Mi a primary?

2011.12.07. 10:46 - ivand

Az amerikai választási rendszer egyik sajátosságát a progresszív mozgalomhoz kötik, a lényege, hogy a pártok helyett már a jelöltekről is a választók döntenek. A legtöbb amerikai államban ennek módja az előválasztást (primary). 2012-ben a republikánusoknál harminchat államban, és a főváros körzetében, Washington D.C.-ben is előválasztást, a többi tizennégy államban kaukuszt tartanak.

Az előválasztásoknak két főtípusa van, a nyilt - ezeken mindenki szavazhat, tekintet nélkül párthovatartozására -, illetve a zárt, amin csak a pártok regisztrált szavazói választhatnak.

A nyilt előválasztás különleges esete az ún. Blanket primary, amikor is egy szavazólapon lehet szavazni az összes párt jelöltjére, és Louisianában, ahol emellett egy másik spéci szabály, a run-off is érvényben van. Eszerint a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jut tovább a pártok jelölőgyűlésére, tekintet nélkül párthovatartozására.

2008-ban a republikánusoknál a legtöbb államban „a győztes mindent visz" elve (a legtöbb szavazatot elért jelölt kapja az állam összes delegáltját) érvényesült, 2012-ben azonban már arányosabban osztják el a delegáltakat a legtöbb tagállamban, vagyis még izgalmasabb lehet, és adott esetben tovább is tarthat a küzdelem a jelöltségért.

Kommentek

  • 2011.12.10 16:48:14buta_lúd

    1. ki határozza meg, hogy kaukusz vagy primary?
    2. ki határozza meg a győztes mindent visz/arányos szavazati elvet?

  • 2011.12.10 17:18:00buta_lúd

    ...és még ez: ki határozza meg, hogy az elektorokat melyik államban milyen szavazati elv alapján választják? (wikipedia szerint 2 államban nem a győztes visz mindent. akkor ott hogyan van?)

  • 2011.12.10 17:32:53Link Elek

    @buta_lúd

    a sajat valasztasarol minden allam maga dont. mind a modszer, mind az idopont az o dolguk.

    szovetsegi szinten csak az dol el, hogy melyik allam, hany delegaltat valaszthat.

  • 2011.12.12 18:48:13buta_lúd

    @elek
    köszönöm a választ.
    a másik helyen is -ott mintha némi aggodalom csendülne ki a sorokból; bár, rossz az aki rosszra gondol! :)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Fehér ház

Mormon, gazdag, Romney

Mormon, gazdag, RomneyMitt Romney legveszélyesebb ellenfele saját maga. A republikánus elnökjelölt színtelen, szagtalan, cserébe legalább már harcolt egy kicsit.

Friss kommentek

  • Link Elek: Gallup.com, “Veterans Give Romney [24-point] Lead Over Obama: Veterans responsible for Romney's advantage among men overall,” by Frank Newport: “U.S. veterans, about 13% of t... 2012-05-28 16:35
    Pártpénzbalhé az USA-ban is
  • Link Elek: Dole nem sokkal bukott nagyobbat, mint McCain [link] 2012-05-24 09:03
    Pártpénzbalhé az USA-ban is
  • BF79: Ez egy nagyon jó cikk. A GOP állításaival ellentétben ez Obama eddigi egyetlen egyértelmű kudarca: [link] 2012-05-23 22:30
    Pártpénzbalhé az USA-ban is

Események

  •  
    2012 - január
    H K SZ CS P SZ V
    - - - - - - 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 - - - - -
     
  •  
    2012 - február
    H K SZ CS P SZ V
    - - 1 2 3 4 5
    6 7 8 9 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 - - - -
    - - - - - - -
     
  •  
    2012 - március
    H K SZ CS P SZ V
    - - - 1 2 3 4
    5 6 7 8 9 10 11
    12 13 14 15 16 17 18
    19 20 21 22 23 24 25
    26 27 28 29 30 31 -
    - - - - - - -
     
  •  
    2012 - április
    H K SZ CS P SZ V
    - - - - - - 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 - - - - - -
     
  • Iowa Kaukusz
2012. január 03.
  • New Hampshire Előválasztás
2012. január 10.
  • Dél-Karolina Előválasztás
2012. január 21.
  • Florida Elnökjelölti vita
2012. január 26.
  • Florida Előválasztás
2012. január 31.
  • Nevada Kaukusz
  • Maine Kaukusz
2012. február 04.
  • Colorado Kaukusz
  • Minnesota Kaukusz
  • Missouri Előválasztás
2012. február 07.
  • Arizona Előválasztás
  • Michigan Előválasztás
2012. február 28.
  • Washington Kaukusz
2012. március 03.
  • Alaska Kaukusz
  • Georgia Előválasztás
  • Idaho Kaukusz
  • Massachusetts Előválasztás
  • Észak-Dakota Kaukusz
  • Ohio Előválasztás
  • Oklahoma Előválasztás
  • Tennessee Előválasztás
  • Vermont Előválasztás
  • Virginia Előválasztás
2012. március 06.
  • Kansas Kaukusz
2012. március 10.
  • Alabama Előválasztás
  • Hawaii Kaukusz
  • Mississippi Előválasztás
2012. március 13.
  • Missouri Kaukusz
2012. március 15.
  • Illinois Előválasztás
2012. március 20.
  • Louisiana Előválasztás
2012. március 24.
  • Maryland Előválasztás
  • Washington Előválasztás
  • Wisconsin Előválasztás
2012. április 03.
  • Connecticut Előválasztás
  • Delaware Előválasztás
  • New York Előválasztás
  • Pennsylvania Előválasztás
  • Rhode Island Előválasztás
2012. április 24.

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés