- Külföld
- Fehér ház
- usa
- elnökválasztás 2016
- demokrata
- republikánus
- hillary clinton
- donald trump
- elnökjelölti vita
Ha lehet, még szorosabb lett az állás Clinton és Trump között
További Fehér ház cikkek
- Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost, ami a győzelmébe is kerülhet
- Donald Trump olyan „alkut” ígért az abortuszról, amely mindenkinek tetszeni fog
- Hatalmas bajban az elnök, de a kihívója sem örülhet annyira
- Barack Obama és Bill Clinton is segítette Joe Biden kampányát
- Tanúvallomásra hívta Joe Bident a képviselőház republikánus bizottsági elnöke
Minden bizonnyal ez lesz minden idők legnézettebb politikai eseménye, több mint százmillióan követhetik majd a demokrata Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump első elnökjelölti vitát, ami sok szempontból történelmet írhat.
A New York-i Hofstra Egyetemen tartott vita alapjaiban változtathatja meg az egész elnökválasztási versenyt, az állás ráadásul éppen a kezdést megelőző órákban lett, ha lehet, még szorosabb. A FiveThirtyEight Now Cast modellje azt mutatja meg, hogy mi lenne az állás, ha nem november 8-án, hanem már holnap tartanák az elnökválasztást. Ebben hétfőn este volt olyan pillanat, amikor 50,3 százalék esélyt adtak Trump, és 49,7 százalék esélyt Clinton győzelmére, azóta megint 50,6 százalék esélye lenne a volt first ladynek. Trump utoljára a republikánus konvenció idején tudott egy-két napra előnybe kerülni, azóta és előtte is a demokrata jelölt vezetett.
A pusztán a felméréseket összesítő, és az azokat gazdasági mutatók alapján is súlyozó modellekben még továbbra is 53-54 százalék esélyt adnak Clinton győzelmére. A RealClearPolitics összesítése szerint is 1,6-2,3 százalékponttal vezet Clinton, de az előnye tényleg hajszálvékony, mivel a nagyon fontos Coloradóban is csökkent a különbség az elmúlt napokban.
Így a vita még az eddigieknél is nagyobb téttel bír majd mindkettőjüknek. A vita előtti állásról és esélyekről itt írtunk bővebben>>>
Régi időkre nyúlik vissza
A vitáknak nagy hagyományuk van. Az elnökjelölti viták ősatyjának Abraham Lincoln és Stephen A. Douglas szenátor 1858-as maratoni összecsapását tartják. A hét vitából álló sorozatot – mely ráadásul két évvel előzte meg az elnökválasztást - nem épp a verbális pengeváltások jellemezték, mivel a nem kevesebb mint egy órás expozét másfél órás válasz és fél órás viszontválasz követte. Nem is csoda, ha a következő próbálkozásokra a rádió aranykoráig kellett várni: 1940-ben a harmadik újraválasztására készülő Franklin Delano Roosevelt ekkor még simán visszautassíthatta Wendell Willkie kihívását, csakúgy, mint 1952-be Dwight D. Eisenhower, akit a CBS főnöke próbált hiába rávenni egy Adlai Stevenson elleni vitára (egyébként eredményeiket elnézve mind Roosevelt, mind Eisenhower jól taktikázott, amikor előnyét nem akarta kockára tenni).
Az első elnökjelölti vitára a kép forradalmáig kellett várni. 1960-ra az amerikai háztartásoknak már 88 százalékában volt tévé, és így 70 millió választópolgár nézte, ahogy John F. Kennedy kamerák előtti fesztelensége, fiatalsága lesöpri Richard Nixon kormányzati tapasztalatát. A történelmi vita ellenére a műfaj 16 évig szünetelt, és igazi erényeit nem is az 1976-os Ford-Carter-vita alkalmával csillogtatta meg, hanem akkor, amikor egy volt hollywoodi színész, Ronald Reagan kaliforniai kormányzó kezdte el szórni a poénokat a képernyő előtt. 1984-ben például a később tönkrevert Walter Mondale is teli szájjal nevetett azon, amikor arra a kérdésre, nem merült-e fel benne, 73 évesen már nem biztos, hogy egészségileg alkalmas a sok megpróbáltatással járó elnöki posztra (ez a dilemma a mostani kampányból is ismerős, ugye?) csak annyit válaszolt:
Nem akarom a kort kampánytémává tenni. Nem fogom politikai célok érdekében kihasználni, hogy ellenfelem fiatalabb és tapasztalatlanabb nálam.
A vitát a hetvenes években még egy civil szervezet, a Női Választók Ligája szervezte, de a két nagy párt egyre nagyobb nyomás alá helyezte a szabályok tekintetében a civileket, akik végül 1987-ben feladták a küzdelemet, és a vita szervezése átkerült a két párt közös bizottságához. A vita minden apró mozzanatát szabályozzák, köztük azt is, hogy csak azok kapnak meghívót, akiket legalább három közvélemény-kutató mér országosan 15 százalék fölé – így aztán nem csoda, ha egyedül 1992-ben tudtak háromszereplős vitát rendezni a független Ross Perot részvételével. A vita ekkorra már az amerikai politikai hagyomány szerves részévé vált, mely alól egyetlen politikus sem vonhatja ki magát - ezt 1992-ben az újrázásra hajtó idősebb Bush még nem ismerte fel, vonakodását viszont a közvélemény keményen megtorolta az urnáknál.
Obama is belenyúlt az első vitába
Négy éve Barack Obama is belefutott egy fiaskóba, ráadásul nem olyan klasszikus bakikat követett el az első elnökjelölti vitában, mint amikor Nixon már az elejétől törölgette izzadó homlokát, vagy Al Gore jól hallhatóan sóhajtozott több tízmillió néző szeme láttára.
Jon Favreau, Obama korábbi beszédírója úgy emlékezett vissza, hogy az elnök gyűlölte a vitákat, ráadásul tanácsadói azzal küldték ki a színpadra, hogy ne legyen túl konfliktuskereső, ami túlságosan is jól sikerült. Túl nagy teret engedett a korábbiakhoz képest a függetleneknek szóló, mérsékeltebb arcát mutató Mitt Romney-nak, aki igazi utolsó esélyként élte meg, és meg is nyerte a vitát a máskor tömegeket lelkesítő, de aznap az akkori kommentárok szerint berozsdásodott hatást keltő Obamával szemben.
A vita súlyát jól jelzi, hogy a végig hátrányban kapaszkodó Romney először tudta átvenni több felmérésben is a vezetést országosan. Ez persze messze nem bizonyult végzetesnek Obamára nézve, a következő vitákra már nagyon összerakták a vitastílusát, kevésbé tűnt védekezőnek, szenvedélyesen beszélt arról, hogyan segítettek a döntései az embereknek, és sokkal érthetőbben, világosabban fogalmazta meg az üzenetét. Végül pedig biztosan meg is nyerte a két következő vitát, és az elnökválasztást.
Mindketten rákészültek a nagy összecsapásra
Clinton veterán vitázó, és a politikai tapasztalatára építve is kontrasztot próbál majd mutatni Trumppal szemben. Végigcsinált rendesen 90 perces próbavitát is, amiben segítői játszották el Donald Trump szerepét. A demokrata jelölt csapata gondosan összegyűjtötte az összes olyan visszás kijelentést, amit Trump tett eddig a kampányban, azonban tanácsadói szerint Clintonnak egyszerre kell készen állnia arra, hogy nekimenjen az idáig sem a részletes politikai javaslatokra koncentráló Trumpnak, és elkerülnie, hogy túlságosan támadónak látszódjon, miközben saját problémás ügyei – például az emailbotrány – miatt is kínos helyzetekbe kerülhet.
„Légy önmagad, és magyarázd el, mi motivál" – üzente Obama jó tanácsként Clintonnak az ABC News múlt heti műsorában. Clinton azonban azért sincs könnyű helyzetben, mert Obama örökségét vinné tovább, ami egyszerre jelent előnyt, de több támadási felületet is adhat. Clinton legnagyobb problémáját mégis az jelenti, hogy sokkal nagyobbak az elvárások vele szemben, mint Trump esetében.
Trumppal szemben ezzel szemben sokkal alacsonyabbak az elvárások: ha sikerült elnökibbként és visszafogottabban viselkednie, már akkor többen úgy értékelhetik, hogy sikeresen vette az első egy az egy elleni megmérettetését. Trump többek között azzal készült, hogy alaposan átbeszélt témákat például Chris Christie New Jersey-i kormányzóval, Rudy Guiliani volt New York-i polgármesterrel, vagy éppen Michael Flynn nyugalmazott tábornokkal, de kampánycsapatával Clinton pszichológiai profilját is összeállították, hogy feltérképezzék a gyenge pontjait.
Trumpról leperegtek eddig a tárgyi tévedések és valótlan állítások is, és most is elsősorban arra számíthatunk, hogy az összképben próbál Clinton fölé kerekedni. A tanácsadói állítólag azt várják tőle, hogy nyugodt és összeszedett legyen, de készen arra, hogy bármikor kemény viszontválaszokat adjon Clinton támadásaira. A legnagyobb fegyvere viszont a kiszámíthatatlanság lehet, egyáltalán nem lehet tudni, hogy éppen a kifakadásairól ismert, vagy a visszafogottabb Trump lép-e majd színpadra New Yorkban.
Minden számíthat
A CNN szerint az sem kizárt, hogy kifejezetten személyeskedőbe csap át a vita, hiszen már előtte is volt ennek jele. Trump bedobta, hogy meghívja a hétfő esti elnökjelölti tévévitára Gennifer Flowerst, azt a nőt, akivel évtizedekkel ezelőtt, még elnökké választása előtt volt viszonya Bill Clintonnak, miután Clinton kampánycsapata meghívta a republikánus jelölt élénk kritikusának számító Mark Cuban milliárdost, hogy üljön ott a vendégükként az első sorban.
Egyáltalán nem mindegy az sem, hogyan figyeli az egyik jelölt a másikat, miközben az beszél, em mindegy, mikor jegyzetel, mit sugall a testbeszéde, amit különösen kihangsúlyozhat a jelölteket egymás mellé rakó osztott képernyő. A Politico azt is hozzáteszi, hogy különösen fontos lesz az első fél óra, a viták hangnemét és ritmusát ugyanis már ezek meghatározhatják, és a nézők fejében is el lehet ültetni hatékonyan emlékezetes kijelentéseket.
Minden új alapokra kerülhet
Azért sem mindegy, hogy végül melyikük kerül majd ki győztesen, mert a következő vita csak két hét múlva lesz – közte október 4-én az alelnökjelöltek vitájával, de nem az fogja eldönteni a lényegi kérdéseket –, addig pedig a kampányt az határozza meg, ami most éjszaka történik.
Rovataink a Facebookon