Sanders megint meglepheti Clintont

2016.02.17. 13:56
0 hozzászólás

Miközben a republikánusok szombaton a rettentő fontos Dél-Karolinában tartanak előválasztást, Hillary Clinton és Bernie Sanders egy másik államban, Nevadában csap össze, ahol a nyitóállamhoz, Iowához hasonlóan kaukuszt tartanak a demokraták.

Nevada még év elején is egy viszonylag biztos győzelemnek tűnt Hillary Clintonnak, azonban a vermonti szenátor New Hampshire-i győzelme után hirtelen rettentő szoros lett, és a felmérések alapján nem elképzelhetetlen egy újabb Iowa sem, ahol mindössze 0,25 százalékkal győzött végül Clinton.

A kiélezett helyzetben Clinton hétfőn inkább lemondta Floridában tervezett programjait, hogy egy plusz napot kampányoljon Nevadában. Pedig a volt first lady kifejezetten korán kezdett szervezetet építeni az államban, és tisztában volt azzal, hogy Sanders esetleges New Hampshire-i győzelme után szüksége lesz Nevadára, hogy gyorsan megállítsa a lendületét.

A vermonti szenátor ezzel szemben sokáig nem tudott igazán Nevadára koncentrálni, azonban januárban elkezdtek erőforrásokat átcsoportosítani, most pedig New Hampshire-hez hasonlóan túl is költi hirdetésekben Clintont. Sandersnek azért lenne nagyon fontos a győzelem, de legalábbis a szoros befutó, mert ezzel bizonyíthatná, hogy nem csak főként fehér, liberális szavazók uralta államokban tud jól szerepelni a demokrata előválasztásokon, hanem képes tovább szélesíteni bázisát.

Eddig két felmérés érkezett idén Nevadából, és mindkettő lényegében totális patthelyzetet mutatott. A TargetPointnál február elején 45-45-re álltak, most pedig a CNN/ORC vadiúj felmérésében Clinton 48 százalékkal vezet a 47 százalékra mért Sanders előtt.

Clinton vezet nők között, Sanders pedig az 55 év alattiaknál. Úgy tűnik, hogy a gazdasági helyzet számít leginkább a kaukuszra készülőknél. Ahogy Iowában, Sanders támogatóinak egy része nem volt még máskor kaukuszon, míg a gyakorlott előválasztók Clinton táborát erősítik. Éppen ezért a részvétel megint kulcsfontosságú lehet.

A republikánusok majd három nappal a dél-karolinai előválasztásuk után tartják a maguk kaukuszát. A CNN felmérése szerint Donald Trump magasan, az eddigi átlagait is meghaladva vezet 45 százalékkal, mögötte pedig Marco Rubio floridai szenátor és Ted Cruz texasi szenátor küzd egymással 19 és 17 százalékkal.

Június a Balatonon

Díjnyertes családbarát hotel, 06.17.-ig 25 900 Ft/ fő/2 éjtől

Hajóút akció!

Hajóutak hihetetlen árakon! Foglaljon most!