleague Amie Parnes reports that he made it to his scheduled morning meeting with Lady Lynn de Rothschild, a Clinton backer who recently came out in support of him.



    All while Obama was waiting by the phone for a returned call.

    www.politico.com/blogs/bensmith/0908/A_nonemergency_meeting.html?showall



    callie

    ranyomsz a linkre es megkeresed magad, sokkal jobb, mint a hasadra utni es kitalalni mit csinaltak meg.

  • 2008.09.25 00:36:05Callie-comment

    Hogy kiakadtak itt néhányan azon,hogy valaki esetleg komolyan veszi a munkáját, amire felesküdött, és részt vesz ilyen fontos döntésekben, nem hanyagolja holmi kampányolás miatt )

    Esetleg Obama példáját tartják szem előtt? Aki a három szenátori évéből kettőben dolgozott valóban?

    Illinoisban meg oly sokszor nyomott "presentet".

  • 2008.09.25 00:45:18t81

    callie 22:45-kor még nem voltál olyan biztos abban, hogy mccain-t a mély hazafiság és jogalkotói bölcsesség vezérelte...:

    "A mai bejelentés a tematizálásban egy váratlan,de ütős húzás. Már nem arról fog szólni a média,micsoda válság és milyen gyötrelmes a kimentés, hanem arról, mit akar McCain,hogyan segítene és oldaná meg. Visszaveszik a kezdeményezést."



    szerintem egyértelmű hogy poltikai húzás. hogy hatásos lesz-e, hogyan értékelik az emberek, az már más kérdés.



    (persze nincs kétségem afelől ha obama áll elő egy ilyen tervvel, akkor mno és anr olyan linkeket másolnának be hogy ez mennyire szép ötlet -sőt még talán nekem is jobban tetszene(kognitív ernyő:))...bár ez nagyon poltikai húzás... és ez esetben callie mondana naggggyon csúnyákat erre a mocsok számító obama-ra, akit csak a hatalom érdekel :))

  • 2008.09.25 00:49:12malacful

    War hero ide vagy oda, amit muvel az gusztustalan ....

    ez meg az elemzes vagy mocskolodas kategoria??? Hogy lehet egyebkent a "gusztustalan"-t ertelmezni a politikaban?

    Mert szerintem sehogy, ez nagyfoku naivitas.

  • 2008.09.25 00:54:02Anr

    a twitteren bohoc lett mccainbol:

    search.twitter.com/search?q=%23invented

    search.twitter.com/search?q=%23suspending

  • 2008.09.25 00:55:47Callie-comment

    t81

    Igazán derék, hogy klasszikusoktól idézel. De az idézett 22.45-ös szövegben is hangsúlyosan odaírta a szerzője, hogy lehet,hogy a politikai számításoktól függetlenül úgy hiszi McCain,hogy ilyenkor ez a helyes. Utolsó bekezdés.



    Másrészt én nem gyártanák hipotéziseket arról,fordított esetben mit mondanék. Ha jól értem magamat, Obamának nem lett volna érdeke a számára hátrányos témájú vita elhalasztása,sőt,éppen az lett volna az érdeke,hogy így elfedve menjen le. Vagyis semmi értelme nem lenne képmutató számítással vádolni, ha ő kezdeményezte volna.

  • 2008.09.25 01:07:12t81

    tudom hogy most a mccain-ötlettel foglalkoztok de lehetne egy nagyon alap kérdésem? (szégyellem is hogy nem tudom)

    délután előkerült hogy néhány államban lehet már szavazni.

    ekkor (talán anr vagy mno) belinkeltek egy oldalt ahol az összes állam regisztrációs és egyéb határnapja fenn van.

    na mármost azt tudom hogy amerikában nem "alanyi jogon" mehetsz szavazni mint nálunk, hanem regisztráltatnod kell magad. viszont jól értem (legalábbis a belinkelt oldalból nekem az jött le) hogy a legtöbb államban október 6-20. között lejár a regisztrációs határidő????



    azaz mondjuk 25-én már nem dönthetek úgy hogy elmegyek regisztráltatni magam? (ha jól láttam csak 1-2 állam van ahol a szavazás napján is lehet regisztrálni...)

    így már október közepén tudjuk hogy hány regisztrált van? persze ezek egy része majd nem megy el szavazni...



    köszönöm ha valaki megerősíti/vagy megcáfolja a (tév)hitemet...

  • 2008.09.25 01:14:57mno

    ha lejar a hatarido, nem regisztralhatsz/szavazhatsz. de allamonkent valtozik, van ahol egeszen kozepkori szabalyok vannak. az meg, hogy meg a debate-ek elott lehet szavazni, egy kisse nevetseges.

  • 2008.09.25 01:16:47t81

    köszi mno, akkor jól értettem.

    bár ha jól tudom általában nagyon sokan regisztrálnak, és jóval kevesebben mennek el szavazni.



    na jó éjt mindenkinek...

  • 2008.09.25 01:17:20mno

    some brutal late night shots at McCain, who canceled on Letterman tonight:



    David Letterman tells audience that McCain called him today to tell him he had to rush back to DC to deal with the economy.



    Then in the middle of the taping Dave got word that McCain was, in fact just down the street being interviewed by Katie Couric. Dave even cut over to the live video of the interview, and said, "Hey Senator, can I give you a ride home?"



    Earlier in the show, Dave kept saying, "You don't suspend your campaign. This doesn't smell right. This isn't the way a tested hero behaves." And he joked: "I think someone's putting something in his Metamucil."



    "He can't run the campaign because the economy is cratering? Fine, put in your second-string quarterback, Sarah Palin. Where is she?"



    "What are you going to do if you're elected and things get tough? Suspend being president? We've got a guy like that now!"



    some brutal late night shots at McCain, who canceled on Letterman tonight:



    David Letterman tells audience that McCain called him today to tell him he had to rush back to DC to deal with the economy.



    Then in the middle of the taping Dave got word that McCain was, in fact just down the street being interviewed by Katie Couric. Dave even cut over to the live video of the interview, and said, "Hey Senator, can I give you a ride home?"



    Earlier in the show, Dave kept saying, "You don't suspend your campaign. This doesn't smell right. This isn't the way a tested hero behaves." And he joked: "I think someone's putting something in his Metamucil."



    "He can't run the campaign because the economy is cratering? Fine, put in your second-string quarterback, Sarah Palin. Where is she?"



    "What are you going to do if you're elected and things get tough? Suspend being president? We've got a guy like that now!"



    some brutal late night shots at McCain, who canceled on Letterman tonight:



    David Letterman tells audience that McCain called him today to tell him he had to rush back to DC to deal with the economy.



    Then in the middle of the taping Dave got word that McCain was, in fact just down the street being interviewed by Katie Couric. Dave even cut over to the live video of the interview, and said, "Hey Senator, can I give you a ride home?"



    Earlier in the show, Dave kept saying, "You don't suspend your campaign. This doesn't smell right. This isn't the way a tested hero behaves." And he joked: "I think someone's putting something in his Metamucil."



    "He can't run the campaign because the economy is cratering? Fine, put in your second-string quarterback, Sarah Palin. Where is she?"



    "What are you going to do if you're elected and things get tough? Suspend being president? We've got a guy like that now!"



    drudgereport.com/flash3cbm.htm

  • 2008.09.25 01:17:48mno

    oh shit 3x :)

    bocs

  • 2008.09.25 01:24:50mno

    The political cognoscenti seems to regard McCain's campaign suspension as a transparent political ploy.



    The media filter, from which the campaign cannot completely bypass, is skeptical.



    Before we pounce upon this potentially fatal error, though, we might want to wait and see how the public responds.



    Perhaps they will accept McCain's actions on face value.



    marcambinder.theatlantic.com/archives/2008/09/waiting_for_the_world_to_chang_1.php

  • 2008.09.25 01:33:35F.Balazs

    Malacful:



    "Hogy lehet egyebkent a "gusztustalan"-t ertelmezni a politikaban? Mert szerintem sehogy, ez nagyfoku naivitas."



    Tul kepp igazad adok neked, a gusztustalan nem politikai kategoria. Bar en a demokrataknak drukkolok, McCaint tiszteletre melto politikusnak tartom, illetve tartottam. Szamomra csalodas, amit ebben a kampanyban muvel. Szerintem (es ez maganvelemeny, nem elemzes! :), a 2000-es kampanyban jobban elemeben volt. Ott ot nyomtak le olyan eszkozokkel, amilyeneket most o is bevet.

  • 2008.09.25 01:37:07mno

    McCain Campaign, Interrupted [Ramesh Ponnuru]



    I think McCain's decision reduces the likelihood that Congress will pass anything and the likelihood that McCain will win the election.



    corner.nationalreview.com/post/?q=ZDEyNzVjOWNmZTkzNTk1ZDZlOGE5YjViYTVlM2Y1ZDg=

  • 2008.09.25 01:37:30mno

    imadok a national reviewbol linkelni, bocs. :)

  • 2008.09.25 01:42:31Callie-comment

    Biztos arra gondolsz,hogy 2000-ben olyasmiket sugalmaztak,hogy McCainnek lenne egy törvénytelen fekete gyereke,stb.



    Most meg ő veti be: híresztelték,hogy Obama megcsalta a feleségét egy lobbistával,meg hogy az alelnökjelöltjének a kisgyereke nem is az övé, hanem a lányáé stb.

    Vagy nem? Ezeket éppen a demek terjesztették McCainről és Palinról? A fene ismeri itt ki magát.



    A lényeg az,hogy McCain csúnya third term, Obama meg nyamnyam change. Ez a világos beszéd.

  • 2008.09.25 01:47:59mno

    McCain supporter Sen. Lindsey Graham tells CNN the McCain campaign is proposing to the Presidential Debate Commission and the Obama camp that if there's no bailout deal by Friday, the first presidential debate should take the place of the VP debate, currently scheduled for next Thursday, October 2 in St. Louis.



    In this scenario, the vice presidential debate between Joe Biden and Sarah Palin would be rescheduled for a date yet to be determined.



    politicalticker.blogs.cnn.com/2008/09/24/mccain-camp-to-propose-postponing-vp-debate/



    parodia bazmeg ez az egesz. ezt ki veszi be vajon? hogy ne legyen vp debate... ezeknek teljesen elment a jozan eszuk. infantilis brigad.

  • 2008.09.25 01:52:21Anr

    Swampland, TIME

    September 24, 2008 6:47

    Why the GOP Needed McCain Back

    Posted by Jay Newton-Small | Comments (14) | Permalink | Trackbacks (0) | Email This



    This morning you would've been hard pressed to find a Republican member of Congress supporting the bail out despite five days of heavy pressure from the likes of Dick Cheney, Henry Paulson, Jim Nussle and Josh Bolten. The caucus was in a virtual revolt over being forced to vote for a bill that pretty much stands against much of their own platform. Leaders were struggling to figure out how they would convince enough members to vote for the legislation. McCain's sudden suspension of his campaign and return to Washington to work on the bill comes as a welcome relief to many members of the House GOP caucus. "What it will do is show that there're some issues that should and do rise above polticial debate and I think it's appropriate that they come back and hunker down and that we get this thing taken care of," said Marsha Blackburn, a Tennessee Republican.



    McCain's moves give a lot of panicked members who weren't going to bow to pressure from the White House or their own leadership the political cover they sought. But it also marries McCain to an incredibly unpopular bill and leaves the door open to Democrats, as they did this afternoon, to accuse McCain of playing politics and making "more drama" out of an already precarious situation, as Rep. Chris Van Hollen, a Maryland Democrat, told me.



    The move is a huge risk -- much like the Palin choice. It could turn the page for McCain on the economy, an issue where polls this week show Obama breaking away, or it could paint him the cynic willing to do anything to be elected. Harry Reid and Nancy Pelosi did their best to put McCain in a box on this bill and this certainly springs McCain from that the box but it might be a case of out of the frying pan and into the oven. Several sources on the Hill said they expect Bush tonight to call congressional leaders, including McCain and Obama, to the White House tomorrow to sit down and hammer out an agreement.



    But leaders from the left and the right rejected the idea of McCain and Obama taking over the talks.

    www.time-blog.com/swampland/2008/09/why_the_gop_needed_mccain_back.html



    panik modban vannak.

  • 2008.09.25 01:52:51mno

    Even after Mr. Letterman brought out Keith Olbermann, the MSNBC host and vituperative Republican critic as the substitute guest for Mr. McCain, he continued to assail Mr. McCain for the decision to cancel the appearance. His critique reached a high point when he learned that at the very moment Mr. McCain was supposed to be on the couch next to him being interviewed, the senator was at the CBS News center three blocks away in Manhattan, getting ready to be interviewed by the CBS News anchor, Katie Couric.



    Mr. Letterman ordered his director to put on a live feed from that location, which showed Mr. McCain getting made up to go on with Ms. Couric. “He doesn’t seem to be racing to the airport,” Mr. Letterman observed.



    thecaucus.blogs.nytimes.com/2008/09/24/letterman-mccains-cancellation-not-funny/

  • 2008.09.25 01:55:27mno

    www.youtube.com/watch?v=Xpb7z_PjbAs



    aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

  • 2008.09.25 01:57:47mno

    www.youtube.com/watch?v=Vbg6hF0nShQ



    MAJOR FAIL

  • 2008.09.25 02:08:06Anr

    ha valakit nem erdekel az orszagos politika (ezt palin tobbszor kijelentette a multban, pl irakkal kapcsolatban), akkor azt nem lehet nehany het alatt bepotolni.

    nem veletlen,hogy rejtegetik az ujsagirok elol. percek alatt szetszednek, akkor is ha joindulatuak.

  • 2008.09.25 02:13:29malacful

    F.Balazs

    Ha maganvelemeny az mas : )

    En szeretem McCain-t, mint embert, szerintem elnoknek is jo lenne, sajnos a republikanus part all mogotte.

    Amit elkovet, hazudik, amogott is a partja van es szerintem nincs is akkora hatalma, hogy megakadalyozza. Ettol fuggetlenul szegyellheti magat es nyilvan eg is a bore maga elott. Ment volna pizzafutarnak...

  • 2008.09.25 02:24:55F.Balazs

    Malacful:



    Olyannyira, hogy ne felejtsuk, hogy negy eve Kerry McCaint akarta VP-nek.

  • 2008.09.25 02:40:53Anr

    www.iht.com/articles/2008/09/25/america/25mccain.php

    "I am calling on the President to convene a meeting with the leadership from both houses of Congress, including Senator Barack Obama and myself," McCain said in New York on Wednesday afternoon. "It is time for both parties to come together to solve this problem."



    A short time later, Obama appeared at a news conference in Clearwater, Florida, and said that while he agreed "there are times for politics and there are times to rise above politics and do what's right, "



    he saw no need to cancel the debate, scheduled for Friday night at the University of Mississippi.



    "This is exactly the time when people need to hear from the candidates," he said.

    He added: "Part of the president's job is to deal with more than one thing at once. In my mind it's more important than ever."



    Obama said that he and McCain had spoken for about five minutes by telephone on Wednesday afternoon, but during that conversation he said he was not left with the impression that McCain planned to skip the debate. The two men agreed in principle to issue a joint statement about the bipartisan need for a government bailout, providing it met a list of oversight conditions.

  • 2008.09.25 02:59:30Anr

    But in terms of the timing of this move: The only thing that's changed in the last 48 hours is the public polling.

    www.politico.com/blogs/bensmith/0908/McCains_gambit.html

  • 2008.09.25 03:29:21mno

    www.youtube.com/watch?v=XjkCrfylq-E

  • 2008.09.25 03:49:19mno

    off



    The IMF has just released its latest assessment of Hungary. It’s interesting and sobering reading — this is a country where the budget deficit nearly hit 10% of GDP last year and which is still spending 4% of GDP a year on public debt service.



    In Ireland we know how this can end badly: if interest rates go up, debt service suffocates everything in the budget and you’re screwed. Anyway, one bit of uneasy reading comes from the assessment’s assurances that the banking system is “profitable and well-capitalized”. Isn’t this the assurance that is given to every banking system right before it tanks?



    fistfulofeuros.net/afoe/transition-and-accession/vote-of-confidence/

  • 2008.09.25 07:12:43clownfish

    omg, az éjjeli kommentzuhatag tudjátok, mekkora feladat reggel? ez a fránya időeltolódás...

1 | 2 | 3

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Választási térkép

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Bookline - könyv

C-travel ajánlatok

  • Katalin napi ajánlat
    Katalin napi ajánlat Az Ön párjának keresztneve Katalin? Ha mégsem, arról nem párja tehet! A hölgyek részére a szállásdíj és a félpanziós ellátás ajándék! Uraknak: 27.300 Ft/fő/2 éjtől
  • 3=4 Téli Elixír Hévizen
    3=4 Téli Elixír Hévizen Az Év wellness szállodája télen is várja Önt! Foglaljon több szobát, és 15%, 20%, vagy akár 25% kedvezménnyel pihenhet decemberben. 59.900 Ft/fő/4 éjtől
  • Repülőjegy online
    Repülőjegy online Böngésszen a járatok között, válogasson kedvére, és foglalja le repülő útját ONLINE! Akár a fizetést is lebonyolíthatja otthonról.

Honfoglaló

hirdetés