11℃ / 20
Budapest
Fehér ház

Obama pénzért ment a Szex és New York sztárjának lakására

2012.06.15. 13:55 - |

Talán még Sarah Jessica Parker arca is megnyúlt egy pillanatra, amikor megtudta, hogy a manhattani lakásán rendezett adománygyűjtő rendezvényen megjelent vendégek kétmillió dollárt dobtak össze Barack Obama újraválasztási kampányának finanszírozására.

Az átváltva majdnem félmilliárd forintnak megfelelő összeg a belépőkből jött össze, a negyvenezer dolláros beugróért cserébe a vendégek olyan hírességek társaságában tölthettek el néhány kellemes órát, mint Meryl Streep, Michael Kors divattervező, vagy a Vogue magazin főszerkesztője, Anna Wintour. Obama a vendégek előtt elmondta, a munkájuk még nem ért véget, ezért újra indul az amerikai elnöki székért, majd azzal viccelődött, hogy a Fehér Ház-i hierarchiában még a kutyájuk, Bo is megelőzi őt.

A szintén csütörtökön, a Plaza Hotelben tartott adománygyűjtő rendezvény viszont még Jessica Parker buliját is lepipálta: a Mariah Carey nevével fémjelzett gála koncerten 2,5 millió dollárt jött össze a belépőkből, igaz, erre a rendezvényre csak tízezer dollár volt a belépő ára.

Nem titok, hogy Hollywood hagyományosan a demokrata jelöltet támogatja az amerikai elnökválasztáson, alig két hete George Clooney is a mostanihoz hasonló adománygyűjtő partit tartott Los Angeles-i otthonában. A rendezvényen, amin jelen volt többek között Barbara Streisand és Josh Brolin is, mintegy tizenöt millió dollárt gyűjtöttek az újraválasztási kampány támogatására.

Az adománygyűjtő rendezvényeken összegyűjtött pénzek az Obama Victory Fundba mennek, ami több, az amerikai elnököt támogató szervezet összeolvadásából jött létre. A szervezethez az utóbbi időben dől a pénz, a New York Times információi szerint már majdnem 200 millió dollár gyűlt össze Obama kampányára, ami több mint kétszer annyi, mint amennyivel az elnök republikánus riválisa, Mitt Romney rendelkezik.

Hozzászólások

  • 2012.06.15 16:56:16Link Elek

    “Inside Koch World,” by Kenneth P. Vogel: “The Koch brothers’ political operation has increasingly come to resemble its own political party — and [the weekend of June 23] in [the] San Diego [area], it will hold what amounts to its most ambitious convention to date. Many of the dozens of rich conservative invitees are expected to write huge checks to a pool of cash distributed among Koch-approved groups, potentially boosting the Kochs’ 2012 spending plan beyond their historic $395 million goal. And it’s also a chance for the Kochs to show off their increasingly robust political machine, including a growing voter database project called Themis that played a major role in conservatives’ recent efforts in Wisconsin …

    “Koch Industries, the brothers’ privately owned oil, chemical and household products company, has sponsored the summits twice a year since 2003 … The donors … are gently pressured to give while the invited operatives jockey to impress the Kochs and their donors with presentations on campaign and legislative strategy. There’s also a collection of A-list dignitaries that has in recent years included rising political stars like Eric Cantor, Chris Christie, Bob McDonnell and Rick Perry, talkers like Rush Limbaugh, Glenn Beck — even Supreme Court Justices Antonin Scalia and [Clarence] Thomas. … The Kochs raised more than $150 million at their winter conference this year in Indian Wells, Calif., on top of $49 million at a summit a year earlier in Rancho Mirage, Calif.”[link]

  • 2012.06.16 01:21:46Tuleloblog

    Nem tudom mit esznek az emberek a sztárokon. L.A. is csak egy nagy szeméttelep, összefújkált falakkal, bűnözőssel, kosszal és megszámlálhatatlanul sok hajléktalannal. Sose lássam azt a helyet mégegyszer.

  • 2012.06.17 01:18:11Tuleloblog

    Emlékszünk még, hogy mi volt a múltkor Iowában? Bejelentették, hogy Romney győzött, aztán azt mondták hogy mégis inkább Santorum nyert. A média azt mondta, hogy aki nyeri Iowát, az győz, meg lehet jósolni. A vicces az, hogy Santorum kiesett, Romney pedig ma érdekesen járt.

    Ma megtörtént a delegáltak szétosztása.

    "Iowa GOP Convention 21 of 25!"

    És kié a 21 a 25-ből? Ron Paulé. Ő nyerte meg Iowát.

    Amekkora médiahisztéria volt arról pár hónapja, hogy ki nyert és ki lett második, most a média meg se nyikkan. Egy fél mondatot se látni sehol.

  • 2012.06.17 04:19:21Tuleloblog

    Még jobb. 23/28

    Azért érdemes megnézni, hogy hogy fogalmaznak a hírekben.

    [link]

    Meg is a kritika a hozzászólásokban. :)

  • 2012.06.17 20:14:46Tuleloblog

    Tegnap virginiában is volt delegált gyűlés. Romney győzött, viszont újabb 18-at le lehet vonni tőle. (Ugyanis kishíján vesztett.) :)

  • 2012.06.18 08:20:24Csermi

    Paultol megszokott, hogy szimpatizansai nagyon ügyesen manövereznek a küldöttgyüleseken. Paul szepen gyüjtögeti a delegaltakat, viszont nem teheti meg a GOP sem, hogy nem Romney-t jelöli ...

    Az elsö primary-kon es kaukuszokon annak van kiemelt jelentössege, hogy ki hany szazalekot szerez, hiszen altalaban erös az a pszichologiai hatas, hogy az emberek jo resze szeret a gyöztes melle allni a kesöbbi allamokban. Azt pedig mar megszokhattuk, hogy Paul-lal kapcsolatban torzit a media ...

  • 2012.06.18 10:34:04Tuleloblog

    Így van ahogy írod. Romney a pénzre és a média segítségére támaszkodik, Paul pedig a támogatói aktivitásra és taktikázásra. Természetesen ez utóbbi kevés, viszont ha jól számolom akár 250 biztos delegáltja is lehet Tampában, illetve még vagy 250 átszavazás történhet. Ha csoda nem történik, akkor ez elég lesz arra, hogy a pártot alapjaiban rengesse meg és rájöjjenek sokan, hogy valamit változtatni kell, ha 4 év múlva nem akarnak meglepetést.

    Én azt mondom, hogy Novemberben jön egy 2. Obama győzelem.

  • 2012.06.19 14:35:15Link Elek

    “Rubio's Not The One,” by ABC’s Jonathan Karl : “[K]nowledgable Republican sources tell me that Senator Marco Rubio is not being vetted by Mitt Romney's vice presidential search team. He has not been asked complete any questionnaires or been asked to turn over any financial documents typically required of potential vice presidential candidates.” Details on ABC’s “Good Morning America”[link]

  • 2012.06.20 08:09:59Csermi

    @Tuleloblog: Szerintem is ujrazni fog Obama.

    @Link Elek: Na, ez erdekes, erröl meg nem is hallottam. Kösz, hogy megosztottad. :) En azt hittem - 1-2 honapja szinte biztosra is vettem, hogy Rubio lesz a befuto. De vegül is erthetö lehet Romney döntese ha nem öt akarja, mert Floridaban ugy tünik neki all a zaszlo egyelöre bar hibahataron belüli az elönye. Lehet inkabb ugy gondolkodik, hogy megprobal egy olyan jelöltet talalni, aki egyes keleti billegö allamokban ahasznos lehet: ertsd Virginia-ban, Eszak-Karolinaban, Pennsylvania-ban, Ohio-ban es talan meg New Hampshire-ben is. Viszont nem nagyon van tippem ki lehetne ilyen jelölt ... Azt nem hiszem, hogy kemenyvonalas konzervativot valasztana, hiszen az talan csak Iowa-ban, Colorado-ban es talan Ohio-ban hozhatna sokat.

  • 2012.06.20 12:29:10Link Elek

    Obama leads Romney 53 percent to 40 percent among likely voters, even as the public gives him low marks on handling the economy and the deficit, and six in 10 say the nation is headed down the wrong track, according to the poll conducted June 15- 18.

    The survey shows Romney, a former Massachusetts governor, has yet to repair the damage done to his image during the Republican primary.
    ...
    “You can see in these data how important turnout will be,” says J. Ann Selzer of Des Moines, Iowa-based Selzer & Co. who directed the poll. “Those most enthusiastic about the election are more supportive of Romney, but Obama’s voters are more locked into their candidate than Romney’s. Building resolve to vote and making the vote stick is job one, and both candidates face obstacles toward getting that done.”

    The presidential race is roughly tied among the most enthusiastic voters, 49 percent of whom back Romney compared with 48 percent for Obama. Still, Romney inspires far less enthusiasm even among his supporters than does Obama, with 35 percent of Romney backers saying their support for him is “very strong,” compared with 51 percent of Obama backers who say so.
    [link]

  • 2012.06.20 17:10:22BF79

    Elek, Rubio lehetőségét közben mégis megerősítette Romney. Mike Allen közben Pawlenty-t emlegeti.

    Ez a Bloomberg poll pedig durva outlier Demokrata irányba...

    [link]

  • 2012.06.20 22:00:39Tuleloblog

    Hétvégén delegált gyűlés/választás Idahoban és Oregonban. :)

  • 2012.06.21 20:31:06fran7

    Azt kérdezném a jobban értesültektől: Pat Robertson azt nyilatkozta, hogy szerinte Romneyék Ron Portmant szeretnék felkérni alelnöknek. Tudom, hogy a jó öreg Pat nem a legjobb referencia, de ő csinált már elnökjelölési kampányt. Szóval van abban ráció, amit mondott?

  • 2012.06.21 22:47:09BF79

    fran7, RoB Portman lesz ő. Ő a frontrunner, ami nem véletlen, mert OH magasan a legfontosabb állam. Viszont Pawlenty mostanra a második jelölt.

  • 2012.06.22 07:50:41Csermi

    Bob McDonnell (virginiai kormanyzo) - Virginia es a körülötte levö billegö allamok miatt szinten logikus valasztas lehetne. Rob Portman ugyszinten emiatt lehet hasznos - legfökeppen Ohio miatt. Azt azert nala nem szabad elfelejteni, hogy Bush alatt az Office of Management and Budget igazgatoja is volt - Romney igereteinek egyik sarokköve, az egyensulyi költsegvetes, miatt pedig elegge tamadhato valasztas lenne. Pawlenty talan Minnesota-ban, Wisconsin-ban es Iowa-ban segithetne sokat. Vele az a problema, hogy a Közep-Nyugat ezen videket leszamitva nagyon ismeretlen. Rubio ugyebar Floridaban jöhetne nagyon jol, valamint a spanyolajkuak teren (Nevada, Colorado - talan meg Uj-Mexiko is billegö allam lehet ezaltal).

  • 2012.06.22 07:59:29Link Elek

    fran7
    az biztos, hogy romney-ek unalmas feher ferfit keresnek. 2008-ban a gond egy resze az volt, hogy az alelnokjelolt erdekesebb/izgalmasabb volt, mint maga a jelolt.
    :)

    Tim Pawlenty has jumped to the top of the vice presidential shortlist of several Mitt Romney advisers after emerging as the most effective — and well-liked — surrogate for the GOP nominee-to-be, according to several Republicans familiar with campaign deliberations.
    ...
    Pawlenty is strong where Romney is weak — with the regular-guy, working-man connection with voters in casual settings…

    Romney advisers think boring isn’t bad — but too boring might be. Some Romney confidants think Sen. Rob Portman (R-Ohio), a favorite of the Washington establishment, falls into this category. There is chatter he might make a better White House chief of staff — not a great sign for his chances as vice presidential nominee.
    [link]

  • 2012.06.22 17:01:23fran7

    Kösz a válaszokat. Szerintem az alelnöknek ilyen unalmas fehér férfinek kell lenni, aki, ha baj van félévig elműködteti az adminisztrációt. A nagy Change jelszavakból, mind az USÁ-ban, az UK-ban és itthon se sok valósult meg.
    Most láttam Obama előtti reklámtáblát: Forward. A kisbetűs részt nem láttam. Most se erőltették meg magukat.
    Ha már így kommentelek, lenne olyan kérdésem, miért nem téma ezen a blogon Obama jelölése, hogy volt, ahol nem kapta meg a többséget a demokrata jelölési procedúrában. Érdekelne miképp lehetséges ez?

  • 2012.06.23 10:32:46Tuleloblog

    A győzelemhez lendület kell, nem unalmasság.

    [link]

    Ebből a szempontból Romney se áll túl jól.

    Az alelnök témához nem tudok túl sok mindenent hozzáfűzni. Nem hinném hogy egy alelnöknek túl sok befolyása lenne a dolgokra. Az elnök ír alá, a döntéseket pedig az érdekcsoportok hozzák.

  • 2012.06.24 04:15:39Tuleloblog

    Oregonban sok a Paul támogató, úgyhogy a delegáltgyűlést mondvacsinált okokból berekesztették. (Vagy csak próbálták.) Ahogy olvasom, megint a parkolóban történik a szavazás, amíg a rendőrség nem szól közbe.

    Nem értem, hogy minek vannak szabályok, ha a GOP nem tartja be őket, meg menet közben alakítgatja a szabályzatot, berekeszt választásokat, gyűléseket, csak úgy, minden ok nélkül, csak mert nem az ő jelöltjük támogatói vannak többségben.

    Idaho-ról egyelőre még nem nagyon látok semmmit. Valaki azt írta, hogy ott Romney-ék nem állnak nagyon rosszul, szóval gondolom, hogy ott nem lesz se berekesztés, se parkolós szavazás.

  • 2012.06.24 07:01:59Tuleloblog

    8 órája figyelem hogy mi történik. A GOP szokása szerint megint tökéletesen kudarcba fullasztotta a delegáltgyűlést. Ahogy most áll a helyzet, senkinek semmi fogalma nincs arról, hogy mi az eredmény. Volt vitatkozás, volt szabálysértés, aztán gondolták, hogy berekesztik az egészet, volt parkolós gyűlés és most senki nem tud semmit. Voltak eredmények, de ki tudja már hogy mi számít és mi nem? Melyiket számolják és melyiket nem? Mi érvényes és mi nem. Nem lehet tudni.

    Massachusettsben már rég volt a gyűlés. Hol van az eredmény? A GOP azóta is hátráltatja a végeredmény kihirdetését. Louisiana-ban is rég volt már a delegáltválasztás. Elvileg ott is van eredmény, de hol? Mert sehol nem látni és nem hajlandó a GOP kihirdetni az eredményeket.

    Ez egy cirkus, nem választás.

  • 2012.06.24 07:29:54Link Elek

    @tulelo

    ez eddig csak formatlitas volt, nem valodi valasztas. az establishment valamilyen modszerrel eldontotte ki legyen a jelolt, es vegigszineszkedtek az elovalasztast.
    1972 elott meg nem is volt ilyen. meg furcsabban dolt el, ki legyen a repub jelolt.

  • 2012.06.24 23:25:42Tuleloblog

    Az biztos, hogy semmi értelme nincs, ha átverés az egész.

    Érdekes, hogy a csapat el se tudja fogadni, hogy Romney bár visz majdnem minden államot, de elveszítette Massachusetts-t.

    [link]

    "stealing delegates". Szánalmas ahogy ezt írják. Ezt úgy hívják, hogy a szabályok szerinti delegáltgyűlés és választás.
    Nem csodálkoznék, ha valahogy semmissé nyilvánítanák az egészet. Elég égő, hogy Romney a saját államában bukott meg. De ahelyett, hogy elfogadnák, hogy ez így történt és gratulálnának a másik oldalnak, inkább óbégatnak. Pedig Massachusetts-ben nem volt semmilyen balhé, fel se merült a csalás vagy a manipulálás gyanúja, nem volt rendőri intézkedés se. (Nem úgy mint sok más államban.)

    Arra játszanak, hogy ne legyen meg az 5 állam, mert akkor Romney egyedül megy Tampába. Eddig 3-at ismertek el Paulnak, holott ott van még Massachusetts és Louisiana is, amikkel már meg van az 5.

    4 államban senki nem is tudja hogy kinek mennyi delegáltja lett. Egyáltalán nem értem. Nem tud senki számolni? Vagy titok?

  • 2012.06.24 23:30:43Tuleloblog

    "Nem tud senki számolni? Vagy titok?"

    Ezt arra értem, hogy se a hírekben nincs tisztázva, se a fél-hivatalos listákon nem írták ki. A fórumokon ahol figyelemmel követik az eseményeket, ott se tudják még csak megtippelni se.

  • 2012.06.25 04:22:52Tuleloblog

    Egy videó.

    [link]

    A választás meg se történt teljesen, de kinézett Paulnak még több delegált (alternate), úgyhogy megpróbálták berekeszteni az egész gyűlést. Így kell ezt hatékonyan csinálni, ha nem tudsz nyerni, csalj, szabotáld a versenyt!

  • 2012.06.26 05:55:24Tuleloblog

    [link]

    Tehát megnyerte, de hiába, mert mégse.

    Olyan ez, mint a szavazás a szocializmusban. Van egy amire szavazhatsz. Arra van az Igen és a Nem. Ha nemmel szavazol, a párt ellensége vagy és nem kíváncsiak a véleményedre, kizárnak.

    Megnyerhette volna az összes államot is, ha utána azt mondta volna a GOP, hogy érvénytelen az egész. Egyre inkább úgy gondolom, hogy Romney nagyot fog bukni.

  • 2012.06.26 12:26:45Csermi

    Egyetértek, Romney-nak ezek a balhék nagyon nem tesznek jót ...

    Az egészért a GOP szabályai a hibásak. Ha a delegáltak kiosztását a primary és a kaukusz százalékos eredményéhez szigorúan hozzákötnék (értsd, mindenki arányosan részesedik), akkor nem lehetnének ilyen balhék. A demokratáknál sokkal transzparensebb és efféle anomáliáktól mentes a rendszer. Az Obama és Clinton-né közti verseny volt a párt történetének legkiélezettebb versenye (a JFK-Johnson vagy talán a Carter-Ted Kennedy volt még hasonló, de az akkori szabályozás szintén kevésbé volt demokratikus, ezért is nehéz azt napjainkhoz hasonlítani). 2008-ban az előválasztások során szerzett delegáltakat senki sem vitatta, azok szentek voltak, mivel a kiosztás szabályai demokratikusak voltak ...

  • 2012.06.27 08:01:03Tuleloblog

    Romney ma vitte Utah-ot, talán az eddigi legjobb eredményével. Ezt viszont el lehet fogadni, mert Utah a mormonok bázisa és mivel Romney azt mondja, hogy ő mormon, így számítani lehetett a kiemelkedő győzelmére. Vagy 95%-ot ért el.

    "Ha a delegáltak kiosztását a primary és a kaukusz százalékos eredményéhez szigorúan hozzákötnék"

    Úgy sima lenne az ügy. Persze azzal meg az lenne a gond, hogy még inkább a tévé döntené el, hogy kiből lesz elnök. Az emberek szavazni még elmennek, de a többségük a tévében látottak alapján szavaz. A gyűléseken történő választás megmutatja, hogy kinek van valós és jól kiépített támogatóibázisa és ki az aki nem csak a tévéreklámokkal akar nyerni.

    Mindettől függetlenül nagyon le kéne egyszerűsíteni a dolgot és ha már van a GOP-nak szabályzata, akkor legalább tartsák be, mert ha van és figyelmen kívül hagyják, meg menet közben változtatják, akkor az egésznek semmi érelme. Olyan ez, mintha egy futóbajnokságon a versenyszám után bejelentenék, hogy mostantól nem az a győztes, aki elsőnek ér célba, hanem az, akik másodiknak és a második fog a dobogó legfelsőbb fokára állni. :-/

  • 2012.06.27 08:01:52Tuleloblog

    De legalább Utah volt az utolsó caucus/primary. Ezek után gondolom lesz még egy pár delegált-gyűlés és választás, de a nagy kampányolásnak már vége. :-)

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Fehér ház

Négy év, ami örökre megváltoztathatja Amerikát

Négy év, ami örökre megváltoztathatja AmerikátMásodik győzelme után Obamának már semmivel sem kell törődnie. Kérdés, hogy ezt az esélyt az új konszenzus megteremtésére, vagy az Egyesült Államok radikális átalakítására használja-e.

Friss kommentek

Shopline

Travelo

Hirdetés