Trumpot méltatja a kormányszóvivő egy amerikai jobbos lapban

2016.10.08. 10:36 Módosítva: 2016-10-08 10:36:43
6 hozzászólás

Kovács Zoltán kormányszóvivő exkluzív interjút adott az amerikai politikai paletta jobbszélét képviselő Breitbart.com internetes lapnak, amelyben kiállt Donald Trump bevándorlásellenes politikája mellett, bár azért azt leszögezte, hogy nyíltan és hivatalosan nem támogatja a republikánus elnökjelöltet a magyar kormány.

A kormányszóvivő nyilatkozata pont azzal egy időben jelent meg a nagyjából a Demokrata vagy a Pesti Srácok amerikai megfelelőjeként jellemezhető lapban, hogy Trump újabb botrányba keveredett durván szexista kijelentései miatt.

Kovács a lapnak úgy fogalmazott, hogy "ha a migrációról van szó, amely a legégetőbb kihívás, amivel szembe kell néznünk, akkor mindenképpen igaz, hogy Trump és a konzervatív elképzelések a migrációval kapcsolatban jóval közelebb állnak hozzánk". 

Alapvetően azt képviselik, amit mi gondolunk (a bevándorlásról). Ezért a külpolitika ezen elemével kapcsolatban Trump (álláspontját tartjuk helyesnek).

– mondta Kovács.

Viszont közölte, hogy azért a magyar kormány hivatalosan nem áll be egyik jelölt mögé sem, mert elvi alapon nem avatkozik bele más országok belpolitikájába. 

Ennek ellenére azért Barack Obama kormányáról mondott pár keresetlen szót Kovács a Trump mellett és Clinton ellen hevesen kampányoló, erősen jobboldali lapnak. 

Kovács szerint ugyanis a jelenlegi amerikai kormányt nem érdekli Európa és Közép-Európa. Egyúttal azonban arról is beszél, hogy le kéne porolni és meg kéne erősíteni a két ország kapcsolatát, ami szerinte alapvetően az amerikai magatartás miatt nem történik meg. 

Arról is beszélt, hogy "sok mindent meg kell tárgyalni, újra át kell beszélni" az amerikaiakkal, például "a magyar történelmet, a közép-európai történelmet, az Oroszországgal és az európai Unió egyes részeivel kapcsolatos magatartást" is.

Kovács erről közelebbi részleteket nem mondott, de a lap szerint arról van szó, hogy a demokrata kormányzat oroszellenességével van problémája a magyar kormánynak, bezzeg Trump jóban akar lenni Vlagyimir Putyinnal. A Breitbart emellett a kvótareferendumot is kiemelte, és megjegyezte, hogy e kérdésben Orbán harcot vív az Európai Unióban.

Egyébként a bevándorláspolitikai egyetértés kölcsönös a Republikánus Párt jobbik szélei és a magyar között, nemrég pont a Breitbartban dicsérte Orbán Viktor egy trumpista politikus.