Trump Mattis tábornokot jelölte védelmi miniszternek

2016.12.02. 06:21
6 hozzászólás

James Mattis tábornokot fogja jelölni a védelmi minisztérium vezetőjének – közölte csütörtökön Donald Trump, az USA megválasztott elnöke. A tengerészgyalogság 66 éves, nyugállományú tábornokának kiválasztását a Pentagon élére Trump egy választási győzelmét ünneplő cincinnati (Ohio állam) gyűlésen jelentette be.

Trumphoz közelálló források néhány órával korábban amerikai újságíróknak már elárulták, hogy a megválasztott elnök valószínűleg James Mattis mellett dönt, a bejelentést azonban a jövő hétre ígérték. Mattis közel 40 évi katonai szolgálattal a háta mögött kevesebb mint négy éve, 2013-ban vonult nyugállományba, ami megnehezítheti kinevezését. Mivel a vonatkozó amerikai törvény értelmében a védelmi miniszteri posztra csak az aktív katonai szolgálatból több mint hét éve távozó személy jelölhető, ezért kinevezése rendkívüli kongresszusi jóváhagyást igényel majd.

Mattist – aki az egyik legtapasztaltabb stratégának számít az amerikai hadseregben – politikai értelemben "héjának", azaz keményvonalasnak tartják. A seregben "Veszett Kutya" néven emlegették, s Trump is így utalt rá minap egy Twitter-bejegyzésében. James Mattis több mint négy évtizeden keresztül szolgált a tengerészgyalogságnál. 1991-ben az Öböl-háborúban harcolt, 2001-ben Dél-Afganisztánban vezetett hadjáratot, 2003-ban Irakban irányította a tengerészgyalogosokat.

2016-12-01T222212Z 1661379734 RC1C602F2E10 RTRMADP 3 USA-TRUMP-D
Fotó: Yuri Gripas

A tábornok neve 2004-ben vált ismertté a szélesebb közvélemény előtt, amikor az iraki Fallúdzsa ostromát irányította. Majd 2010-ben az amerikai haderők közel-keleti, észak-afrikai és közép-ázsiai műveleteiért felelős, úgynevezett Középső Parancsnokság (Centcom) élére nevezték ki. Ezt a posztot 2013-ig töltötte be, de közben folyamatos vitában állt az Obama-kormánnyal annak Iránnal kapcsolatos politikája miatt, mert úgy gondolta, hogy az Egyesült Államoknak fel kellene készülnie egy Iránnal kialakuló konfliktusra. A tábornok az Iránnal megkötött többhatalmi atomalkut is ellenezte.

(MTI)