Összeverekedtek Donald Trump támogatói és ellenzői

2016.03.12. 08:01
6 hozzászólás

Lemondta Chicagóban tervezett kampányrendezvényét a Republikánus Párt vezető elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump pénteken, mert a jelenlévők között összetűzések törtek ki, írja az MTI.

Donald Trump több ezer híve gyűlt össze a chicagói rendezvény helyszínén - az Illinoisi Egyetemen -, ám megjelentek Trump-ellenes jelszavakat skandáló tüntetők is. Az elnökjelölt-aspiráns hívei és ellenzői nemcsak kiabáltak és táblákat emeltek a magasba, hanem össze is verekedtek. A tömegjelenet mintegy fél órája tartott, amikor megjelent a helyszínen Trump kampányának egyik munkatársa és közölte, hogy a rendezvényt biztonsági okok miatt elhalasztják.

A Trump-ellenes tábor azonban tovább tüntetett. Ekkor a rendőrség - a komolyabb összecsapások elkerülése érdekében - közbeavatkozott és feloszlatta a tüntetést. Helyszíni beszámolók szerint a Trump ellen tüntetők elsősorban afroamerikaiak és spanyol ajkú amerikaiak voltak, akik rasszizmussal és kirekesztéssel vádolták Donald Trumpot. A milliárdos üzletember sok híve pedig amiatt kesergett, hogy elnapolták a rendezvényt, ezt ugyanis úgy élték meg, mintha a tüntetők győztek volna.

A rendőrség korábbi információival ellentétben Donald Trump chicagói kampányrendezvényén mégis voltak sebesültek és letartóztatások. Donald Trump az MSNBC televíziónak adott nyilatkozatában elítélte az erőszakot, s úgy fogalmazott, hogy ami történt, az "magáról a társadalomról" jelez valamit.

Szombaton délelőtt blogján Trump azt írta: a chicagói tüntetők szervezett csoportokban érkeztek, és semmibe vették az amerikai alkotmány első kiegészítését. Ez az alkotmány-kiegészítés garantálja a szólás-, és gyülekezésszabadságot. A New York-i üzletember még hozzátette: a Chicagóban történtek mozgósították Amerikát.

Donald Trump rendezvényein az elmúlt napokban nem egyszer tört a felszínre elégedetlenség, rasszista felhangokkal tűzdelt feszültség. Csütörtökön az egyik kampánygyűlésen letartóztattak egy Trump-párti férfit, mert belerúgott egy afroamerikai férfiba, aki Trump ellen tüntetett a nagygyűlésen.

Donald Trumpot pénteken támogatásáról biztosította korábbi vetélytársa, Ben Carson sebészprofesszor. Carson a múlt héten szállt ki az elnökjelöltségért folyó küzdelemből. Úgy fogalmazott, hogy Trumpnak "van esze" s bár a kampányban harcias, nemegyszer durva is volt, de az amerikaiaknak módjuk lesz megismerni őt a kedvesebb oldaláról is.

Az amerikai politikai élet élénken reagált az eseményekre. Két republikánus elnökjelölt-aspiráns - Marco Rubio, floridai szenátor és John Kasich ohiói kormányzó - szombaton jelezte, fontolóra veszi Donald Trump elnökjelöltségének támogatását, ha a párt őt jelölné a novemberi választásra. Rubio szombat reggeli sajtókonferenciáján azt mondta: rendkívül elszomorítja az, ami történt, félelmet is kelt, és bár ő tartja magát korábbi álláspontjához, miszerint bárki lesz is a republikánusok elnökjelöltje, támogatja majd. Ezt azonban - mint fogalmazott - "nap mint nap egyre nehezebb betartani".

Kasich pedig Cincinnatiban kampányolva azt fejtegette, hogy a Trump teremtette "mérgezett környezetben különösen nehéz támogatni őt". Majd hozzátette: "Mi jobbak vagyunk ennél". Az ohii politikus közelményt is kiadott, és ebben szó szerint úgy fogalmzott: "A megosztó politika magvai, amelyeket Trump a kampányban eddig elvetett, kikeltek, és a gyümölcsük undorító".

Mind Rubio, mind Kasich korábban elkötelezte magát, hogy amennyiben a Republikánus Párt elnökjelöltje Donald Trump lesz, feltétlenül támogatják majd, függetlenül attól, hogy vannak fenntartásaik alkalmasságával kapcsolatban. Trumpot tette felelőssé a történtekért a harmadik, még mindig versenyben lévő elnökjelölt-aspiráns, Ted Cruz, texasi szenátor is. "Ő az egyetlen az elnökjelöltségért küzdők közül, akinek a rendezvényein elszabadul az erőszak. Nem ez volt az utolsó incidens... nekünk nem így kell politizálnunk" - fogalmazott a texasi szenátor.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.