Előállt egy republikánus kongresszusi képviselő, aki átszavaz Clintonra

2016.08.02. 17:57 Módosítva: 2016-08-02 17:58:24
7 hozzászólás

Egy New York-i republikánus, Richard Hanna az első kongresszusi képviselő, aki nyíltan kiállt, és bejelentette, hogy a pártvonalakon túllépve Donald Trump ellenében szavaz majd a november 8-i elnökválasztáson.

Hanna már korábban is jelezte, hogy soha nem tudná támogatni Trumpot, most pedig azt írta egy cikkben, hogy nem tartja elegendőnek elítélni a republikánus jelölt kijelentéseit. „Nem alkalmas, hogy képviselje a pártunkat, és nem vezetheti az országot" – írta. Szerinte Clintonnal vannak nézetkülönbségei, de méltatta eltökéltségét több olyan ügyben, amit ő is fontosnak tart.

Clintonra fogok szavazni

– írta a ciklusa végén egyébként visszavonuló képviselő.

Clinton nagyobb lökést kapott

Az elmúlt napok enélkül sem alakultak túl jól Trumpnak, aki folyamatosan összetűzésbe került egy társait megmentve Irakban meghalt amerikai muszlim katona szüleivel, valamint magyarázkodnia kellett azért is, mert egy interjúban azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin nem fog benyomulni Ukrajnába. Közben pedig a demokrata konvenció önmagában is lökést hozott a felmérésekben Hillary Clintonnak.

A múlt csütörtökön véget ért demokrata jelöltállító gyűlés után készült öt felmérés 3-9 pontos erősödést mutat Clintonnak, és úgy tűnik, hogy a volt first lady nagyobb lökést kapott, mint egy héttel korábban Trump a republikánusok konvenciója után. A RealClearPolitics összesítése szerint Clinton most 46,4 százalékkal vezet, míg Trump 42 százalékon áll, a különbség pedig nagyobb, mint a két párt konvenciói előtt volt. A FiveThirtyEight előrejelzése alapján Clintonnak a konvenció után megint 69 százalék esélye lenne megnyerni a választást, szemben Trump 31 százalékával.

Az idei elnökválasztás már nem kevés fordulatot tartogatott, ezért gyakorlatilag hétről hétre változhat a helyzet, de hagyományosan az olimpia alatt nem várható óriási elmozdulás az erőviszonyokban. A konvenciók lezajlásával leginkább majd a szeptember végén kezdődő elnökjelölti viták kavarhatják meg megint alapjaiban a versenyt.

Trump: Clinton = az ördög

A Politico úgy tudja, hogy hétfőn legalább két fontos tanácsadót kirúgtak Trump kampánycsapatából, amihez köze lehetett a nem éppen a milliárdosnak kedvező elmúlt napoknak. Korábban mindketten Ben Carson visszavonult idegsebész segítői voltak, csak a visszalépése után kerültek át Trumpékhoz.

Trump közben arról beszélt, hogy Bernie Sanders lepaktált az ördöggel, amikor kiállt Clinton mögött. Emellett a Twitterén kóros hazudozónak nevezte a demokrata jelöltet, akinek a Washington Post fact checkjére hivatkozva még pinokkió orrot is varázsolt. A Washington Post szerint egyébként Clinton a Fox Newsnak adott interjújában úgy szemezgetett James Comey FBI-igazgató korábbi nyilatkozatából, hogy az ő narratíváját támassza alá a magán emailszerverét érintő emailbotrányban.

Clinton kampánycsapata viszont szánalmasnak és veszélyesnek nevezte, hogy Trump kedden már arról beszélt, hogy ha elveszíti novemberben az elnökválasztást, az azért lehet, mert elcsalják a szavazást.

A demokrata jelölt emellett megint felszólította Trumpot, hogy hozza nyilvánosságra az adóbevallását. Clintont Warren Buffett konferálta fel egy nebraskai kampányrendezvényen, és azt mondta, bárhol, bármikor kész Trumppal találkozni kezében a saját adóbevallásával.

Pörög a pénzszivattyú

A két kampánycsapat hétfőn nyilvánosságra hozta azt is, mennyi pénzt gyűjtött júliusban, írja a Politico. Clintonék közel 90 millió dollárt kalapoztak össze a pártvezetésnek megfelelő, és a legutóbbi emailbotrányban érintett Demokrata Nemzeti Bizottsággal (DNC) és helyi pártszervezetekkel közösen, ebből 63 millió ment közvetlenül az elnökjelölti kampányra. A demokrata jelölt kampánycsapata szerint a pénz 54 százaléka új adományozóktól érkezett, az átlagos adomány összege 44 dollár volt.

Trump kampánycsapata a pártvezetéssel közösen gyűjtött pénzeket még nem jelentette be, viszont az elnökjelölti kampányra 35,8 millió dollárt gyűjtöttek 517 ezer támogatótól júliusban. Az átlagos adomány összege 69 dollár volt.