Donald Trump drogtesztre küldené Hillary Clintont

2016.10.16. 14:16
28 hozzászólás

Donald Trump szombaton egy New Hampshire államban tartott gyűlésen azt javasolta, hogy a következő vita előtt mindkét elnökjelölt vegyen részt egy drogteszten, írja a Politico. A republikánus elnökjelölt ezt azzal magyarázta, hogy szerinte Hillary Clinton a legutóbbi vita alkalmával feltűnően fel volt spanolva, a végére azonban látványosan elfáradt. „Alig tudott elvánszorogni az autójához" – mondta.

Trump a sportolókhoz hasonlította magukat, szerinte a verseny tisztasága miatt az amerikai elnökválasztáson is be kellene vezetni a drogtesztet. Az elnökjelölt korábban már Clinton egészségét és alkalmasságát is vitatta, szerinte a vetélytársának nincs elég bátorsága és ereje, illetve nem megfelelő az állóképessége ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államokat vezesse.

Donald Trump New Hamphire államban tartott beszédén.
Donald Trump New Hamphire államban tartott beszédén.
Fotó: Darren McCollester

Néhány nappal korábban Trump egy rádiós interjúban szintén arról beszélt, hogy Hillary Clinton furcsán viselkedett a vita alatt, és azt sejti, metamfetamin hatása alatt állt. „Nem tudom, mi történik vele" – mondta, és azt is jelezte, hogy ő maga hajlandó lenne átesni a javasolt drogteszten. Az utolsó elnöki vitára egyébként szerdán kerül majd sor Las Vegasban.

Közben egy szombati közleményből kiderült, hogy Trump kampánypénzgyűjtése szeptemberben elérte a százmillió dollárt. Az elnökjelölt kampánystábja szeptember második felében jelentette be, hogy belehúznak, és 140 millió dollárt költenek majd reklámra az elnökválasztás napjáig. Addig mintegy 22 millió dollárt költöttek tévés és rádiós hirdetésekre.