Csupasz kutya lehet az elnöki eb
2008.11.16. 15:29 - ivand
Barack Obama megválasztott amerikai elnök már első beszédében is jelezte, hogy az Egyesült Államok előtt álló számtalan kihívás megoldása mellett az elnöki eb kiválasztása is előkelő helyen szerepel. A stáb viccesen meg is jegyezte egyik közleményében, hogy az interneten szerintük egyelőre a kutyakérdés érdekli a leginkább a támogatókat.
A politikus még a nyáron ígérte meg a kislányainak, hogy kitartásukért cserébe az elnökválasztás kimenetelétől függetlenül kapnak egy kiskutyát. Megválasztását követően Obama elmondta, hogy legszívesebben menhelyről választanák ki a kutyust, azonban óvatosnak kell lenniük nagyobbik kislánya, a tízéves Malia allergiája miatt. „Legalább tizenöt olyan fajta van, amelyik így is szóba jöhet, úgyhogy van azért választék” - mondta Sandi Buck, egy állatvédő szervezet képviselője a CNN-nek.
A héten Peru már lobbizott is az ország híres kutyafajtája érdekében, és a Perui Szőrtelen Kutya Baráti Társasága a híres inka erődítményről Machu Picchunak nevezett négyhónapos kölyköt ajánlott fel az Obama családnak. „Az én családomnak sem lehetett másik kisállata, mert a fiam és én is asztmások vagyunk. Éppen ezért azt gondoltuk, hogy ideális lenne Obamának a miénkhez hasonló kutya” - mondta Claudia Galvez, a szervezet elnöke a már az Inka birodalomban is népszerű állatról.
A következő hetekben kiválasztott kutya váltja majd George W. Bush Barney nevű első ebét a Fehér Házban. A skót terrier a legjobb példa arra, hogy gazdáihoz hasonlóan a reflektorfénybe kerülő kutyának sincs könnyű élete, Laura Bush szóvivője szerint például a házikedvenc a lesifotósok és újságírók zaklatását elégelte meg, amikor nemrég megharapta a Reuters egyik tudósítóját. Barneynak emellett még a Bush család tavalyi karácsonyi videójában is főszerep jutott, az sem jelenthetett kisebb megrázkódtatást.



Kommentek
2008.11.16 16:34:55nyomasek_bobo
Nagyon hétvége van..
2008.11.16 16:37:29lyesmith
Ugye.
Egyébként magyar vizsla jó választás lenne. hypoalergén, csendes, vidám, szeret házban és szbadban is lenni.
2008.11.16 16:48:17odamondok
Szegény Barney, nyolc év egy házban W-val:-)
Az én tippem hovawart vagy labrador.
2008.11.16 17:39:42markoferko
egy kitomott allat kene, mint a fuggetlenseg napjaban (vagy a tamad a marsban) volt. azzal nincs gond. esetleg lehet kisautora szerelni es akkor taviranyitos
2008.11.16 17:53:48Bree22
markoferko
Wááá!Kitömött állat???
Nem is értem, miért nem kapnak már végre szerencsétlen gyerekek egy kiskutyát?
2008.11.16 17:55:02markoferko
1. nem harap
2. nem ugat
3. nem nyaladzik
4. nem mozog
5. nem terjeszt korokat
mi kell meg?:)
2008.11.16 18:00:02odamondok
6. nem lélegzik
7. lehet dobálgatni
:-))))
2008.11.16 18:26:13Bree22
markoferko
Remélem nincs állatod...sajnálnám.
2008.11.16 18:27:59Bree22
Az előbbi odamondoknak is szólt.
2008.11.16 18:31:07clownfish
odamondok: mindig akkor írok, mikor már pont elmentél... szóval az 5-én hajnalban megadott címedre küldtem mailt a másik bloggal és a többi apró részlettel kapcsolatban.
2008.11.16 18:32:02clownfish
így, hogy már kicsit személyesen is ismerem markoferkot, ezen a megnyilvánulásán már nem is lepődök annyira meg. :D
2008.11.16 18:36:38odamondok
clown: a másik topikban válaszoltam(Edwardsos)
Bree: nyugi, csak viccelődtem.
2008.11.16 18:48:34clownfish
ok, akkor írok újat szomszéd :D
2008.11.16 20:01:02lyesmith
Hehe. A Change.gov nak saját Youtube channel-je van. fent van az összes change.gov video. benne Obama "weekly address"-e.
www.youtube.com/user/ChangeDotGov
2008.11.16 21:11:55lyesmith
Obama announces more White House positions
edition.cnn.com/2008/POLITICS/11/16/transition.wrap/
2008.11.16 21:37:58Beyonder
Az aktuális Magyar Narancsban van egy nagyon jó és közérthető elemzés Obama politikai profiljáról. Ajánlom mindenkinek, de főleg Seres Lászlónak. :)
2008.11.16 21:45:17clownfish
ki az a Seres László?
én néha olvasok mancsot, meg miegymás liberálbolsi hetilapokat...
2008.11.16 22:55:34Beyonder
Az egy elvakult neokon:
www.hirszerzo.hu/cikk.barack_obama_elviselhetetlen_konnyusege.85546.html
2008.11.16 23:58:36markoferko
bree
"Remélem nincs állatod...sajnálnám"
hat, erre mondhatnam, hogy nincs, de van baratnom:), persze ez durva lenne... :DDD
clown, kosz!
2008.11.17 03:28:50Link Elek
>de van baratnom:),
de ugye o nem, kitomott?
:)
2008.11.17 11:03:33Beyonder
Nem, csak felfújható. :)
2008.11.17 20:05:38clownfish
markoferko, természetesen csakis pozitív értelemben gondoltam. ;)
2008.11.17 20:21:39markoferko
ezert koszontem meg:)