Tied a sztori, de nem írhatod azt, hogy megzsaroltunk

2016.02.17. 23:34
Sorra hozza nyilvánosságra a Gawker azokat az emaileket, melyek az amerikai külügyminisztérium egykori sajtófőnökének módszereire derítenek fényt. Volt, akivel arról alkudozott, hogy csak előre egyeztetett kérdéseket tegyen fel egy interjúban, többször konkrét szavakat íratott készülő anyagokba információkért cserébe. Akkori főnöke, Hillary Clinton volt külügyminiszter most az elnökválasztás egyik legnagyobb esélyese, akinek az előválasztási szezon közepén nem épp a legjobbkor jön az újabb emailbotrány, ami az amerikai sajtó működéséről is húsbavágó kérdéseket vet fel.

„Nem jellemző, sőt, ellentmond a szakmai elvárásainknak” – zárta rövidre az Atlantic magazin szóvivője a Gawker Hillary Clinton volt külügyminiszter bizalmasának módszereibe betekintést engedő tényfeltáró anyagát. Akár rendszeres volt, akár egyedi eset, a Marc Ambinder (az Atlantic politikai rovatának akkori szerkesztője, jelenleg a Week újságírója) és Philippe Reines (Hillary Clinton hírhedten rámenős bizalmasa, volt külügyminisztériumi sajtófőnök) közötti emailváltás ijesztő tanmese a sajtó függetlenségéről.

A portál egy 2012-ben beadott közérdekű adatigényléssel szerezte meg a külügyminisztériumi levelezést, az ügyben azóta is perben állnak a minisztériummal. (A Fox már úgy vette át a sztorit, hogy az FBI nyomozott az ügyben, ez nem igaz, egyszerű adatigénylésről van szó.)

Lenne itt három feltétel

Annyi biztos, hogy nem mindennapi fogásra bukkantak a már megkapott dokumentumokban. 2009. július 15-én Ambinder egy üres emailt küldött Reinesnek a következő tárggyal:

Át tudnád küldeni HRC beszédét?

A kérés Hillary (Rodham) Clinton aznap, az egyébként a Foreign Affairst is kiadó Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) washingtoni székhelyén tartandó beszédére vonatkozott. Három perccel később jött meg a háromszavas válasz: „Igen, két feltétellel.” Talán mert ez volt Clinton első fontos beszéde külügyminiszterként, Ambinder azonnal visszaírt, hogy OK, Reines pedig felsorolta, mit kér pontosan cserébe:

Feladó: [Philippe Reines]
Elküldve: Szerda, 2009. július 15. 10:06
Címzett: Ambinder, Marc
Téma: Re: Át tudnád küldeni HRC beszédét?

Igazából 3 [feltétellel]

1) A saját szavaidba beleszövöd az „erőteljes” jelzőt

2) Kitérsz arra, hogy a Council on Foreign Relations ülésrendje szerint a küldöttek – Holbrooke-tól Mitchellen át egészen Rossig – előtte ülnek. A magad ügyes módján utalsz rá, hogy ez egész biztosan nem véletlen, jelent valamit

3) Nem írod azt, hogy zsaroltak!

Ambinder egy percen belül visszaírta, hogy „vettem”. Ehhez híven meg is tartotta a szavát, mégpedig a Hillary Clinton átütő és okos erejéről szóló cikkének (Hillary Clinton's ‘Smart Power' Breaks Through) legelső bekezdésében: „Barack Obama külpolitikájának kulcsa Hillary Clinton – ez Clinton a Council on Foreign Relations előtt megtartandó erőteljes beszédének üzenete. Már az ülésrend is erről árulkodik, hiszen Clinton előtt három beosztottja ül, potenciálisan egymás riválisai: Richard Holbrooke és George Mitchell küldöttek, és Dennis Ross, a nemzetbiztonsági tanács vezetője.”

Gratulált a Wikileaks-sajtótájékoztatóhoz

Ráadásul Ambinder, akitől politikai újságíró lévén kellő távolságtartást várhat el a nyilvánosság, több olyan emailt is írt, melyekben gratulált Reinesnek Hillary sajtótájékoztatóihoz – többek közt ahhoz, melynek fő témája a több ezer bizalmas külügyminisztériumi távirat kiszivárgása, a Wikileaks-botrány volt. „Elképesztő jól sikerült a sajttáj, hibátlan volt!” – fogalmazott.

A nagyobbik emailbotrány

A New York Times még tavaly március elején szellőztette meg, hogy Clinton 2009-től 2013-ig tartó hivatali ideje alatt kizárólag egy magánszerverhez kötött magánemailcímet használt hivatalos levelezésre a kormányzat által biztosított fiók helyett. Ez a titkosításon kívül azért is probléma, mivel a közszolgálati alkalmazottak hivatalos levelezését rendes esetben nyilvántartják és archiválják. Clinton mindenkit biztosított afelől, hogy senkinek nem küldött emailjén keresztül minősített dokumentumokat. 

A 2009 és 2013 között hivatalban lévő külügyminiszter maga is elismerte, hogy két címet kellett volna használni, arra hivatkozott, hogy egyszerűbb volt egy készüléket cipelni kettő helyett. Utólag azt mondta, akkor ez nem tűnt potenciális problémának, pedig most, az előválasztási szezonban hatalmas támadási felületet jelenthetnének az emailek, ha Bernie Sanders nem döntött volna úgy, hogy nem hánytorgatja fel Hillarynek az emailügyet a vitákban, inkább a fontosabb kérdésekre koncentrál. Ettől még borítékolhatóan vissza fog köszönni a botrány, ha Clinton behúzza a demokrata előválasztást, és egy republikánus jelölttel kell megküzdenie az elnöki székért.

Az ügyben nem egyedül az Atlantic érintett: Mike Allen, a Politico első számú fehér házi tudósítója arra tett ígéretet, hogy pozitív hangvételben ír Chelsea Clintonról (sőt, egy végül nem megvalósult interjúban az exkluzivitásért cserébe a kérdéseket előre egyezteti a stábjával), egy másik üzenetváltásban pedig

Reinesnek egész konkrétan megengedte, hogy név nélkül saját maga írjon egy külügyminisztériumról szóló tévéműsorról a Politico hírlevelébe.

Ami szintén erősen kifogásolható, bár épp a Gawker szerint ez nem akkora eltévelyedés, mint Ambinderé, aki „Clinton stábjának outsource-olta saját szerkesztői teendőit”, amikor az „erőteljes″ jelzőért cserébe kapott meg előre egy fontos beszédet (avagy a saját szavaival: hagyta: hogy zsarolják). Érdekes részlet ugyanakkor, hogy a Politico pontosan ugyanazt a jelzőt használta tudósításában, amit Reines Ambindertől kért. És láss csodát, a szerző, Mike Allen szintén kitért az ülésrendre, arra azonban egyelőre nincs a Gawkernek bizonyítéka, hogy ő is lepaktált volna Clinton stábjával.

A Politico is erőteljes beszédről és ülésrendről írt
A Politico is erőteljes beszédről és ülésrendről írt

Reines taktikája annyira bejött, hogy a New York magazin például már egy bodybuilder-karokat keresztbetevő Hillary-illusztrációval vette át az „erőteljes” beszéd sztoriját, A királyságminiszter alcímmel. Az pedig csak a hab a tortán, hogy néhány évvel később Ambinder a Weekben publikált glosszájában azt találta írni előzetesen a 2016-os választásról

a Clinton-stáb a médiát eszközként próbálja majd használni. 

„Ami nekünk ebből jó hír: a riporterek megtalálják a módját, hogy szorítsák sarokba Clintont, mert nagyon jók, nem fognak neki kegyelmezni. Jó forrásai lesznek az elszámoltathatósági feszültségnek.”

Nyilvános megszólalásaiban Mike Allent is álszentségen kapta a Gawker: A kulisszák mögött rovatban öt héttel az idézett levélváltás után azt kérte számon a Politicón két kollégájával, hogy Obama és Hillary Clinton túl sok „szuperbiztonságos, gyerekkesztyűs interjút″ ad – pont, amilyenre ő is bejelentkezett Chelsea Clintonnál. Allen egyébként nyilvánosan is kanosszát járt, Az én hibám címmel belinkelte a Politico Playbookba a Gawker anyagát azzal, hogy ügyetlen dolgot tett ugyan, de az interjú végül nem valósult meg, és a kérdések egyeztetése ellenkezik a szerkesztési alapelvekkel. Mint írta, sosem csinált és nem is fog ilyet csinálni.

Ambinder: Nem ez volt a jellemző

Amikor Ambindert kérdezte az esetről a Gawker, az újságíró először azt írta, „nem sokra emlékszik az egészből”, később azért bővebben is kifejtette, hogy

Philippe [Reines] és én általában telefonon beszéltünk, emailben csak megerősítettük az elhangzottakat.

A leirat a legjobb indulattal is csak egy hiányos töredéke az elhangzottaknak. Ettől függetlenül az ilyen interakciók barterjellegétől engem is kivert a veríték... A konkrét levélváltásra nem emlékszem, de bármire is derül fény, az én döntéseimet tükrözi, senki másét."

Hozzátette: akkor is, később is kellemetlenül érezte magát, sőt, többek közt az ehhez hasonló ügyekkel indokolta, miért állt fel az Atlantictől (melyről minden megszólalásában mantraszerűen elmondja, munkahelye nem tartott pisztolyt a halántékához, hogy cserekereskedelembe bocsássa a szakmai hitelét). Ettől szerinte nem ez a munkamódszer jellemzi sem munkássága, sem a sajtósokkal folytatott kommunikációja egészét.

Az ügy onnan indult ki, hogy a Gawker elkezdte feltárni: Clintonhoz hasonlóan (lásd oldalsó keretesünket) Reines is használta a személyes emailfiókját munkával kapcsolatos levelezésre minisztériumi tisztségviselőként. A külügyminisztérium korábban azt nyilatkozta, folyamatban levő peres ügyet nem kommentálnak (a Gawker szerint először megtagadták a közérdekű adatigénylést, később ismerték csak el, hogy egyáltalán léteznek Reines emailjei, és kezdték kiadni őket). És bár az emailben Reines maga használta a zsarolás szót, még a jobboldali Fox is elismerte, hogy amit a külügyi sajtófőnök tett, nem bűncselekmény, legfeljebb szokatlan, hogy a sajtó és a politikusok közötti háttéralkukat leírják.

 Az egyik legérdekesebb a portál által kibányászott dokumentumok között az a thread, amiben Reines Mark Halperintől (akkor a Time, most a Bloomberg News újságírója) azt kéri, írja bele a 2008-as kampányról szóló, Game Change című könyve filmváltozatába („mint Jeremy Basht a Recountba”, vagyis a 2000-es választásról szóló Újraszámlálásba). A könyvben végül egy helyen feltűnik, a filmből kimaradt.

A Gawker által megszerzett összes anyag a DocumentCloudon böngészhető.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM