Trump mégis elismeri a választás eredményét, egy feltétellel

2016.10.20. 19:18
44 hozzászólás

A csütörtök hajnali elnökjelölti vitán Donald Trump nem akarta kimondani, hogy el fogja ismerni a novemberi választás eredményét, azt mondta, hogy majd meggondolja, ha ennek eljön az ideje. 

Ezt próbálta finomítani csütörtök délután, a republikánus jelölt ugyanis Ohióban kijelentette:

Teljes mértékben el fogom fogadni a választás eredményét. Ha én nyerek.

A vitán elhangzottakra a kampánymenedzsere, Kellyanne Conway, azt mondta, Trump csak arra utalt, ha már ismerik a pontos eredményeket, akkor döntik el, milyen lépéseket tesznek. De leszögezte, hogy lehet számítani a békés átmenetre Trump részéről, ha a választás tiszta lesz.

Ezt most Trump is megerősítette Ohióban: "Egy tiszta választás eredményeit elfogadom, de fenntartom a jogot arra, hogy lépéseket tegyek, ha gyanús eredmény születik." 

A YouGov felmérése szerint az emberek hatvannyolc százaléka gondolja úgy, hogy a jelölteknek meg kellene ígérniük, hogy elfogadják a választás eredményét. Ugyan a Morning Consult/Politico felmérése szerint 41 százalék úgy véli, elcsalhatják Trumptól a választásokat, a többség azonban nem ért ezzel egyet.

Barack Obama is odaszólt egy Miamiban tartott rendezvényen, ahol Hillary Clinton mellett kampányolt: "Közel egymilliárdan szavaztak már az elnökválasztásokon az évek során, de csak 31 esetben derült ki, hogy valóban választási csalás történt. Ennél nagyobb esély van, megnyerni a lottót."

Újabb nő vádolja szexuális zaklatással Trumpot

Közben Karena Virginia lett a tizedik olyan nő, aki szexuális zaklatással vádolta meg az elnökjelöltet. Csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy  98-ban találkozott Trumppal, éppen az amerikai tenisztorna, a US Open után várt egy taxira, amikor az üzletember és baráti társasága kiszúrta. Trump előbb megjegyzéseket tett rá, majd odament hozzá, és fogdosni kezdte. 

Virginia elmondta, évekig magát okolta, mert túl rövid szoknyát viselt aznap. Aztán amikor évekkel később egy üzleti összejövetelen ismét összefutottak, már undort érzett Trumppal szemben. 

"Bár tartottam attól, hogy a családom nyugalmát veszélyeztetem, ha most a nyilvánosság elé tárom, mi történt, de úgy érzem, nőként, anyaként, emberként és amerikai állampolgárként köteles elmondanom, min mentem keresztül" - idézi az NBC News. 

A nő ügyvédje, Gloria Allred elmondta, Virginia egyelőre nem tervez jogi lépéseket, de reagálni akart azok után, hogy Trump minden vele szembeni szexuális zaklatást letagadott. Allred egyébként Hillary Clinton támogatója.