Ők próbáltak kitörni Clinton és Trump árnyékából
További Fehér ház cikkek
- Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost, ami a győzelmébe is kerülhet
- Donald Trump olyan „alkut” ígért az abortuszról, amely mindenkinek tetszeni fog
- Hatalmas bajban az elnök, de a kihívója sem örülhet annyira
- Barack Obama és Bill Clinton is segítette Joe Biden kampányát
- Tanúvallomásra hívta Joe Bident a képviselőház republikánus bizottsági elnöke
Az amerikai elnökválasztás mindig a demokrata és a republikánus párt jelöltjeinek nagy csatájáról szól, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kisebb indulók is Hillary Clinton és Donald Trump árnyékában.
Utoljára igazán Ralph Nader tudott kitűnni a kisebb, harmadikpárti jelöltek közül, aki sokak szerint 2000-ben zöldpárti színekben Floridában és New Hampshire-ben is fontos szavazatokat vehetett el a legnagyobb billegő államot, és ezzel az elnökséget éppen csak elbukó Al Gore-tól. Mostanában azonban üde színfoltnál többnek nehéz nevezni őket, hiszen a legutóbbi három elnökválasztáson egyszer sem tudtak 1,7 százalék fölé vergődni. Persze annyira nem könnyű az élet a két nagy párton kívül, hiszen a többségnek már az is problémát jelent, hogy az egyes államokban egyáltalán felkerüljön a szavazólapra, amihez külön aláírásokat kell gyűjteni.
A mostani elnökválasztáson azonban különleges esély mutatkozott a kisebb pártok jelöltjei előtt, hiszen mindkét nagy jelölt rettentő népszerűtlen – Clintont minimálisan többen szeretik –, és akármelyikük is kerül ki végül győztesen, nem nagyon találunk arra példát, hogy valaki ilyen rossz megítélés mellett nyerjen meg, vagy akár veszítsen el egy választást. Ez is magyarázza, hogy sokan kétségbeesetten kutattak valamiféle alternatíva után, így aztán szokatlanul magasra kúszott fel, és onnan a választáshoz közeledve sem csökkent olyan mértékben a kisebb jelöltek támogatottsága, mint ahogy az általában megszokott. Az utolsó felmérések szerint együtt még mindig 6,5 százalék körüli szavazatarányra számíthatnak (rajtuk kívül pedig egyébként még 5,7 százaléknyi bizonytalan sem sorakozott fel egyértelműen Clinton vagy Trump mögé).
Három olyan jelölt van, akit mindenképpen érdemes kiemelni a demokraták és a republikánusok mellett, habár azért inkább csak szélsőséges esetben befolyásolhatnák a nagyok küzdelmét.
A Utah-ra utazó mormon
Kezdjük Evan McMullinnal, hiszen ő arra pályázik, hogy 48 éve – George Wallace a függetlenségi párt színeiben nyert öt déli államot 1968-ban – az első olyan nagy pártokon kívüli jelölt legyen, aki államot és ezzel elektori szavazatot tud nyerni (az Egyesült Államokban nem az összesen leadott szavazatszám, hanem az elektori rendszer alapján hirdetnek győztest). Ehhez ráadásul egyáltalán nem volt szüksége országos jelenlétre, sem pedig hipergazdag kampányra, elég volt mindössze Utah-ra koncentrálnia. Az már az előválasztások alatt látszott, hogy az egyébként a leghűségesebb republikánus szavazóknak számító mormonok nagyon nincsenek kibékülve Donald Trumppal. Ez az ellentét pedig végül a magát Trumppal szemben valódi konzervatív alternatívának kínáló, szintén mormon McMullin augusztusi indulásában csúcsosodott ki.
A 40 éves McMullin egy időben mormon misszionáriusként dolgozott Brazíliában, aztán járt önkéntesként Jordániában az ENSZ Menekültügyi Világszervezetének, az UNHCR-nek a megbízásából. 1999-től 2010-ig a CIA terrorelhárítója volt, majd 2013-ig a Goldman Sachs-nak dolgozott. Akkor került Washingtonba, előbb a képviselőház külügyi bizottsága mellett volt tanácsadó, majd pedig a Republikánus Párt képviselőházi politikai igazgatója lett belőle, vagyis az elmúlt években közvetlenül a politikusok mellett dolgozott. Erről a pozíciójáról csak a kampányának megindításakor mondott le.
A Trumpot még a jelöltállító konvenció alatt is ellenző NeverTrump mozgalom támogatásával induló McMullin eredetileg azzal indokolta szerepvállalását, hogy az amerikaiak mindkét nagy párt jelöltjében csalódtak, miközben az ország jobbat érdemel, mint Trump, vagy Clinton. Magát máskor az Uberhez hasonlította, Trumpéknak ebben a formában pedig a nagy taxitársaságok szerepe jutott. Protestjelöltként azonban még nem sikerült áttörnie, akkor kezdtek felfigyelni rá jobban, amikor távolabbra nézve már egy új konzervatív mozgalom képét vetítette előre. „Szkeptikusak vagyunk, hogy a Republikánus Párt meg tudja-e lépni azokat a változtatásokat, amikre szükség lenne, hogy életképes politikai gépezete maradjon a konzervatív mozgalomnak."
A nagyobb jelöltekhez képest elenyésző, mindössze egymillió dollárt sikerült pár hónap alatt összekalapoznia, és a Trumptól elpártoló, komolyan vehető utah-i politikusok sem sorakoztak fel mögé. Viszont a háttérben az is megdobta a kampányát, hogy a szintén mormon 2012-es republikánus elnökjelölt, Mitt Romney a rendelkezésére bocsátotta egykori támogatóinak emaillistáját. A felmérésekben az utolsó hetekbe lépve sikerült tényleg feltűnnie, és feljött Trump, valamint Clinton mögé. Trump a végére viszont úgy tűnik, megerősítette előnyét, McMullin 25 százalékponttal inkább csak Clintonnak küzd a második helyért.
Azonban jól jelzi, hogy Trumpék is valós fenyegetést láttak benne, hogy az utolsó hetekben szokatlan módon Mike Pence republikánus alelnökjelölt is Utah-ban kampányolt, a milliárdos pedig egy interjúban indított támadást. Szerinte még „senki sem hallott McMullinról", aki a Weekly Standard nevű lap szerkesztőjének a bábja, mégis elvesz tőle szavazatokat, aminek katasztrofális következményei lehetnek. McMullin erre azért csattanós választ adott:
Persze, hogy nem hallott rólam, mert amíg Ön nőket molesztált a szépségversenyeken, én a terroristák ellen küzdöttem a tengerentúlon.
McMullin összesen egyébként 11 államban lesz fent a szavazólapon, több másikban pedig fel lehet majd írni a nevét. Az indulása még akár a Utah-val szomszédos Arizonában is számíthat, hiszen ott is a lakosság 5 százaléka mormon, és a korábbi elnökválasztásokhoz képest szorosabb lehet. Ez az utolsó pollok alapján már nem tűnik igazán reálisnak, de ha megnyerte volna Utah-t, akkor előfordulhatna egy olyan helyzet, amikor egyik jelölt sem érné el a győzelemhez szükséges 270 elektort. Ilyenkor a szinte biztosan republikánus kézben maradó képviselőház dönthetne az új elnökről.
Nem Aleppo volt az egyetlen bakija
Mind az 50 államban fent van viszont a szavazólapon a libertariánusok képviseletében a 63 éves Gary Johnson, aki 1995-2003 között republikánus színekben volt Új-Mexikó kormányzója. Politikai karrierje kezdete előtt építési vállalkozóként dolgozott, indult triatlon versenyeken, és megmászta a Mount Everestet is.
A libertarianizmust úgy írta le, hogy ő maga bizonyos kérdésekben liberálisabb egy demokratánál, más kérdésekben viszont konzervatívabb egy republikánusnál. Johnson többek között kisebb apparátust, a személyi szabadságjogok kiterjesztését ígérte, és a szabadkereskedelem mellett is elkötelezte magát. Egyik legfontosabb programpontja viszont a most csak egyes államokban engedélyezett marihuána legalizálása. A kampány hajrájában elterjedt egy tavalyi videó is, amin a marihuána legalizálásáról szóló tévéműsorban látványosan szívinfarktust színlel, amikor beszélgetőpartnere azzal érvel, hogy a fű növeli az infarktus kockázatát.
A kampányból mégis leginkább a bakijaival maradt emlékezetes: előbb egy tévéműsorban nem tudta, mi az az Aleppo, a szíriai konfliktus egyik legfontosabb válsággóca, egy másik alkalommal pedig nem volt képes megnevezni egy olyan külföldi vezetőt, akit tisztelne, és még mentőöv után sem jutott eszébe Vicente Fox volt mexikói elnök neve. Egy hasonló, nem túl bonyolult „csapdába" akkor is belesétált, amikor Kim Dzsongun észak-koreai vezető nem ugrott be neki. A bakik mellett az sem sokat segített neki, hogy az utolsó napokban alelnökjelöltje, William Weld lényegében kiállt Clinton mellett, és azt mondta, nagyon aggódik az országért, ha Trump nyerne.
Johnson szeptember elején még 9 százalék környékén is járt az országos felmérésekben, a legutolsó pollok alapján pedig 4,7 százalékon áll. Ahhoz stabilan 15 százalékon kellett volna lennie, hogy bekerülhessen az elnökjelölti tévévitákra, amik után kezdett igazán süllyedni a népszerűsége. Sokan egyébként is csak protestszavazatként mondhatták be, hiszen az elég szembetűnő volt, hogy a legmagasabb támogatottsága idején sem volt egyszerűen véleménye róla a választóknak.
Az elsődleges célja az, hogy 5 százalékot elérjen, mert akkor legközelebb a libertariánus párt jogosult lesz közfinanszírozásra. A libertariánusok persze már négy éve is a párt történelmének legjobb eredményét érték el Johnsonnal, aki összesen 1 millió 275 ezer szavazatot kapott, most pedig ezt is felülmúlhatja, amivel a legeredményesebb libertariánus jelöltként vonulhat vissza. Mert hogy azt már bejelentette, hogy ez az utolsó elnökválasztása, innentől libertariánus politikusok egy új generációjának engedné át a terepet.
Viszont az sem teljesen kizárt, hogy ennél komolyabban is beleszólhat az elnökválasztásba, hiszen néhány szorosan alakuló államban is elszívhat szavazatokat Clintonéktól. Többek között New Hampshire-ben is az országos átlaga felett mérték, és az utolsó pollokban a korábbihoz képest egy fokkal szorosabbnak tűnő Új-Mexikóban sem mindegy, hogyan szerepel volt kormányzóként. Az egyébként államonként is változhat, kitől vesz el inkább szavazatokat, a felmérések alapján viszonylag sok fiatal választja őt, ami inkább a demokratáknak árt, míg libertariánus ideológiájának több pontja, például az adócsökkentés a republikánus szavazóknál cseng jól.
Az erős negyedik hely összejöhet
Az utolsó értelmezhető támogatottságú jelölt pedig a zöldpárti Jill Stein, aki 1,9 százalékon áll a választást megelőző felmérések alapján, és 45 államban, valamint a fővárosban szerepel a szavazólapokon. Stein orvosprofesszor, aki a 90-es években popénekesként próbálkozott, majd pedig átnyergelt volna a politikára, de eddig a lexingtoni városi képviselőtestületig sikerült feltornáznia magát. 2002-ben és 2010-ben is sikertelenül indult Massachusetts állam kormányzói posztjáért, de a legtöbben akkor ismerték meg, amikor már négy éve is ő stoppolta le magának a zöldek elnökjelöltségét. Azonban kevesebb mint egy százalékot sikerült összeszednie.
Steinnek most sem igazán sikerült áttörnie, konkrétan az előbb említett William Weld, a libertariánus alelnökjelölt többször szerepelt tévéműsorokban, mint ő. Emlékezetes bakikat persze ő is produkált, egyszer például rossz városban jelent meg egy ohiói kampányeseményen, máskor pedig úgy kezdte volna ünnepelni a brexitről szóló népszavazás győzelmét, hogy azt saját pártja ellenezte. Stein új vizsgálatot indítana a szeptember 11-i terrortámadások ügyében, emellett sajátos álláspontja van számos kérdésben, például meggyőződéssel magyarázta, hogy a wi-fi veszélyes a gyerekekre nézve.
Stein egyébként elsősorban az előválasztásokat elbukó Bernie Sanders vermonti szenátor kiábrándult támogatóira próbált rámenni, tiltakozásul meg is jelent a nyári demokrata jelöltállító gyűlés helyszínén, ahonnan jó szokásához híven megint a rendőrök vitték el. Azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy személyesen is kiment tiltakozni a Black Lives Matter mozgalom tüntetéseire, és megjelent az Észak-Dakotában egy indián rezervátumnál tervezett olajvezeték elleni tiltakozáson is, ott a gyanú szerint megrongált egy buldózert.
Rovataink a Facebookon