A Veszett Kutya lesz az amerikai haderő főnöke

2016.12.01. 22:52 Módosítva: 2016-12-01 23:09:33
15 hozzászólás

James N. Mattis nyugalmazott tengerészgyalogos tábornok, becenevén a Veszett Kutya lesz az Egyesült Államok következő védelmi minisztere, vagy legalábbis őt jelöli a posztra Donald Trump megválasztott elnök – jelentette forrásaira hivatkozva a Washington Post és a CNN. 

Trump szóvivője a Twitteren viszont azt közölte, hogy még nincs végleges döntés a miniszteri posztról. A Post azt írta, hogy a jövő héten jelentik majd be Mattis jelölését hivatalosan is. Update: viszont azóta Trump egy ohiói rendezvényen már teljesen hivatalossá tette a volt tábornok kiválasztását.

Mattis jelölése egyébként nem lenne egyszerű. Ahhoz, hogy az amerikai tengerészgyalogság legendás, meglehetősen sajátos nézetrendszerű és stílusú katonája elfoglalhassa a posztot, törvénymódosításra lesz szükség. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis nyugalmazott katonatiszt csak a leszerelése után hét évvel töltheti be a miniszteri tisztséget, Mattis viszont mindössze négy éve hagyta ott a harcteret.

Volt egyébként már példa ilyesmire, 1950-ben a kongresszus George Marshall tábornoknak (a Marshall-segély atyjának) is engedélyezte, hogy nem sokkal leszerelése után beüljön a kormányba. 

Boríthatja az amerikai külpolitikát

Ha Mattis esetében is kivételt tesznek, akkor mindenképpen színes személyiség lesz az Egyesült Államok fegyveres erőinek civil felügyelője. A most 66 éves Mattis több mint négy évtizedet húzott le a tengerészgyalogságban, és generációjának egyik legbefolyásosabb tisztje volt. Tábornokként egyszerre volt egy mély stratégiai gondolkodó és az igazi agresszív, kemény amerikai katona megtestesítője, ami miatt a tengerészgyalogosok körében legendás figurává vált. 

Mattis a Post szerint nemrég azt nyilatkozta, hogy

a következő amerikai elnök külpolitikai téren egy trágyadombot örököl meg.

Azt mondta, hogy erősíteni kell az Egyesült Államok közel-keleti befolyását, miután Amerika szerinte irrelevánssá vált a térségben az utóbbi 40 évben. Egyúttal pedig azt az Iránt nevezte a régió békéjére leselkedő legnagyobb veszélynek, amellyel a jelenlegi amerikai kormány pont békülni próbál.

Ha bekerül a kormányba, akkor tehát vélhetően valóban vége lesz az Iránnal kötött atommegállapodásnak, amely garantálta, hogy Teherán leszereli nukleáris programját, cserébe pedig feloldják az ellene hozott nemzetközi gazdasági szankciókat. Mattis nézetei alapján az is valószínű, hogy visszafordul majd az amerikai katonai erő földrajzi átrendezése, az utóbbi években ugyanis Barack Obama arra törekedett, hogy Washington hátrahagyja a Közel-Keletet, és Kelet-Ázsiában erősítse a pozícióit. 

Szeret ölni

A legfőbb kifogás Matisszel szemben, hogy személyében egy vérbeli katona lesz a védelmi miniszter, márpedig a védelmi miniszternek pont az lenne a feladata, hogy civil kontroll alatt tartsa a katonaságot. Mattis esetében ez a kontroll már csak azért is kétséges, mert korábban sokszor keltett visszatetszést meredek kijelentéseivel. 

Embereket agyonlőni jó móka. Szeretem a balhét. Elmész Afganisztánba, ott vannak ezek a csávók, akik öt éve pofozzák a nőket, amiért nem hordanak fátylat. Az ilyen embereknek már úgysincs semmi férfiasságuk. Úgyhogy pokoli jó buli lelőni őket. 

– nyilatkozta például egy 2005-ös rendezvényen. Egy másik alkalommal pedig arról beszélt, hogy "az első alkalommal lelőni valakit nem jelentéktelen esemény, de vannak a világban seggfejek, akiket le kell lőni".

De jó pár hasonló aranyköpése volt, a BBC gyűjtése szerint azt mondta, hogy "a legjobb dolog, amikor rád lőnek, de nem találnak el", és nem ismeri azt a szót, hogy kudarc.

Ugyanakkor nem az eszetlen katona mintapéldája, ezt jelzi az az idézet tőle, miszerint "a legfontosabb húsz centi a csatatéren a két füled között van".  A Veszett Kutya mellett a másik beceneve a Szerzetes Katona, ami részben stratégiai gondolkodására, részben pedig arra utal, hogy soha nem nősült meg és nincs gyereke.